A sötét idők előtt: magyar tengerkutató expedíciók

Hosszú időn át az volt az általános vélemény a tudományos világban, hogy a tenger feneke kietlen pusztaság. Valahogy összefüggött ez a feltevés azzal a másik feltevéssel, hogy egykor a Szahara-sivatag is tengerfenék volt. A felfogás akkor kezdett megváltozni, mikor az első tengeralatti kábeleket lefektették.
Borítóképen: Az első magyar tengerkutató expedíció
- Balról jobbra, felső sor : Heidenfrost Gyula főiskolai tanár, LóczyLajos, Kövesligethy Radó egyetemi tanárok, Reediger Ernő fiumei révkapitány, Sanda Béla miniszteri tanácsos, elnök, a magyar tengerkutatás megteremtője, Marschall Werner báró korvettkapitány, a Najade parancsnoka, Margelik Tódor sorhajóhadnagy, Róna Zsigmond, a M. kir. Meteorológiai Intézet igazgatója.
- Középen két oldalt : Schwalm Amadé akadémiai tanár, Hankó Béla tanár.
- Alsó sorban ülők : Réthly Antal egyetemi magántanár, Lengyel Béla tanár, Koch Nándor tanár, Soós Lajos múzeumi osztályigazgató, Prinz Otmár fregatthadnagy, Szilber József asszisztens.
Mikor volt ez? Nos, Az első atlanti kábelt 19 évnyi munka után, 1858. augusztus 16-án sikerült lefektetnie egy addigra igencsak sokat próbált stábnak. A mi történetünk előzménye tehát ebben a korban keresendő, de az SMS Najade kutatóhajó 1913. október 10-én futott ki Fiume kikötőjéből, fedélzetén a korabeli magyar tudományos élet számos kiváló képviselőjével.

Mi azonban – ahogy az már bevett gyakorlatunk – a közvetlen előzményekre is kitérünk. 1910-ben megalakult a Magyar Adria Egyesület, ami egy olyan összefogás társadalmi szervezetként létrejött formája volt, ami az Adriai-tenger kutatására és minden tengerre vonatkozó ismeret terjesztésére. Az egyesület keretein belül igen sokrétű munka folyt:
Szakosztályok szerint működött, többek között történelmi, földrajzi, növénytani, állattani, kereskedelmi, néprajzi alakultak meg rögtön az első évben.

Két tengerkutató expedíciót is szerveztek a Najade hajóval az Adrián Leidenfrost Gyula biológus, tengerkutató vezetésével.
És akkor ismért vissza kell lépnünk az időben! A magyar tudósok ugyanis jóval korábban bekapcsolódtak a tengerkutatásba! 1873-ban Anton Dohrn, német darwinista megalapította Nápolyban a világ első tengerbiológiai és zoológiai kutatóállomását. A Stazione Zoologica a villa Nazionale gyönyörű épületében működött a német támogatással.

A kutatóállomáson olyan újszerű módszereket alkalmaztak, mint az úgynevezett Bench-rendszer!
Ennek lényege abban állt, hogy éves díj ellenében egyetemek, kormányok, tudományos intézmények, magánalapítványok vagy magánszemélyek küldhettek tudósokat az állomásra, ahol azok minden elérhető eszközt használhattak. Ez a rendszer tette lehetővé, hogy;
A magyar tudósok az elsők között voltak azok között, akik megkezdték az Adria kutatását!

Amikor azonban kereskedelmi minisztérium Fiuméban Halászati Biológiai Állomást alapított – és amelynek kisebb akváriuma is volt, de eszközei nem voltak elegendők arra, hogy a magyar tengerkutatás központjává váljon… -, már nem fizetett helyeket a magyar tudósok számára.

Ezzel a tudósok elestek a nápolyi kutatási lehetőségektől, ráadásul a kutatások középpontja Fiuméból Triesztbe terelődött át, és attól kezdve a magyar szakemberek csak kisebb területre szorítkozó részletkutatásokat végezhettek.

Az első volt köztük Károly János, utána Dezső Béla következett, majd hosszabb szünet után Daday Jenő, ifj. Entz Géza, Vángel Jenő, Soós Lajos, Garády Viktor és Leidenfrost Gyula kutatták a Golfo del Quarnero (Kvarner-öböl) állatvilágát.
A magyar szakemberek tudása és gyakorlata tehát megvolt a szakterületen, de a helyzet okán mégsem tudták kiteljesíteni tudományos tevékenységüket. A helyzet azonban gyökeres fordulatot vett a Magyar Adria Egyesület 1910-es megalakulásával! Önmagában az egyesület léte még kevés lett volna, kellett az 1903-ban alapított Verein zur Förderung der naturwissenschaftlichen Erforschung der Adria in Wien (Bécsi Adria Tudományos Kutatását Elősegítő Egyesület) is, na meg egy osztrák megállapodás Olaszországgal.

1910-ben, pünkösd napján a Velencében tartott értekezleten létrejött az osztrák-olasz egyezmény az Adria egységes tervszerű kutatására, melyet diplomáciai tárgyalások előztek meg.
A tengerkutatás finanszírozásában az állam, míg a kutatáshoz szükséges hajót a haditengerészeti parancsnokság biztosította. Utóbbi a kellő személyzettel és üzemanyagokkal díjtalanul rendelkezésre bocsátotta a Najade nevű vízszállító hajót, melyet az egyesület a tengerkutatásra szolgáló eszközökkel fölszerelt. Az olasz kutatást a Regio Comitato Talassografico szervezte és intézte a haditengerészet „Ciclope” nevű hajójával.
1911. február 25-én úgy az olasz, mint az osztrák tengerkutatók megkezdték az időszakos járatokat.

A Magyar Adria Egyesület élénk figyelemmel követte az eseményeket, ugyanis – miután a finanszírozás és a hajó a közös ügyként igazgatott külügy, hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek kategóriájába tartozott! – természetes módon részt kívántak vállalni a kutatásokból. Ennek érdekében felkérték dr. Brückner Ede bécsi egyetemi tanárt, hogy ismertesse meg az osztrák Adriakutatás szervezetét, eljárását és eddigi eredményeit.
A felkérésnek dr. Brückner eleget is tett, azonban Nemzeti Múzeum dísztermében tartott előadásán közvetett módon kizárta a magyar tudósokat az osztrák-olasz egyezményből!
Érve pedig az volt, hogy a Golfo del Quarnero-t tervszerűen kihagyták az egyezményből, ugyanis azt a magyarok feladataként jelölték meg… Sajnos a duális állam működésében mindig gondot okoztak az ilyen viták: azzal együtt, hogy közös finanszírozás és támogatás állt a kutatások mögött, az osztrák fél ki akarta zárni a magyarokat a programból.
1912 novemberében az 1912. évi közösügyi (delegációs) tárgyalások alkalmával meginterpellálta a közös külügyminisztert, hogy miért maradt ki az adriai tenger tudományos kutatására vonatkozó olasz-osztrák egyezményből Magyarország? Lánczy egyenesen mulasztással vádolta a külügyminisztert, míg az osztrákok egyrészt azt állították, hogy az egyezmény magánúton jött létre (az osztrák és az olasz egyesület között), másrészt pedig azt, hogy az egyezmény aláírása előtt ugyan keresték az ügyben a magyar miniszterelnököt, de nem sikerült megállapodást kötni.
Emelkedjünk túl azon az „apróságon”, hogy a két állítás üti egymást (miért keresték volna a magyar miniszterelnököt egy magán-megállapodás ügyében?), de önmagában a tény, hogy az egyezmény mögött a közös ügyekbe sorolt területek álltak, így pedig megállapodás híján az osztrák fél sem írhatta volna alá, elég indok volt, hogy a magyar kutatókat ne zárják ki.
Itt aztán még tengernyi bürokratikus akadályt le kellett küzdeni, de aztán végül mégiscsak az lett az eredmény, hogy a „Najade”hadihajót, amikor arra az osztrák Adria-kutatásnak nincs szüksége (!), a két állam által fizetett kvóta arányában természetesen az Adria Egyesületnek is díjtalanul rendelkezésre bocsátják!
Ehhez képest – miután az osztrákok rendezték be a hajót, hogy kutatásra alkalmas legyen! – meg kellett állapodni ezen eszközök használatáért fizetendő összegben…
Nos, akár a duális államra jellemző állandó belső ellentétek, akár pedig csak egyszerű tudományos féltékenység volt a késlekedés oka, 1913. október 10-én Fiume kikötőjéből végül kifutott az SMS Najade kutatóhajó, fedélzetén a korabeli magyar tudományos élet számos kiváló képviselőjével!
A Magyar Adria Egyesület, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Királyi Földtani Intézet, a Magyar Királyi Meteorológiai és Földmágnesességi Intézet, a Magyar Földrajzi Társaság, valamint több hazai egyetem műszereivel felszerelt hajó „utasainak” feladata egy igen nemes, a maga nemében legelső és egyedülálló „misszió” végrehajtása volt:
Megtenni több mint 2.200 km (1.200 tengeri mérföld) távolságot az Adrián, s közben több mint 6.300 megfigyelést, mintavételt, és begyűjtést végezni, a hazai tudományos intézetek számára!
Igen, pontosan az történt, amit jól sejt a tisztelt olvasó: végül az egyébként felszerelt eszközeinek bérlésére kért állami támogatást az egyesület nem kapta meg, így – persze ez is közvetett állami támogatás! -, végül a hazai, egyébként állami intézmények biztosították a felszerelést, de nem szabad elfeledkezni I. Albert monacói hercegről sem! „A tudós herceg” ugyanis szintén hozzájárult a hajó felszereléséhez szükséges eszközökkel – ajándékként!
Az első magyar tengerkutató expedíción Leidenfrost Gyula vezetésével a következők vettek részt: Réthly Antal egyetemi magántanár, meteorológus, Soós Lajos múzeumi osztályigazgató, Hankó Béla tanár zoológusok, Kormos Tivadar, Koch Nándor és Szilber József hidrográfusok. A Najade parancsnoka báró Marschall Werner korvettkapitány volt, aki tiszttársaival, Margelik Tódor sorhajóhadnaggyal és Prinz Otmár fregatfhadnaggyal együtt a legmesszebbmenően támogatták a magyar tengerkutatók munkáját.

