Hírek

„A menedékkérők mintegy kétharmada nem jogosult a nemzetközi védelemre”

„De ha egyszer már az európai határokon belül vannak, nem lehet őket eltávolítani.”  Az idézett mondatok Sammy Mahdi migrációért és menekültügyéért felelős belga kereszténydemokrata minisztertől valók, aki Marino Keulen a limburgi tartományban található Lanaken polgármesterével egyetemben igen szomorú állapotokról számolt be. Belgium alighanem elesett…

A The Brussels Times beszámolója szerint rendszeresek az összecsapások, késelések, verekedések a bevándorlók között, az összecsapások résztvevői pedig gyakran kiskorúak. Helyesebbenn… magukat kiskorúnak vallók, hiszen a kiskorú menekültek után az állam 3.500 eurós évi támogatást fizet – amiből aztán ki tudják fizetni az embercsempészeket…

Keulen azt nyilatkozta a De Standaard napilapnak, hogy a helyi menekültközpontban az afgánok sok gondot okoznak, Sammy Mahdi pedig azt mondja, hogy az afgánok kevésbé iskolázottak, mint iraki vagy szír menekülttársaik, ráadásul ezek a közösségek nem is jönnek ki jól egymással.

„Időről időre betörnek egy ablakot vagy összezúznak néhány bútort. Ez elbátortalanítja a személyzetet, akik közül néhányan már fel is mondtak.”

Ezek után nehezen érthető, hogy miért is ne lehetne kitoloncolni azokat a menekülteket, akik nem jogosultak a nemzetközi védelemre! Biztos van ennek valami jogszabályi ok, de azt mondjuk, hogy – he ez így van -, akkor sürgősen változtatni kell a jogszabályokon!

És akkor a kérdések:

  • Tényleg megoldja a munkaerőhiány problémáját a bevándorlás?
  • Tényleg nem ártanak a bevándorlók a tisztes polgárok biztonságának?
  • Tényleg megéri pénzt áldozni arra, hogy Európába maradjanak?
  • Tényleg! Mi értelme van ennek az egésznek?

Sajnos nem tudjuk a válaszokat, csak azt látjuk, hogy az európai ember mintha nem lenne hajlandó dolgozni, de legalábbis a piszkos munkát mással akarja elvégeztetni, akár még annak árán is, hogy romlik a közbiztonság, és jelentősen megterhelik a szociális kiadások az országok költségvetését.

Vagy valami teljesen más van a háttérben?

Ajánlott Cikkek