A Rába Mindenes
A Rába 1930-re kifejlesztette és sorozatban gyártotta a Rába kistraktort, de sajnos épp rosszkor… A gazdasági válság hatására ekkoriban szinte teljes egészében leállt a mezőgazdasági gépgyártás, mert a kereslet gyakorlatilag nullára apadt. A 15 lóerős kistraktor eladása sem ment, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (Rima) vállalattal történt 1935-ös egyesülés idején több, mint 100 darab eladatlan kistraktor állt a raktárakban.
Borítóképen: Rába Mindenes, 1939
Ezt a kistraktort – bár alapvetően benzin-üzemű volt – kis változtatással petróleum üzeműre is átállítható volt. Érdekesség, hogy míg a ’30-as évek elején inkább petróleum üzemű traktorokat vásároltak, addig az évtized második felében inkább a benzinüzemű traktorok iránt volt nagyobb kereslet. A kistraktor eladásai azonban még ekkor sem alakultak megfelelően, így alapos vizsgálatba kezdtek a gyárnál anak megállapítására, hogy miért marad el az üzleti siker.
A konkurencia:
Arra jutottak, hogy a kis kéthengeres 15 lóerős traktor elégtelen teljesítményű, ráadásul legnagyobb hátránya, hogy nincs sebességváltója, így pedig ami kisebb talajellenállás esetén nem engedte a teljesítőképességet üzem közben folyamatosan kihasználni.
További hátránya volt a Rába kistraktorának, hogy leginkább csak szántási munkákra volt alkalmas, a szántás viszont a mezőgazdasági munkáknak csak kis hányadát tették ki.
A tapasztalatok és a vizsgálati eredmények figyelembevételével fejlesztették ki a sebességváltós, sok célú traktortípust, ami a Rába Mindenes nevet kapta.
Ahogy a neve pontosan leírja, ezt a kistraktort már sokkal szélesebb körben alkalmazhatták, és ez bizony már sokkal sikeresebb lett: 1939-től már kizárólag a Rába Mindenes sokcélú traktort gyártotta a Vagongyár.
A motor négyütemű, 2 álló hengeres benzinmotor volt, cserélhető hengerperselyekkel. A motor teljesítménye 20-25 LE, szabványos fordulatszáma 1.350/perc volt, 13/35-ös, illetve 13/38-as áttétellel mezőgazdasági célra, 25/33-as áttétellel vontatásra használták, a sebesség negyedik sebességfokozatban 18,70 km/h volt.
A Rába Mindenes traktor súlya 1.300 kg volt. Különleges felszereléseket is kínáltak a Rába Mindeneshez:
- kaszálóberendezés,
- bordás meghajtótengely aratógép, ill. vontatott munkagépek meghajtásához,
- gumiabroncsok,
- kerékszélesítők,
- kerékabroncs,
- háromvasú RÁBA traktoreke.
A RÁBA Mindenes traktor a középgazdaságok kedvelt erőgépévé vált, és a nagygazdaságokban is – a 40-50 LE-s traktorok mellett – a talaj előkészítéséhez, csépléshez, daráláshoz stb. jól bevált. 1944-ig 250 Rába Mindenes traktor készült a Vagongyárban.
És a gyár későbbi csúcsteljesítményű traktorja: