Hírek

A mennyiségen túl: Orosz légi fölény Kijev felett

Oroszország és Ukrajna viszonya mindig is kissé disszonáns volt, hiszen míg a keleti területeken és a Krímen élő oroszok természetes szövetségest látnak Moszkvában, addig a nyugati területek lakossága (ukránok és nemzetiségek) inkább nyugat felé orientálódnának. Ez mindig is így volt, de a Donbászon, illetve a Krímben történtek után még erősebb lett az ellentét, és immár – azzal, hogy a NATO és az Egyesült Államok is beszállt a „játékba” – nemzetközi konfliktussá dagadt a két ország szembenállása. Korábban beszámoltunk arról, hogy milyen mennyiségi fölénybe van az orosz légierő, de most megnézzük a minőséget is!

Mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy abban az esetben, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát, minden bizonnyal gyors eredményre törekednének, hiszen a nyugati segítség megérkeztéig „rendezni kellene az ügyet”.

Azért fontos mindez az oroszok szempontjából, mert egy esetleges konfliktus során a gyorsaság az, amivel legalább esélyt adnak maguknak arra, hogy ne keveredjenek egy hosszan tartó háborúba a NATO-val.

Ezzel együtt sem lenne sok értelme a támadásnak, ugyanis, ha el is foglalnák Ukrajnát, a nyugati körzetek lakossága biztosan nem fogadná el az orosz uralmat, a nemzetközi közösség pedig tényleg kizárná szinte mindenből Oroszországot, ami könnyen elvezetne egy méretes gazdasági összeomlásig!

Ilyen formán az orosz támadás – legalábbis a formál logika szabályai szerint – teljesen értelmetlen, az a híresztelést pedig, hogy Oroszország támadni készül, mi inkább a nyugat propaganda tevékenységének számlájára írjuk, semmint elfogadjuk, mint valóság. Ezzel együtt természetes, ha a nyugatot bosszantja az orosz csapatok ukrán határhoz történő csoportosítása, mert mint tudjuk, olyan valójában nincs a harcászatban, hogy védekezés vagy támadás, sokkal inkább komplex csapatmozgások, stratégiák vannak, melyek nem a defenzív vagy offenzív kérdéskör mentén dőlnek el.

A hadászati döntések sokkal inkább azon kérdés mentén dőlnek el, hogy mi az elérni kívánt cél, ahhoz milyen stratégiát rendel a hadvezetés, és azon, hogy ezen stratégiák megvalósításához milyen taktikai lépéseket kell tenni!

A fentiekben részleteztük, hogy pusztán logikai alapon milyen célt tűzhet ki a Kreml egy esetleges támadás során (Ukrajna teljes elfoglalása), és ahhoz milyen stratégia tartozik (gyorsaság) milyen kezdő lépéseket kell megtenni, azaz első lépésként milyen taktikát kell követni (légi csapásmérés). Még egyszer; erősen elvi síkon van szó a támadásról, mert a mai helyzetben nincs olyan hozadéka akár egy sikeres inváziónak sem, ami miatt megérné a kockázatot! Nos, nézzük tehát a képességeket!

Az ukrán légierő képességei továbbra is korlátozottak, hiszen számbéli hiányosságuk mellett az is hátráltatja őket a hatékony fellépésben, hogy pilótáik év 40 órát repülnek, de az utóbbi években egyre szaporodó légi balesetek azt mutatják, hogy a gyakorlatlanság mellett a karbantartás is problémás. A vadászflottát 44 darab MiG-29 és 38 darab Szu-27 negyedik generációs gép jelenti, míg a másik oldalon 264 MiG-29-es és 359 Szu-27-es, és 487 Szu-30/35 sorakozik fel.

A különböző források más és más számokat közölnek, de arányait tekintve azonos erőviszonyokat jeleznek.

A Szu-27 egy olyan platform, ami nagy lehetőségeket rejt magában, jól fejleszthető, ugyanakkor ukrán oldalon nem engedhettek meg maguknak költséges fejlesztéseket, így hiányoznak a nagy hatótávolságú levegő-levegő lőszerek független irányítással vagy tűzzel, és nincs olyan képesség sem, amit az R-77 biztosít.

Szu-T50-nel tesztelt R-77-es

Ha mér itt tartunk, nézzük meg a Szu-50-esről készült videót. A Szu-50 az orosz PAK-Fa program (Перспективный авиационный комплекс фронтовой авиации, azaz a Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexuma) keretében fejlesztett ötödik generációs gép:

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a technológiai különbség 25 év, ami a mai igencsak felgyorsult, az elektronika terén pedig őrült tempóra váltó fejlesztések korában bizony rengeteg! Az elektronikus támogató rendszerek, valamint az avionikai fejlesztések okán a modern orosz repülőgépek – úgymint Szu-30SM, Szu-34 és Szu-35 – nem jelent kihívást az ukrán flotta.

Őrült orosz pilóták

A mennyiségi és a bevetési minőségi mutatókon túl az is problémát okoz Kijevnek, hogy alacsony a rendelkezésre állás, ami azt jelenti, hogy egy esetleges konfliktus során a flotta nagy rész akár még napokig is a kifutókon maradhat. Ez az idő pedig bőségesen elég arra, hogy az oroszok a földön hatástalanítsák őket a levegőből és tengerből indított, precíziós irányított fegyverek széles skálájával.

