Hírek

A politikai gagyi mindössze hat hétig tartott

Nem gondoljuk, hogy Boris Johnson után van még lejjebb, de kiderült, hogy igenis mindig van lejjebb! Erre pedig Liz Truss, az alig hat hete a brit miniszterelnöki pozíciót betöltő „politikus” kabaréja (ami ráadásul nem is túl vicces…) mutatott rá.

A Sky News értesülései szerint Liz Truss mindössze hat hét után lemond miniszterelnöki posztjáról. Hivatali idejét a Kwasi Kwarteng volt kancellár múlt hónapban bejelentett miniköltségvetése által előidézett piaci káosz uralta.

Annak ellenére, hogy a múlt héten menesztették Kwarteng urat, és visszavonták szinte az összes előirányzat nélküli adócsökkentést, a miniszterelnök pozíciója továbbra is nyomás alatt van, inog a szék… Jeremy Hunt új pénzügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy a kormány a korábban ígért két évről hat hónapra csökkenti az energiaár-garanciát, és lemond a jövedelemadó alapkulcsának tervezett 1 pennys csökkentéséről.

Hunt nyilatkozata után a miniszterelnök hivatalos szóvivője nem volt hajlandó cáfolni, hogy Truss asszony lemondásra készülne, ehelyett azt mondta, hogy „nagyon szorosan együttműködik” az új pénzügyminiszterrel.

Suella Braverman kifogásolta Truss asszony „zúzós” miniszterelnökségét, amikor lemondott belügyminiszteri posztjáról, miután privát e-mailben biztonságos információkat küldött.

Úgy tűnik, nem megy ez Liz Trussnak, ugyanis pénzügyminisztere után a belügy vezetője is távozni kényszerült, így jogosan merül fel a kérdés a képviselőkben, hogy bizalmi szavazást kellene lefolytatni.

Az elég egyértelmű, hogy egy ilyen szavazásnak mi lenne az eredménye, ezért nem zárható ki, hogy ezt megelőzendő Truss lemonndjon a miniszterelnökségről. Már csak azért is így lehet, mert;

Néhány tory képviselő nyilvánosan lemondásra szólította fel, de sokan privátban azt javasolták, hogy lejárt az ideje

– írja a Sky News.

Frissítés:

Közben befutott a hír, hivatalosan is lemondott a szegény ember Rozsdalady-je…

Ajánlott Cikkek