A nagy malomkő-háború
Amikor a magyar malomipar felemelkedése elkezdődött, a gőzmalmok már megjelentek ugyan, de ezekben még mindig a hagyományos malomköveket használták. Amikor a Megyer-hegyi tengerszemnél túráztam, kissé érthetetlen volt számomra, hogy miért kellett ennyi malomkő, de ennek – mint kiderült – nem csak az egyre több új malom volt az oka, hanem az is, hogy bizony a malomkövek kopó alkatrészek voltak.
Borítóképen: A fonyi malomkőgyár – 1861
A történet kezdetéig nem megyünk vissza, hiszen az többezer évre vezethető vissza, de azt egészen pontosan tudjuk, hogy milyen mérföldkövek voltak a hazai malomkő-gyártásban.
évi jegyzőkönyvéből
1860-ban egy úgynevezett francia malomkőgyárat létestettek Fony településen. Nem a tulajdonos volt francia, hanem az akkor meglehetősen drága francia alapanyagot, vagy kész malomkövet szerették volna kiváltani. Miért volt erre szükség, és mit tudott ez a fajta malomkő a korábbiakhoz képest?
Fony
A Zempléni-hegység nyugati részén fekszik, a megyeszékhelytől, Miskolctól közúton mintegy 65 kilométerre északkeletre. A hegység több, 700 métert meghaladó magasságú hegye is a határai között emelkedik, ilyen például a 750 méteres Szár-kő, a 755 méter magas Borsó-hegy vagy a 783 méterig emelkedő Gergely-hegy.
Fony (Tímár) az Árpád-korban már lakott hely volt. Nevét az oklevelek 1219-ben említették először Fon néven a pataki ispán által fonyi emberek ügyében való per kapcsán.1269-ben Tymar Foon, 1297-ben Foon, 1330-ban Fony-nak írták.
A település nevében ekkor szereplő Tymar név arra utal, hogy a falu egyik részét királyi tímárok lakták. Ezt 1269-ben az ifjú király Csák nemzetséghez tartozó Zlauch fia Tamás özvegyének, Ágnesnek adta, de 1297-ben III. Endre, majd az országbíró is Zlauch fia Tamás leányának Katalinnak, s annak Miklós nevű fiának ítélte vissza a Csák nemzetségbeliekkel szemben.
A 14. század elejétől Fonyi Miklós fiainak birtoka volt. Fonyi Miklós fiai ekkor Száka (1322), Hernádnémeti (1325), a Gömörben lévő Hangony és Felfalu (1332), a Sárosban lévő Kurima (1327), Újfalu (1330) és Borsodban Noszkakeresztúr (1332) birtokosai is voltak.
1332-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint Fony település papja 15 garas pápai tizedet fizetett.
1910-es összeíráskor 820 lakosából 817 magyar volt, ebből 458 római katolikus, 64 görögkatolikus, 269 református volt. Fony a 20. század elején Abaúj-Torna vármegye Gönczi járásához tartozott, ekkor 907 lakosa volt, 192 házban. 2006. január 19-én Fony északi külterületei között történt az a légikatasztrófa, amelyben egy szlovák katonai repülőgép zuhant le a Borsó-hegy oldalának csapódva, 42 ember halálát okozva.
A keményebb malomkövekre éppen a modernizálódó malomok okán volt szükség. A lassú járatú vízi-, szél- és szárazmalmok részére megfeleltek a puhább kövek is, azonban a gyors forgású gőzmalmok működtetéséhez keményebb kövekre volt szükség. A puha kövek a gyors forgás miatt hamar elkoptak. Viszont olyan sok, nagy méretű, azonos keménységű követ nem lehetett találni, amivel a gőzmalmok szükségletét kielégítették volna, ezért kénytelenek voltak a kövek őrlő felületét magas szilárdságú, apróbb darabokból összeállítani.
Ilyen rakott malomkövek először a franciaországi La Fertében készültek, innen a francia malomkő elnevezés.
És akkor most vissza a Megyer-hegyi tengerszemhez, ahol már az 1440-1450-es években folyt malomkőbányászat, de 1855-ben új korszak kezdődött: 1855-ben Láczay Szabó Károly, egy régi bányagazda leszármazottja a város közelében megnyitotta a botkői, majd később a Királyhegy nyugati oldalán levő kovamalomkőbányákat.
És akkor most vissza Fonyba, ami Sárospataktól légvonalban mindössze 22 kilométerre található (közúton 38 kilométer a távolság), ahol 1860 körül létesült a malomkőgyár.
