A paraszt-szekér alkatrészeinek elnevezései

A gépszerkezeti dolgok közül talán a malom és a szekér az egyedüliek, amelyek műnyelvében a magyar nép szelleme megnyilatkozik. Persze nem szabad megfeledkezni a kocsiról sem, ami olyannyira magyar találmány, hogy a különböző nyelvek is mind voltaképpen Kocs település nevéből származtathatóan nevezik így kiterjesztett értelemben is a guruló gépszerkezeteket.

Borítóképen: Hortobágy, tanulmányút szekéren, bal szélen Cholnoky Jenő földrajztudós – 1906 (forrás: Fortepan, 29715)

Hogy mennyire igaz az állítás a szekérre vonatkozóan, alkatrészeinek megnevezésében alig található öt vagy hat idegen szó. A magyar nyelvészek nem is mulasztották el ezen elnevezések összegyűjtését, mert már régen észrevették mind nyelvi, mind művelődéstörténeti fontosságukat.

Ha már szóba került a kocsi, íme cikkünk erről az igazi Hungaricumról:

De nézzük a szekér alkatrészeinek elnevezését, ami egy nyelvi időutazás, és nemkülönben ráébreszt arra, hogy egy szekér voltaképpen nem is olyan egyszerű szerkezet!

A szekér főrészei: a szekér alja (vagy csinja) és a szekérderék.

Szekéralja vagy csinja: egy elülső és egy hátulsó elemből áll. Az elülső alj vagy csin forgó; a hátulsó rögzített; a kettőt a nyújtó kapcsolja egybe.

Az elülső alj vagy csin előrészei:

A szekér rúdja (a) rúdfejjel vagy rúd-orral vagy rúdvéggel és a rúd tövével. A rúd tövéhez csatlakoznak a rúdszárnyak ágasai (bb): a rúdágasok, melyek hátul a juhával vagy (egyéb nevei még: gyuha, éha, léhafa, ziha) (h) vannak összekötve. A rúd vasalásai: a rúdfej (rúd orra, rúdvég) és a rúdtő pántjai. A rúdfejen találunk még fölülragasztószöget más néven kutyát, alul pedig a nyaklószöget vagy ellentartót, rúdvégkarikát (csikoltó-karikát, sikolyút); a rúd középső része a rúd szára.

A szekérrúdnak egy alfaja a tézsla, vagyis az a rúd, amelyet négyökrös fogatnál az elülső fogathoz használunk és mely tövével a rúdfejhez csatlakozik. Kölyökrúd az olyan tézslaféle, mely az elülső ökörpár nyakának tehermentesítése végett a hátulsó rúd felehosszúságáig visszanyúlik és így erősíttetik meg.

Fördéc, fölhérc a rúd töve tájékán ezt keresztezi (c) s a hámfák (dd) tartására szolgál. Oldalanként a (gg) csatlással odakötjük a rúdszárnyakhoz, csészéjével a tengelyszárt átölelvén. A hámfa tartására vagy bekapcsolására szolgál az (e₁) förhéckapocs, melyen elhelyezzük a hámtűkarikát (e) ezt pedig megerősítjük a hámtűtáskához, húzótarsolyhoz (ff). A hámfát kisafának, késafának is nevezik. A fölhércet a fölhérecszög fogja a rúd tövéhez. Ha a fölhérc e szög körül szabadon fordulhat, akkor mozgó fölhérc a neve. Ilyet négyesfogatoknál a rúdvégszögre akasztanak, neve ekkor négyelő.

A csatlást nem vezetik mindig a (b) rúdszárnyig; ilyenkor hátsó része karikában végződik, melynek neve „csésze”, amelyet aztán a tengelyszáron helyezünk el.

Az elülső aljnak vagy csinnak részei (fölül kezdve): a (k) förgettyü vagy fürgentyű, mely a szekéroldalt (AA)és feneket vagy alsövényt (HH) tartja. A förgettyü alatt a vánkos, vánkosfa, simely, zsámoly, párna (m) ez alatt pedig a tengelytőke, tengelyfa, tőkefa vagy tengelyderék fekszik (n). A förgettyűt, a vánkost vagy zsámolyt és a tengelytőkét forgatható módon összeköti az aljszög vagy derékszög vagy csinszög vagy gyújtószög (j). Ezt a szöget ott, hol az alább nevezett foglalón kiáll, rákláb nevezetű vas erősíti meg. Jobb fajtájú szekérnél a fenti részekbe beeresztve és a derékszöget körülvéve találjuk a foglaló, vagyis a derékszögtok nevű hüvelyes vasat vagy perselyt.

Vánkos és förgettyü között, a vánkoshoz és a rúdszárnyakhoz elül-hátul lekötve van a csúsztató (ii). Ugyanezzel a névvel illetik gyakran a förgettyű alsó lapjára erősített vaslemezt, melynek hivatása a förgettyű kopását megakadályozni. Ezt még csúsztató-pántnak is mondják. A tengely részei a középső rész vagy tengelyderék (fatengelyeknél azonos a tengelytőkével), kétoldalt a tengelyszárak vagy tengelycsapok, vagy tengelynyilak (oo).

A hátsó alj vagy csin részei: a vánkosfa (párna) (m) és a tengelytőke (n₁). Mindkét aljnál a vánkost és a tengelytőkét az (n₀ n₀) tőkepántokkal, fojtópántokkal kötjük össze.

