Vélemény Vélemény-cikkeink

A román gazdasági csoda

Bár nem verseny, de nehezen érthető, amikor a statisztikai adatokat tekintve sokan arról írnak, és értekeznek, hogy Románia lekörözi Magyarországot. Nem az itt a baj, hogy ha a szomszédban jobban megy, hanem az a baj, hogy a statisztika egy dolog, de ezt nem nagyon látni a mindennapi életben! Márpedig a DGP önmagában nem ér semmit, ha az nem az állampolgárok jólétét szolgálja! Az pedig még súlyosabb, ha a papíron szép eredmények mögött komoly problémák húzódnak meg – most kiderült; a román állami vállalatok adóssága bedöntheti a költségvetést…

Csak a hat legnagyobb állami vállalat adóssága meghaladja a 10 milliárd lejt (740 milliárd forint), ami bizony feladja a leckét az új kormánynak… Meg persze itt a magyarázat egy másik statisztikára is; ezért lehet az, hogy 2021-ben mindössze 35 kilométer sztráda átadására van kilátás (Pro Infrastruktúra Egyesület), és ez a magyarázata annak is, hogy a közalkalmazotti béreket be kell fagyasztani…

Ha most egy kicsit visszatekintünk, Románia esetében az adósság ilyen elszaladása bizony azért szembeszökő, mert még a rosszemlékű diktátor élt, és ő maga jelentette be, hogy Románia minden adósságát visszafizette. Mi történt azóta?

Hosszú lenne azt itt mind felsorolni, de úgy tűnik, hogy inkább a kótyavetye megy, nem pedig felelős gazdálkodás… Igen, nálunk is voltak ilyen időszakok, de manapság igencsak fegyelmezett a gazdaságpolitika az adósságkezelés ügyében. Az összevetéshez 2018-19-es adatokat vettem alapul, mert a 2020-as év ebből a szempontból kuka, a koronavírus okozta válság hatásait ma még csak pontosan felmérni sem tudjuk, meg végleges adatok egyébként sem állnak rendelkezésre. Előbb nézzük a növekedést:

Növekedés – 2019

Itt azt látjuk, hogy Románia majdnem eléri a magyar szintet, és igazán nem is látszik nagy különbség. Jött is rá a nagy „hájp”, mondván, hogy már Románia is lekörözi Magyarországot (még egyszer: nem mintha verseny lenne!), de a nagy zsibongásban elvesztek azok a hangok (pedig voltak!) akik azt mondták, nagyon nem jó az irány! Miért is? Nos, azért, amiért korábban Magyarország már többször bajba került; a növekedés ugyanis gyorsuló ütemű, magas költségvetési hiány mellett következett be, ami azt mutatja, hogy a bővülés bizony nagyon nem egészséges:

Hiány – 2018, 2019

Ez jó mutatja, hogy a magyar hiány kisebb, és még enyhén csökkent is, miközben a román oldalon az eleve kétszer nagyobb hiány növekedést mutat! És akkor ebben még nem volt benne a most kiderült állami vállalati hány…

Nem mondjuk, hogy nagy a baj, de azt igen, hogy most már itt lenne az ideje egy valóban működőképes gazdaságot felépíteni, mert amíg magyar testvéreink Romániában élnek, miattuk igenis fontos, hogy a növekedés ne az ő zsebük ellen (adósság!), hanem a zsebük hasznára (növekedés) váljon!

Ajánlott Cikkek