Az akkori leírásokból tudjuk, hogy a Megyer-hegyi tengerszem helyén lévő bányából kitermelt, egy darabból álló kvarcit malomkövekhez képest az általuk gyártott malomkövek jóval tartósabbak voltak. A lassabb forgású hagyományos malmokban (vízi- és szélmalom) megfelelőnek bizonyult malomkövek 2-3 év alatt elkoptak, és naponta kellett vágni, élesíteni, ezzel szemben a fonyi francia malomkövek 15-20 évig is bírták a terhelést.
De mégsem ez volt a legnagyobb baj! Az volt a jelentős különbség, hogy a műmalmok (a gőzgépekkel, hengerekkel felszerelt és működő malmokat nevezték így) lisztjéből készült, tisztább lisztekből készült tészták jobban keltek, a hagyományos malmokban őrölt lisztekből készült tésztafélék pedig még a legjobb kovásszal készítve is tömörek voltak, mintha keletlenek lennének.
De mitől volt tisztább a műmalmokban készült liszt? Nos, a malomkerekek koptak, és persze ez a finom por is belekerült a lisztbe… A francia malomkövek acélnál csak kevéssé puhább kvarc, vagy kovakövének kisebb kopása pedig azt is jelentette, hogy tisztább lett a liszt. Emellett pedig az is probléma volt a puhább malomkövekkel, hogy ezek sok esetben nem vágják, hanem csak lapították, szétmorzsolták a szemeket.
Ott volt tehát a kész helyzet: keményebb malomkövek kellettek! Nem véletlen, hogy amikor megnyitották a botkői bányát, a Megyer hegyen megszűnt a kitermelés.
Azt nem tudjuk, hogy Láczay Szabó Károly hogyan jutott a francia malomkő elkészítéséhez szükséges tudáshoz, de azt tudjuk, hogy ebben az évben tervezték megépíteni a Nagy-Sárosi műmalmot Eperjestől 5 kilométerre, a részvényesek Rájner Károly és Benczúr József személyében két társukat küldték ki Hamburgba, az ottani műmalmok tanulmányozására, különös tekintettel a malomkövekre.
A hazatérők alapos tudással felvértezve beszámoltak a látottakról, így aztán a társaság felkére Hazslinszky Frigyes eperjesi kollégiumi tanárt, a jeles geológust, hogy azonos fajtájú és minőségű követ keressen.
A geológus bejárta az Eperjestől Tokajig húzódó Zemplén hegységet, és rengeteg mintával tért vissza. Ezek a kövek azonban csak a jégkorszak hozta felszínre bizonyos helyeken, így azt a helyt is meg kellett találni, ahol nagyobb mennyiségben is jelen volt, azaz megfelelő méretben gazdaságosan kitermelhető volt.
Ezt pedig a Fony feletti hegyekben (a 750 méteres Szár-kő, a 755 méter magas Borsó-hegy vagy a 783 méterig emelkedő Gergely-hegy) találta meg.
Az első francia malomköveket Haggenmacher Henrik malmában (Árpád-malom) próbálták ki, és ezen a próbán sikerrel alkalmazták azokat. Ezek után gyorsan felfutott az import, de a nagy kereslet hatására igen drágák lettek egy idő után. Ezért aztán áttértek arra, hogy csak az alapanyagot vették meg, a malomkerék kialakítása azonban már itthon történt meg. A technológia tehát rendelkezésre állt!
Láczay Szabó Károly le is írta, hogy nem csak hogy felveszik a versenyt az import kövekkel az itthon gyártott malomkövek, de arra is alkalmasak, hogy letörjék az árakat. Ezzel együtt azonban azt is leírta, hogy a külföldi gyártól – piacukat védve – támadásokat intézett a hazai gyártók ellen. Azt nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelentett, de számunkra ennek mindenképpen az az üzenete, hogy tényleg jó volt a minőség, és az ár, mert különben nem áskálódnak a hazai gyártók ellen.
Ez a harc – a hazai gyártók erősödése mellett! – addig tartott, amíg Mechwart András 1874-ben be nem mutatta be a kéregöntésű, rovátkolt hengerekkel dolgozó hengerszéket, és ezzel a magyar malomipar aranykorát alapozta meg!
Nos, így volt ez a malomkerekekkel. És így történt, hogy a magyar ipar behozatalról kivitelre váltott! És nem „csak” a malomiparban.