Az elülső alj förgettyűjének és a hátsó alj vánkosfájának végeire vannak beerősítve a fából vagy vasból való rakoncák (ll). A vasrakonca fölerősítésére és támasztására szolgál egy a förgettyűbe, illetőleg a vánkosfába behajtott vakszög. A lőcs nélküli kocsin a rakonca oly hosszú, hogy a szekéroldal fölső szárán is néha túlmegy; lőcsös kocsinál rövidebb és ekkor csak az alsó szárán oldalt levő hüvellyel akasztják bele.

Az elülső és hátsó alj összekapcsolására a (v) nyújtó szolgál, két nyújtószárnyával vagy ágasfájával (v₁v₁). A nyújtót és ágasfát összeköti (elől) a (v₂) ágasgyűrű (fojtókarika). A nyújtó-ágas szilárdítására a (v₃v₃) ágaspántok szolgálnak. A szekérderék hathatósabb megtámasztására szolgál a nyújtószerkezetre fölszögelt (w) hasló. A merev fából készült haslót gyakran egy erősebb lánc helyettesíti, melyet szintén haslónak mondanak.

Személyszállításra is szolgáló szekéren a hajsó végeiből kiinduló és a hátsó tengelyszárra csészével illeszkedőhátsó csatlást (g₁g₁) is találunk, amely egyrészt a szekér szilárdságát növeli, másrészt a felszálláshoz szükséges hágcsó alakítására és alkalmazására nyújt módot.

A kerék részei: az agy, a kerékfej (pp), a küllő vagy fentő (tt) és a talp, a kerékfal (ss). A küllőt a talpba bokával, az agyba a csappal erősítjük meg. Az agy belsejét, az agytorkát (mondjuk végiglyuknak is) kibéleljük, mégpedig a puskával (agypuska) vagy persellyel (p₁) (agypersely). Repedés ellen megvédjük a küllők mellett a főkarikákkal (rr) és az r₁ sípkarikával és r₂ agykarikával, végsőkarikával. Utóbbiak részben a por elhárítására is valók.

Fatengelyeknél vagy helyesebben félig vasalt tengelyeknél, melyek vasalása a szálkavas a tengely szárának végeit marokvassal pántoljuk meg, amely van többféle, ilyen az alsó marokvas, a karikás marokvas, a szárnyas marokvas, a kupás marokvas. Vastengelynél itt akadunk külön alakú (zz) marokvasra, amelyet az O₁O₁ kerékszöggel, végszöggel a tengelyszárhoz kötünk. A kerék talpát körülveszi a sín vagy ráf (uu), melyet ráfszögekkel vagy ráfsrófokkal erősítenek meg.

A kocsit, lejtőn való haladásnál — lefelé menve — megkötjük «kerékkötővel» kötél, gerenda, vagy kapcsos lánc, vagy kocsisaruval, fölfelé menve megakadályozzuk annak visszafutását: macskával.

A szekéroldal vagy lajtorja részei: a fölső és alsó szára, közbül zápokkal, melyek a szárakat összekötik. Erdélyben a lajtorja-szárakat fogak kötik össze és a két szélsőt nem zápnak, hanem csütkének mondják. E kötés szilárdítására szolgálnak a szekéroldal pántjai; a szekéroldal fölső szárának végein vagy bütüin találunk elől-hátul D₁D₁ saroglyakarikákat, beljebb CC lőcsgúzsokat, majd pedig az E fölső sallangot vagy villatartó-karikát, melynek párja az alsó oldalszár hátsó része esik. Az alsó oldalszár bütüin vannak a saroglya-kapcsok vagy karikák (DD), melyekbe a saroglyákat bekapcsoljuk. Fölül a saroglyát a saroglya-csatlóval (G), azaz lánccal kötjük össze a fölső saroglya-karikához.

A saroglya áll a saroglya-rámából és közbenső zápokból. A lőcs a szekéroldalt támasztja. Részei a lőcsfej és a lőcsszára. A lőcsfejen látható ágas bevágásának feneke a lőcstál, ebben fekszik a lőcsgúzs. A lőcsszár alsó végén van a lőcsfoglaló vagy lőcskámva, mely alul lőcskarikában végződik és ezzel a tengelyszárra, a marokvas peremkarikája mögé kerül.

Lőcstelen szekeren az oldalakat a magas rakoncák tartják ugyan, de nagyobb megterheléskor a szekéroldalakon elől-hátul (gyakran csak hátul) elhelyezett és lekötött keresztfák vagy kötők foglalják őket össze. Ugyanerre a célra szolgál nagy megterheléskor az oldalfa középtájékán a fölső szárakat harántos irányban összekötő lánc.

Szénás- és szalmás-szekéren a szekéroldalra mellső és hátsó keresztfa, ezekre pedig oldalt és elől-hátul kinyúló vendégoldalakat erősítünk. Az utóbbiak össszekapcsolására való a vendégoldal-gúzs. A széna lekötésére rudallót, rudazót vagy nyomórudat használnak, melyet elül-hátul még rudazókötéllel lekötnek.

Nos, eddig az ismertetés A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 34. évfolyamából, ami 1900-ban, azaz 124 évvel ezelőtt jelent meg. A magyar nyelv szépsége nem vitatható, de azt is különösen figyelemreméltónak tartjuk, hogy az olyan megnevezések esetében is jól érthető az alkatrész neve és szerepe, amelyek ma már nem használt szavakból állnak össze!