A sivatagi szél keltette életre? Samum, a Danuvia szellemi elődje

Máris az elején a válasz: nem, a sivatagi szélnek ehhez semmi köze, ellenben a Danuvia Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaságnak annál is inkább, ugyanis ez a vállalat volt az, amelyik elcsábította a Méraytól Kleinsteuber Józsfet, hogy az ő vezetésével elindítsa saját motorkerékpár gyárát.

Borítóképen: A Danuvia” ipari és kereskedelmi Rt. standja a budapesti Nemzetközi Automobil kiállításon – 1925

Hogy miért éppen a Samum nevet adták neki? Miért éppen a sivatagi viharról kapta nevét a motor? Nos, ezt nem igazán tudjuk, de az kicsit furcsa azért, hogy ezzel a névvel bőven találkozhattak akkoriban a vásárlók – különösen a dohányosok! -, hiszen Samum néven gyártottak és országszerte árultak cigarettapapírt és hüvelyeket is…

De ez talán nem is annyira érdekes, az minden esetre tény, hogy a Danuvia gyártandó motorjait a Samum névvel dobta piacra. Helyesebben 1925 márciusában még csak tervek voltak, de máris több típust említettek. És akkoriban, ha valaki motort gyártott, kötelező volt megmérettetni versenyen is, így nem csoda, hogy a következő hír jelent meg:

„Az új cég már az idei Tourist Trophyban síkra szállt motorkerékpárral, és pedig két 175 cm-es Villiers motoros és két-két 250 és 350 cm3-es Blackburne motorral ellátott OHV kerékpárral.”

Sőt, nagyon valószínű, hogy akkoriban már építették is a motorokat, ugyanis pár hét múltán, az 1925-ös Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon máris megjelentek gyártmányaikkal, a már említett motorokkal! A stand nagy feltűnést keltett, és a korabeli sajtó így áradozott:

„A kiállításon 175, 250 és 350 kcm űrtartalmú gépeket állított ki, azonban egész 1000 kcm űrtartalomig gyárt gépeket. Ez a magyar gyár bátran felveheti a versenyt a legelső külföldi gyártmányokkal, minőségileg, sőt külső csínben felül is múlja azokat.”

Mint látható a fenti hirdetésből, a vállalat ki is használta a kiállításon a nagy feltűnést. Igen, ezen a kiállításon ott volt a Fohner és Pásztélyi, vagy éppen ott lehetett az EMMAG is.

De mit tudhatunk az ekkor kiállított gépekről? Nem túl sokat, de ami fellelhető, azt igyekeztünk összeszedni. Íme:

„A gépek váza a hazai útviszonyoknak megfelelően igen erős két fékkel van ellátva, rugózatuk pedig olyan, mint az Indián-gépekké. Zománcozásuk háromszoros. A motorkerékpárok külalakja igen tetszetős és a kiállításon általános feltűnést keltettek. Rövidesen bizonyára úgy fognak repülni útjaikon, mint ahogyan ez nevükhöz méltó. A kiállítás megnyitásának napján a kiállított öt motorkerékpár még a délelőtt folyamán el lett adva.”

A vállalatról annyit tudunk ezekből az időkből, hogy veszteséges volt, és Debrecenben eladta fémmegmunkáló üzemét is, de az is tény, hogy az 1924-as masszív hiányt 1925-re már majdnem nullás eredménnyel zárták.

Sajnos a motorkerékpárokról sokkal több hír nem jelent meg, arról viszont igen, hogy a vállalat egyre inkább a hadiiparban tüntette ki magát. Ilyenek voltak például az adagoló készülékek és tölténytartályok géppuskahevederek és dobtöltőgépek, visszalökésgátló fegyverekhez, ismétlőfegyverek, és a többi, és a többi…

Szóval a vállalat szinte tisztán hadiipari profilt vett fel, a motorgyártást pedig jó időre elfelejthették azok, akik pedig elkötelezettek voltak a vállalaton belül ezirányban. A közgyűlési beszámolókból viszont az is kiderült, hogy jól ment az üzlet, más cikkekből pedig kiderül, hogy az úgynevezett iparpártolást több ponton is sértette a vállalat – feltehetően egyébként engedéllyel, vagy legalábbis hallgatólagos beleegyezéssel profilja okán… -, így tulajdonképpen a vállalat maga sikeres volt.

De vissza a motorkerékpárokhoz! Azt tudjuk, hogy a kiállításon mindegyik motorkerékpárjuk elkelt, és azt is tudjuk, hogy 1925 nyarára 40 darab motorkerékpár előállítását célozták meg. Igen ám, de a fennmaradt iratok szerint a kiállítási arabokon kívül alig adtak el motorkerékpárokat a Danuviánál, így nem tekinthetjük sikernek a történetet. Az azért megjegyzendő, hogy a vállalat törekvési továbbra is megmaradtak, mert voltak olyan hírek, miszerint az angol Hillman autógyárral terveztek együttműködést, ahogy arról is voltak tárgyalások, hogy a BMW R75 motort licensz-gyártásban a programba vegyék, de végül egyik sem vezetett eredményre.

A vállalatnál a motorgyártásre 1925-től számítva kerek 30 évet kellett várni, ugyanis D-Csepel 125 megjelöléssel 1955-ben indult újra a motorgyártás.

De vissza a Samum motorkerékpárok végét – és egyben kezdetét… – jelentő 1925-ös évhez! A kiállításon eladott példányokon túl talán 6 darab Samumot adtak el, bár a források kissé ellentmondásosak, de ezek szerint összesen 11 Samum készülhetett (meg esetleg pár olyan, amit nem adtak el. Íme, a kiárusítási hirdetmény:

Igen, pontosan látja a kedves olvasó, 17 és 23 millió koronáért kínálták a Danuvia által gyártott motorokat, de ez már a hiperinfláció kora volt, így jó közelítéssel mai értékre átszámolva 1,5 milliótól 2,1 millió mai forintig terjedt a választható motorok ára – és ez a hirdetés szerint reklámár volt!

Az így egyértelmű, hogy nagy tételben nem lehetett eladni ezeket a motorokat, de azt is joggal feltételezhetjük, hogy éppen ez a horribilis ár volt az, ami miatt végül felhagytak a nagy tervekkel és a gyártással…