A fenti okok miatt Ukrajnának igen erősen kell támaszkodnia földi rakétarendszerére. Amit a levegőben nem tud érvényesíteni, a földön és a földről kell behoznia! Ukrajnának azonban nincsenek nagyhatótávolságú rendszere, a korábban telepített Sz—200-asokat a mobilitás hiánya miatt leszerelték.

Az Sz-200-ról szóló, rengeteg információt szolgáltató videó

Ukrajna az 1980-as évek S-300P/PS/PT közepes hatótávolságú rendszereire támaszkodik.

Bár ezek egy részét állítólag tesztelés céljából eladták az Egyesült Államoknak (!!!), és nem pótolták… Ezen túmenően a BuK-M1 rendszert szintén a szovjet korszakból örökölték, de mi sem mutatja jobban az ukrán gazdasági helyzetet, a BuK-rendszer több egységet is értékesített külföldön, leginkább Grúziába.

Ezek a régi rendszerek sokkal kisebb mobilitásúak, és ezért rosszabb a túlélésük, mint az S-300 és a BuK új változatainak, a technológiák pedig több mint három évtizedesek. Ekkora a lemaradás a legújabb orosz légvédelem mögött. Ellentétben az S-300PM-2, S-300V4 vagy más, az orosz fegyveres erők által bevetett modern változatokkal, az ukrán S-300-asokat nem nagy területek védelmére tervezték, nem rendelkeznek többrétegű védelmi képességgel, és radarrendszereik felismerési képessége is jóval korlátozottabb.

Mivel ukrán elektronikus hadviselési rendszerek is elavultak, kiemelt célpontjai lennének az oroszok részéről a légvédelem kiiktatására. Ezeket valószínűleg Ka-52-es és Mi-28-as támadóhelikopterekre és Szu-34-es csapásmérő vadászrepülőgépekre bíznák, amelyek mindegyike fel van fegyverezve az ukrán légvédelem csapásaival szemben.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az oroszok minden ukrán fegyvert ismernek még a szovjet időkből, de ez fordítva nem igaz; az ukránok az új orosz fejlesztésekhez nem jutnak hozzá hosszú idők óta…

Az ukrán S-300-as rendszerek talán legnagyobb gyengéje, hogy nagyon korlátozott számú célpontot tudnak egyidejűleg bemérni, és minden egység kevesebb mint fél tucat célpont megtámadására képes. Ezzel szemben még az 1990-es évek elejéről származó orosz S-300PM-2 is képes 36 célpontot bevetni és akár 72 rakétát is irányítani egyidejűleg, az újabb S-400 és S-300V4 még ütőképesebbek! Így még ha az ukrán ütegek képesek is feltartóztatni az őket célzó orosz támadásokat, továbbra is rendkívüli mértékben ki vannak téve az olyan irányított bombáknak, mint a KAB-500 vagy a KAB-1500, vagy a kis számú cirkáló rakéta általi elárasztásának.

Amikor szolgálatba lépett az első oroszországi S-300V4 Antey-2500 légvédelmi rendszer

Míg Oroszország számos eszközt tart fenn, amelyek képesek semlegesíteni az ukrán légvédelmi állomásokat határon túli lőtávokból, Ukrajna viszont elmulasztotta jelentős erődítmények megépítését légvédelmi platformjaihoz. Ukrajna képességei orosz célpontokra irányuló megtorló csapás megindítására szintén nagyon korlátozottak.

Ukrajna ütőképessége Európában volt a legfélelmetesebb az 1990-es évek elején a Tu-22M közepes bombázók, a Tu-160 interkontinentális hatótávolságú nukleáris bombázók és a különféle ballisztikus rakéták nagy arzenáljával.

Mindezt azonban a folyamatos és erős nyugati nyomás hatására (!!!) az 1990-es években leszerelték….

Felújított, modernizáltTu-22M Backfire

Közben pedig Oroszország olyan eszközöket tud adott esetben bevetni, mint a tengeralattjáró alapú Kalibr és bombázó alapú Kh-101 cirkáló rakéták vagy a Kh-65Se rakéták, amelyeket a Szu-34 csapásmérő vadászgépein vethetnek be, hogy precíziós csapásokat indítsanak Ukrajna légvédelmi eszközei ellen.

3M-54 Kalibr – orosz nagy hatótávolságú cirkálórakéta

Összegezve tehát az mondhatjuk, hogy Ukrajna harcképessége az orosz légi hadjáratok elleni védekezésben erősen korlátozott a két ország közötti óriási technológiai különbségek miatt, mivel az orosz légierő nagyrészt már meghaladta a szovjet korszak mára elavult eszközeit (jelentősen modernizálta, illetve új fejlesztéseket állított hadrendbe), addig Ukrajna katonai ereje csökkent, és nem is modernizáltak jelentősen.

Talán egyedüli, ami marad, az a harci morál, de egy ekkora mennyiségi és minőségi különbség azzal már nem kompenzálható. Ukrajna szerencséje, hogy Oroszország nem fog támadni, hacsak… az ukránok, a NATO, vagy az Egyesült Államok nem követ el nagy szarvashibát!

Ajánlott Cikkek