Hírek

A Saudi Aramco története – 1. rész: Olaj és politika

A Saudi Aramco 2020-tól árbevétel alapján a világ egyik legnagyobb vállalata. A Saudi Aramco rendelkezik a világ második legnagyobb bizonyított kőolajkészletével, több mint 270 milliárd hordóval, és az összes olajtermelő vállalat közül a legnagyobb napi olajtermelés. 2022. május 11-én a Saudi Aramco a világ legnagyobb (legértékesebb) vállalata lett a piaci érték alapján, megelőzve az Apple-t.

Borítóképen: Michael R. Pompeo amerikai külügyminiszter 2019. szeptember 18-án érkezik a szaúd-arábiai Dzsiddába (forrás: flickr, szerző: Diplomatic Security Service, licenc: Public Domain Mark 1.0) A kép illusztráció

Az, hogy a Saudi Aramco a világ legértékesebb vállalata, azt bizonyítja a számok nyelvén csúcstechnológia – bár értékesnek számít! – semmit nem ér energia nélkül… És az sem véletlen, hogy a zöld-technológiára építő vállalatok a fasorban sincsenek, hiszen ezek termelése és kapacitásaik messze elmaradnak az olajcégek mögött.

Ebben a mini-sorozatban a cég történetét írjuk le, ami – nem meglepő módon! – erősen összefonódik a világpolitika nagy eseményeivel, egyben rámutat a Nyugat működésére, arra a kizsákmányoló jellegű magatartásra, ami a mai napig fenntartja hegemóniáját.

Persze a szaúdiakat sem kell félteni, ha politikai machinációkról van szó, de – mint lentebb bemutatjuk – tulajdonképpen ebbe a szerepbe belekényszerültek, ha érvényesülni akartak valaha is. És ez az a pont, ami jelentős egyezőséget mutat a mai helyzettel, amikor a Nyugat Oroszországot (és Ukrajnát is!) belekényszeríti egy egyirányú utcába.

A Saudi Aramco eredete az első világháború olajhiányára vezethető vissza, valamint arra, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország az 1920-as San Remo-i kőolaj-egyezmény értelmében amerikai vállalatokat kizárt Mezopotámiából.

Mezopotámia? Igen, hozzávetőleg Irak előd-állama, ami brit kormányzás alatt állt (a kurd területek kivételével). San Remoban pedig Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország miniszterelnökei, és a Japán nagykövet az akkor még meghatározatlan „oszmán területet” osztotta fel három részre Palesztina, Szíria és Mezopotámia néven (azért „néven”, mert a területek nem pontosan azonosak a mai határokkal).

A cég története tehát azzal indul, hogy a Nyugati hatalmak (Japán politikailag a Nyugat része volt akkor, ahogy ma is) felosztották a Közel-Kelet egy részét – egymás közt! „Természetesen” a helyiek kizárásával…

Herbert Hoover amerikai kereskedelmi miniszter azonban meghirdette a „Nyitott ajtók politikája” programot, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az USA a világháború során meggyengült európai államok (Németország, Olaszország, Hollandia, a volt Monarchia országai, Oroszország és Franciaország) rovására gazdasági terjeszkedésbe kezdett.

Az első világháború után tehát Európa még harcolt az amerikai befolyás ellen – de ezt a második világégés után teljes mértékben feladták…

Ezek után – ki gondolná…? – a külföldi lelőhelyeket kereső amerikai olajvállalatok egyre nagyobb befolyásra tettek szert a térségben. A Standard Oil of California (SoCal, ma Chevron) leányvállalatán, a Bahrain Petroleum Co.-n (BAPCO) keresztül koncessziós jogot szerzett Bahreinben és 1932-ben jelentős mennyiségű olajat tartalmazó mezőre bukkant. 1936-ban a Texas Company (Texaco) beszállt a szaúdi koncesszióba a SoCal (Chevron) mellé, és a korábbi három év eredménytelen kutatás után az első sikert 1938-ban a hetedik fúróhely hozta meg Dhahranban.

Ez a kút azonnal több mint 1.500 hordót termelt naponta, ami bizalmat adott a cégnek a folytatáshoz. 1944. január 31-én a cég neve California-Arabian Standard Oil Co.-ról Arabian American Oil Co.-ra (azaz Aramco-ra) változott.

Figyeljünk oda! 1944-ben csúcsra ját a második világháború, Európa országait 1941-től a kölcsönbérleti törvény (Lend-Lease Act) alapján fegyverekkel támogatja az Egyesült Államok, és ebben az évben június 6-án történik meg a normandiai partraszállás (D-day), Az oroszok már Varsónál vannak augusztusban a románok átállnak és hátba támadják a magyar erőket.

Ekkorra tehát tisztán látszik, hogy Európa országai eladósodva, lerombolva teljes mértékben jelentéktelen tényezőkké váltak. És ekkor jön el úgy igazán az Egyesült Államok nagy időszaka, a világháború után jön el az ’50-es évek aranykora a dolgozó férjjel és a mindig mosolygó háziasszonnyal az oldalán, és persze az egyre nagyobb és nagyobb autókkal, amelyek rettenetesen sokat fogyasztottak… És ehhez egyre több olaj kellett!

1949-ben az ARAMCO behatolt az Abu-Dzabi Emirátusba, ami határvitához vezetett Abu Dzabi és Szaúd-Arábia között. 1950- ben Abdulaziz király azzal fenyegetőzött, hogy államosítja országa olajlétesítményeit, és ezzel arra kényszerítette az Aramcót, hogy vállalja a nyereség 50/50 arányú megosztását.

Ebből is jól látszik, hogy az USA és Szaúd-Arábia amolyan kutya-macska barátságban voltak egymással, mert bizony ennek a nyereség-megosztásnak következményei lettek. Fontos tudni, hogy hasonló folyamat zajlott le néhány évvel korábban az amerikai olajtársaságoknál Venezuelában!

Az üzlet jól ment, Amerika az ’50-es, ’60-as években egyértelműen a világ legnagyobb hatalma lett, a vele konkuráló Szovjetunió gazdasági értelemben soha nem tudta utolérni.

Ebbe az amerikaiak számára tökéletes(nek tűnő) helyzetbe az 1973-as Jom Kippur háború rondított bele, ugyanis amikor Izrael és az arab államok között kitört a háború; az OAPEC (Arab Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) 70 százalékkal megemelte a szaúdi sztenderdnek megfelelő olaj árát, majd aztán még 130 százalékkal, valamint az Izraelt támogató országok ellen olajembargót hirdetett meg.

Ebben a részben eddig jutottunk, a következő részben pedig megmutatjuk, mi történt ezek után, és hogy alakult a cég sorsa a továbbiakban.

Ajánlott Cikkek