A Psalmus Hungaricus írójára Dsida Jenőre emlékezünk
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
Dsida Jenő 1907-ben született, Binder Jenő Emilként Szatmárnémetiben, apja Dsida Aladár a császári és királyi 5. gyalogezred tisztje volt, azonban 1910-ben, főhadnagyként tartalékállományba kérte magát. Anyja Csengeri Tóth Margit, aki Beregszászban élt. Itt ismerkedtek össze és szerettek egymásba, házasságkötésüknek regényes története van.
Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászban és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.
Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. 1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.
Amikor valaki, aki szereti a verseket, Dsida költeményeket olvas, képes elfeledkezni minden másról, és elképzelhetetlennek tartja, hogy létezhet ennél szebb, finomabb, tökéletesebb költészet. Ő nem volt válaszadó, nem volt irányt mutató, nem volt az a lángelme, aki tömegeket vezetett volna helyes történelmi úton, nem lett volna történelmi alak költészete által. Valójában ő egyfajta kismester volt, de micsoda mester! Talán azt mondhatnánk, hogy a legnagyobb az aprók között; a meghitt személyes élmények, a jelentéktelen apróságok zsenije, a tökéletes formájú mesterjátékos. Szövegkritikai elemzéssel kimutatható, hogy Kosztolányi és Tóth Árpád milyen mértékben hatottak rá. Lehet magyarázni, hogy költészetének nagy része jelentéktelen apróságokról szól. De… de amikor valaki Dsida verseket olvas, nem foglalkoztatják az esztétikai vagy irodalomtudományi kérdések, hanem a lélek együtt hullámzik a sorok dallamával, érzéki örömmel hallgatja a csengő rímeket, legszívesebben a saját szerelmének mondaná el azokat a szavakat, amelyeket Dsida Jenő Violának vagy Violáról mondott, vele együtt barangol az erdőben és a mezőn, és játszik a költő kutyájával.
Egy szigorú és hozzáértő kritikus azt is állíthatná, hogy ez a vitathatatlanul tehetséges és sajnálatosan fiatalon elhunyt erdélyi költő életében közhelyekről írt. Igen, de ezek a közhelyek: szerelem, természet, együttérzés a szenvedőkkel, az öröm a jelentéktelen, kellemes dolgokban, mint a hegyi fogadóban ücsörgés, kutyasétáltatás, egy kibomló faág figyelése. Ezek a közhelyek: maga az mindennapi élet. Aki ezeket élvezi és örömét másokkal is megosztja, az szebbé teszi embertársainak életét is. Petőfitől tudjuk, hogy aki a virágot szereti, az nem lehet rossz ember. Aligha szeretett valaki jobban a virágokat, mint Dsida Jenő. És az olvasó valahogy úgy képzeli, hogy aki szereti Dsida verseit, az sem lehet rossz ember; sőt minél többet olvas belőle, annál jobb ember lesz belőle. Ez a szelíd költő arra tanít minket, hogy legyünk gazdag lelkű, nyugodt emberek. Szatmárnémetiben született, és életének nagy részét Kolozsváron élte. Ifjúkorától kezdve szívbeteg volt, tudta, hogy nem adatik neki hosszú élet, de kivéve néhány utolsó költeményét, nincs nyoma a halál várással járó komorságnak. Vidáman szerette az életet és az irodalmat. Amikor eszembe jut, úgy érzem: nemcsak költőként volt gyakorlatilag hibátlan, hanem az írókról és irodalomról szóló esszéi, kritikái is kiváló kisprózák, mondataiból sugárzik, milyen örömmel és élvezettel fogalmazott.
forrásokwikipedia arcanum literatura