Őfelsége Najade nevű hajóját az expedíciók céljainak megfelelően a pólai arzenálban alakították át. A hajó hátsó fedélzetén két laboratóriumot építettek, halászdarukkal és felvonókkal látták el. Az expedíció hidrográfusai a tenger vizét a hajó vegytani laboratóriumában elemezték meg, a biológusok pedig konzerválták az állatokat és növényeket.

A tudományos munka az indulás pillanatától a visszatérésig szünet nélkül folyt. A magyar bizottság a két expedíción (a második expedíció 1914.április 13.-tól május 9.-ig tartott) körülbelül négyezer tengeri mérföldet tett meg. A magyar tudósok átkutatták az Adna szigetvilágát, behatoltak a beömlő folyókba, meglátogatták az Adria magános szirtjeit, Pomót és Pelagosát, halásztak 1.226 méteres mély fenéken, amelyet háló még sohasem szántott végig és gazdag anyaggal megrakodva fért meg Fiuméba.

A hajó laboratóriumaiban elvégzett sok ezer vizsgálatot itthon a szakemberek a gyűjtött anyag részletes feldolgozásával egészítették ki.
A következő tíz évben tíz nagy munka készült el, amelyek a két magyar expedíció tudományos eredményeiről számoltak be, de ezek sokáig kéziratban maradtak, mivel az Adria Egyesület a kiadáshoz szükséges összeget nem tudta előteremteni.
Az egyesületet az összeomlás után súlyos veszteség érte, mivel negyven ládát megtöltő felszerelése, amelyet a fiumei haditengerészeti akadémián helyeztek el, odaveszett.
Mindössze azok a műszerek maradtak meg, amelyeket annak idején javítás végett hazaszállíttattak és azok, amiket Albert fejedelem ajándékozott az egyesületnek…
Talán nem kell mondani: ezek után már nem volt ilyen együttműködésre, és hasonló tengerkutatásra lehetőség, így aztán a két expedíció mintha kissé feledésbe is merült volna. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy beszámoljunk arról, mi történt az első nagy világégés „előestéjén” a magyar tudományos életben, és hogyan történt meg, hogy magyar tudósok tengeri kutatásokat végeztek.
És aztán az új helyzetben…: