A szappanfőző, a gyertymártók mumusa
A hagyományos szappanok készítéséhez olyan anyagokat használtak, amelyek már a kora középkorban is elérhetők voltak. Mik voltak ezek az anyagok? Marhafaggyú, vagy disznó-bélzsír, hamulúg, és víz. A lényeg az volt, hogy az így elkészült szappan erősen lúgos volt, így tisztító, fertőtlenítő hatású. Később a hamulúgot felváltotta a lúgkő, amelyet a háziasszonyok a gyógyszertárakban szerezhettek be.
Borítókéepn: Szappanfőző műhely
A történet kezdetei homályba vésznek, de azt pontosan tudjuk, hogy Sopronban már 1379-től folyamatosan működött egy szappanos, aki a város ellátásáról gondoskodott. Fontos tudni, hogy ekkoriban a szappanfőző mesterség kifejezetten városi ipar volt, mert csak itt álltak rendelkezésre olyan mennyiségben a bevezetőben említett alapanyagok, hogy arra már ipart lehetett alapítani.
A szappanosok helyzete nem volt egyszerű, mert bizony sok esetben konkurenciát jelentettek a gyertyamártóknak.
Ez pedig a már említett Sopronban is problémát jelentett… 1598-ban a város felszólította a mészárosokat, hogy a faggyút a polgárság rendelkezésére bocsássák – és ne a szappanfőzőnek adják. Ezt azzal indokolták, hogy a szappanos minden zsiradékot felvásárol, így drágítja annak árát, ugyanakkor a gyertyamártók sem jutnak faggyúhoz, pedig az ő portékájuk előbbrevaló a szappannál.
A vége az lett, hogy a szappanfőzőt kötelezték, alapanyagát máshol szerezze be. A beszerzési nehézségek okán 1783-ban alakult meg a soproni szappanoscéh tíz taggal, akiknek java része a környező városokban (Kőszeg, Szombathely, Sárvár) tevékenykedett.
Bár a történet kifejezetten Sopronhoz kötődik, de országosan is általános jelenség volt. Kivétel talán egyedül Debrecen jelentett, hiszen itt minden más településnél nagyobb mennyiségben állt rendelkezésre az alapanyag, így ott már a 15. század második felétől több szappanos is működött. 1587-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemtől nyerték. A debreceni szappanoscéh hamarosan 221nemcsak a helybeli szükségletet elégítette ki jó minőségű árujával, hanem mind távolabbi piacokat hódított magának.
A 17. század elejétől Erdélybe és a Felvidékre rendszeresen szállítottak, de szultáni adóként mindig több szekérrakomány pipereszappant küldtek Konstantinápolyba.
Ez időben levendula- és rózsaolajjal illatosított szappant is főztek. Készítményeiket méltán vetették össze az akkor világhírű párizsi és velencei szappannal.
Robert Townson angol utazó 1793-ban a következőt jegyezte fel:
„A szappan hófehér és szivacsszerű, az előállított mennyiségre nézve elég annyit felemlíteni, hogy Debrecenben hetven szappanfőző van.”
A tekintélyes létszámú debreceni szappanoscéh évszázadokon át féltve őrizte portékája hírnevét. Az 1676-ban megújított céhlevél a mesterség kitanulásától az áru értékesítéséig szigorú előírásokat tartalmazott. Szabályozták a nyersanyag beszerzését: a faggyún osztozkodni kellett a mestereknek, nem vásárolhatták fel egymás elől; a főzéshez szükséges sziksót pedig a céhmesterek osztották szét. A szappanosoknak szigorúan megtiltották a nyersanyaggal való kereskedést.
Debrecenben tanulták a mesterséget a kecskeméti, nagykállói szappanosok. Kecskeméten a 17–18. században 20-30 szappanosmester dolgozott a városi céhben a debreceniek mintájára. Szegeden a 19. század elején közel ötvenre rúgott a szappanfőzők száma. Céhbe ugyan csak 1851-ben tömörültek, de már szabadalmi levélhez nem jutottak.
A szappanosok helyzete 1849-től jelentősen romlott, amikor a szatócsok is árusíthattak szappant és gyertyát. A céheknek ugyan 1851-ben sikerült betiltatni ezt a konkurenciát, de 1854-től végleg szabad forgalmú lett mindkét árucikk.
A parasztság eleinte a vásárokon, később a helybeli vegyeskereskedésekben vásárolta a szappant. A tehetősebbek az egész esztendőre valót beszerezték, a szegényebbek csak annyit, amennyi a következő vásárig eltartott. A vásárolt szappant leginkább mosdáshoz használták, a ruha mosására fahamu és lúg szolgált egészen a múlt század végéig.
A ruha lúgozásának, szapulásának általánosan elterjedt hagyományos módját az alföldi módosabb parasztgazdaságokban a 19. század elején a szappannal és szódával való mosás kezdte felváltani.
Sok helyütt voltak olyan asszonyok, akik másokhoz is eljártak szappant főzni, vagy segítettek annak elkészítésében. Békésen például a századforduló táján a szappankészítő asszonyok még a vásárokon is megjelentek a maguk által készített áruval.
A szappanfőző mesterek munkaeljárásai is eltértek egymástól, amint azt az ország különböző területeiről nyújtott leírások tükrözik.
A szappan minőségét alapvetően megszabta a felhasznált nyersanyag milyensége. A debreceni szappanfőzők a Hortobágyon gyűjtött és gondosan tisztított sziksót még az újabb időkben elterjedő mesterséges szódánál is jobbnak tartották. A szegedi szappan is a sziksónak köszönhette keresettségét.
A paraszti háztartásokban kevésbé ügyeltek a sziksó minőségére, amit rendszerint vándorárusoktól terményért vásároltak. Többnyire fahamut kevertek hozzá, hogy javítsák erejét, sok helyen pedig egyenesen fahamuból főzték a lúgot a szappankészítéshez.
A házi szappankészítés technikáját bemutató néprajzi leírásokból kitűnik, hogy azokon a vidékeken, ahol nem működtek szappanfőző műhelyek, a házi szappankészítés egyszerűbb, kezdetlegesebb munkaeljárásokat őrzött meg. Ennek nyomán valószínűnek tarthatjuk, hogy a század elején még tevékenykedő szappanosok hatást gyakoroltak a rövid ideig virágzó házi szappankészítésre.
