Erdély Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Történelem Videók

A Mikes-Szentkereszty kastély, Zágon

Egy felirat (egy 1632-es évszámmal és B:M és E:D monogramokkal ellátott gerenda), mint bizonyíték szolgál arra, hogy itt született Mikes Kelemen.

Boírtóképen: A kastély korábban

A születés pontos helye körül ugyan vannak kétségeik egyeseknek, de az tény, hogy az épület az ő tulajdonában volt – mígnem elkobozták tőle a Rákóczi féle Szabadságharc leverése után. Érdekes, hogy Mikes Kelemen az őt gyámként nevelő Boér Józseftől kapta vissza az 1700-as évek elején.

Mikes Kelemen fája, benne kápolnával

Sokáig tehát nem élvezhette az akkor még nem a mostani kialakítású épülete adta örömöket… Akkoriban még zsúppal fedett kőház állt itt, melyet deszkakerítéssel vettek körül.

A bejárat az ún. palotába nyílt, ahonnan további szobákba lehetett belépni. A kúriának két hagymakupolája is volt. Jelenlegi kialakítását 1903-ban nyerte el, báró Szentkereszty Zsigmond átalakításai során. A képeken a kastély mellett Zágon nevezetességei is megjelennek.

Ajánlott Cikkek