Történelem

A Monarchia kézifegyverei II. – Maroklőfegyverek

Az 1914 előtti három-négy évtizedben fontos változásokon estek át az osztrák-magyar kézi lőfegyverek. Az elöltöltő, feketelőporral működő puskákat az 1870-es években felváltották a hátultöltő, majd 20 éven belül a többlövetű, gyérfüstű lőporral működő ismétlőfegyverek. Az 1910-es évektől kezdve pedig egyre nagyobb számban jelentek meg a haderőben a korszerű önműködő tűzeszközök, a géppuskák, öntöltő pisztolyok. A Steyrben és a Budapesten működő két nagy fegyvergyár korszerű gépparkja havi több ezer kézilőfegyver előállítását tette lehetővé.           

Az 1914-ben mozgósított közel másfél millió katona egyéni fegyverzete a szárazföldi haderő hármas tagozódásának megfelelően igencsak vegyes képet mutatott. Míg az első vonalba tartozó alakulatok mindegyike viszonylag modern fegyverzettel rendelkezett, addig a például a népfelkelés számára még egylövetű, korszerűtlen Werndl puskákat is kiosztottak.

A pisztolyfélék elsősorban a parancsnoki állomány, a vezetési törzsekbe beosztottak, jellemzően a tisztek egyéni önvédelmi lőfegyverei voltak. Ezen kívül a legénység, főleg az altiszti kar azon tagjai részére írták elő pisztolyok viselését, akiknek a feladatuk ellátásához nem volt szükség a nagyobb tűzhatású, hosszabb tűzfegyverekre, amelyek fizikailag akadályozták volna őket a feladataik ellátásában. Két nagy csoportjuk, a forgópisztolyok, vagyis a revolverek és az öntöltő pisztolyok közül a világháború kitörésekor a Monarchia hadereje többféle típussal is rendelkezett.

A forgópisztolyokat a bécsi Gasser fegyverüzem két terméke képviselte 1914-ben. A hatlövetű, egyszeres működésű (Single Action) 9 mm-es Gasser/Kropatschek forgópisztoly a gyalogostisztek oldalfegyvere volt. Műszaki és lövésszaki szempontból nem volt túl korszerű, de nem sokban maradt el német és francia kortársaitól. A töltényeket egyesével lehetett a forgódobba illeszteni, majd az ellőtt töltényhüvelyeket szintén egyesével kellett onnan eltávolítani. A gyalogtiszti forgópisztolyt barna színű, borjúbőrből készült táskában, derékra csatolva viselték.

Modernebb utóda, az 1898 M 8 mm-es Rast/Gasser forgópisztoly technikai megoldásai és a kivitelezés minősége szempontjából Európa egyik legmodernebb forgópisztoly-konstrukciójának számított. A nyolclövetű fegyver egyik jellegzetessége, hogy szétszedéséhez nem volt szükség külön szerszámra, mert a tok oldalát és a markolathéjakat a sátorvas kiakasztása és előrebillentése után könnyen és gyorsan el lehetett távolítani. A pisztoly töltése és ürítése hasonló volt elődjéhez, de lehajtható töltőkapuja egyben biztosítóberendezésként is szolgált. A forgópisztoly tokja barnára festett borjúbőrből készült, amelyet a gyalogságnál derékra, a lovasságnál pedig a vállra szíjazva viseltek.

A fegyver leváltása viszonylag korán, az 1910-es évek elején megkezdődött, melynek oka az öntöltő pisztolyok egyre növekvő népszerűsége volt.

Az osztrák-magyar haderő első nagyobb tételben használt öntöltő pisztolya az 1907 M 8 mm-es Roth/Krnka volt. A közvetlen zárhátrasiklásos, rövid csőhátrasiklásos működésű, szilárd reteszelésű fegyver tárja a marokaltban rögzített, így töltését felülről, töltősín segítségével lehetett elvégezni. Ez a megoldás 1907-ben egyáltalán nem számított szokatlannak, legfeljebb kissé korszerűtlennek. A fegyverhez rendszeresített barna bőrből készült pisztolytáskában a fegyver mellett két papírdobozba csomagolt, 10 töltényt befogadó töltőlécet is el lehetett helyezni. A táskát a gyalogságnál derékszíjra fűzve, a lovasságnál vállszíjon viselték.

A pisztolyt 1908-ban elsőként a lovasságnál vezették be, majd a későbbiek során a teljes haderőben használatba került. A fegyvert Steyrben és Budapesten is gyártották, 1914-ig a két üzemben összesen mintegy 100.000 darab készült belőle.

1912-ben egy még korszerűbb maroklőfegyver került a haderőbe, a 9 mm-es Steyr öntöltő pisztoly. A közvetlen zárhátrasiklásos, rövid csőhátrasiklásos rendszerű, szilárd reteszelésű pisztoly szánbiztosítóval is rendelkezett, így csőre töltve is viselhették. Robosztus külseje, megbízható működése miatt a katonák kedvelték. Hátránya volt, hogy elődjéhez hasonlóan a 8 töltényt befogadó tárját a markolatba építették, így azt felülről, töltősín segítségével kellett megtölteni. Pisztolytáskája a Roth/Krnka modell némileg módosított változata volt.

A fegyver csak az 1914-es nyári mozgósítást követően került nagyobb mennyiségben a csapatokhoz, az első világháború során a legelterjedtebb osztrák-magyar maroklőfegyvernek számított.

forrás: militaria.hu

Ajánlott Cikkek