Hírek

„A NATO bővítése más értelemben támadás…”

„… amíg én vagyok Horvátország elnöke, ellenezni fogom a szövetség további bővítését” – jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő újságíróknak Zágrábban. Nocsak, mi történik itt, egy NATO tag elnöke ellenzi a bővítést, és még támadásnak is nevezi azt? Ráadásul a baloldal támogatottjaként nyerte meg a 2020-as elnökválasztást! Hoppá, mi ez kérem?

Borítóképen: Zoran Milanovic a beiktatáskor (forrás: http://www.sdp.hr/aktualno/zoran-milanovic-peti-predsjednik-republike-hrvatske/ via commons.wikimedia.org, szerző: Damir Sencar/HINA/POOL/PIXSELL/Horvát Szociáldemokrata Párt, licenc: CC BY 3.0 HR)

Mondott ám még mást is, ez pedig élesen rávilágít, hogy miért nem támogatja a bővítést:

„Aki támogatja a NATO Ukrajna bevonásával történő bővítését, az Horvátország érdekeit veszélyezteti. Mivel a NATO-ban vagyunk, holnap valaki odaküldheti az embereinket.”

Ez a két mondot igen fontos, és pontosan tükrözi azt, hogy a NATO valójában bizalmi válságban van, mióta Joe Biden elnök kivonta a NATO-erőket Afganisztánból. Nem csak maga a kivonás, hanem annak módja különösen olyan volt, ami bizalmatlanságra ad okot a védelmi szövetségen belül.

Érthető módon nem tetszik tehát a horvát elnöknek, hogy fiaikat adott esetben valaki belerángatja egy olyan véres háborúba, amilyen már volt kétszer Európában… Nem hinnénk, hogy a horvátok félősök lennének, nem erről van szó; sokkal inkább arról, hogy Amerikának nem igazán fáj (sőt!), ha Európában háború van, ráadásul még ők is mozgatják a szálakat!

Egy ponton ki kell mondani, hol a vége a NATO-nak

És igen, ez is egy kulcsmondat a horvát elnöktől, ugyanis, ha megnézzük a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy Európában mindig akkor voltak háborúk, amikor nem voltak egyértelmű határok. Ezért van például az – és ebben az esetben ez sajnos számunkra igen rossz hír -, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó foglalkozni a kisebbségek ügyével.

Mert bizony onnan már csak egy lépés a határok kérdése, amit viszont semmilyen szinten nem szeretne változtatni a Bizottság – akár jó, akár nem a határvonal… De kicsit nyissunk a képen; a hidegháború évei alatt egyértelmű határt jelentett a vasfüggöny, na meg a berlini fal. Ez egyik sem volt jó, de bebizonyosodott, hogy a biztonsági rendszerek relatív egyensúlya miatt békés időszakot hozott az egyébként igen véres XX. században.

Persze nekünk ez is rosszul jött ki, de úgy tűnik Sztálinnak kellett valamit adni a Nyugatnak tett „szolgálataiért”… Ott volt Kelet-Európa, a Nyugatnak nem fájt odaadni!

Az első, és a második világháború is a befolyási övezetek, vagy éppen a rossz emlékű lebesraum okán pattantak ki, és amikor kitört a második világháború, a német sereg azonnal a Keletet rohanta le, jól átverve egyébként az akkori szovjet vezetést, mert ők úgy voltak vele, hogy a Molotov-Ribbentrop paktummal csak nyerhetnek, amikor tulajdonképpen felosztották Németországgal Lengyelországot.

Lehetne tovább sorolni; mindig az volt a probléma, hogy nem volt egy olyan, mindenki elfogadott (!!!) határ, ami egyértelművé tette volna, hol húzódnak meg a befolyási övezetek határai!

A „mindenki” alatt a fenti mondatban természetesen az egyes országok vezetőit értjük, ami sok esetben nem volt azonos a lakosság véleményével, mint tudjuk… És – mert nem árt visszanézni egy kicsit! – jegyezzük meg, hogy a befolyási övezetek határain mindig voltak úgynevezett egészségügyi, avagy biztonsági, vagy átmeneti zónák, melyek a két érdekszféra határán:

  • Itt vannak mindjárt Közép-Európa „baráti” országai, akiknél azért mindig odafigyeltek a szovjetek is az „oszd meg és uralkodj!” elvének alkalmazására (ahogy előtte, és mostanság (!) a Nyugat is), ahol a KGST és a COCOM-lista ellenére volt némi gazdasági szabadság, és a szovjetek nem telepíthettek akármilyen eszközöket a területre (hogy telepítettek mégis, vagy sem, megoszlanak a vélemények).
  • Ott van Ausztria, ami az 1955-ös szovjet kivonulás után alkotmányba foglalta örökös semlegességét (valószínűleg egy kelet-nyugati megállapodás okán).
  • Finnország, ami mostanában azért pedzegette, hogy mégiscsak NATO-tag lenne…
  • Jugoszlávia, ami soha nem írta alá a varsói szerződést, és a KGST-nek is csupán társult tagja volt. Nem véletlen Tito láncos kutya jelzője sem, ahogy az sem, hogy Rákosiék a legnagyobb nyersanyag hiány és nélkülözés időszakában is rengeteget költöttek az Őrségtő Szegedig húzódó déli védelmi vonalra.

A felsorolásból pontosan kitűnik, hogy volt egy olyan övezet a Szovjetunió és Nyugat-Európa között, mely nem engedte a totálisan közvetlen érintkezést a NATO és Oroszország között.

A NATO most ennek az övezetnek felszámolására törekszik, ami – mint láttuk a történelmi példákat – nem jó ómen… Na ezért mondja a horvát elnök, hogy ez támadás!

Nem volt ez jó, de igenis lehetett jól csinálni! Ott van Ausztria esete, vagy – akkoriban! – Jugoszlávia, ahol azért jól éltek az emberek, meg ők mehettek Nyugat-Németországba is dolgozni, de Finnország is rettentő nagy fejlődést produkált, mire a második világháború lezárásától eljutottak az azóta valamiért eltűnt Nokiáig!

Van tehát olyan megoldás, ami mindenkinek megfelel! Ehhez pedig tényleg az első lépés, hogy húzzuk meg végre a határokat, Ukrajna pedig – jegyezzük meg; Fehéroroszországgal együtt – legyen egy biztonsági zóna, és kész! Mi ebben a megfejthetetlen?

Nem lennénk meglepve, ha a Kreml egy ilyen javaslatra rábólintana, persze, ha írásban, minden fél részéről aláírt formában születne meg az egyezség! Talán erre jött rá a horvát elnök is…

Ui.:

Nem falak kellenek, hanem határok, melyeket kölcsönösen tiszteletben tartanak! A katonai szövetségek határai nem kell, hogy gazdasági és embereket egymástól elzáró határok legyenek!

Ajánlott Cikkek