A székesfőváros kislakásépítési programja

Pontosabban programjai! Ugyanis nem is egy ilyen program volt! Először a Bárczy István budapesti polgármester nevével fémjelzett kislakás- és iskolaépítési program zajlott 1909 és 1912 között. Ezt a programot megakasztotta az első világégés, azonban 1920 után – miután még nagyobb lakásínség alakult ki Budapesten – a 1282/1925. számú rendelet alapján Liber Endre tanácsnok vezetésével elkezdődtek a kivitelezések.

Borítóképen: A Liber Endre vezette kislakásépítési program egyes épületei építésük idajén és napjainkban

Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében 23 bérház, külön 19 lakótelep, illetve 36 emeletes iskola, 15 barakkiskola, és 4 korábbi iskolaépület bővítése (bennük 24 óvoda) épült majdnem ezer tanteremmel.

Itt kell megjegyezni, hogy ezzel a programmal párhuzamosan futott a Sváb Gyula-féle iskolaépítési program vidéken, melynek során 139 vidéki iskola épült fel, amelyek közül többet maga a program névadója tervezett. A költségek 4 millió koronát tettek ki. Az építkezés során elvárt volt, hogy a telket az adott község biztosítsa, illetve, hogy a tervezett épületben a tantermen kívül előtér, és tanítói lakás (2 szoba, konyha) legyen.

A vidéki iskolaépítési program egészen 1914-ig kitartott, de a háború kitörése ezeknek az építkezéseknek is véget vetett. Az első nagy világégés, és 1920 következményei azonban még nagyobb nyomás alá helyezték a lakáspiacot – rengetegen érkeztek, és különösen a fővárosba az elcsatolt területekről, a gazdaság romokban volt, ami magas munkanélküliséget eredményezett -, így Budapesten új programot indítottak.

Liber Endre kislakásépítési programja során szoba-konyhás, két-három és négyszobás lakások épültek, összesen 887 lakás 1.335 szobával és 63 üzlethelyiséggel, viszonylagosan alacsony lakbér fizetése mellett.

Talán azt mondhatjuk, hogy ez némileg szerényebb program volt, de figyelembe kell venni, hogy a ’20-as évek elején a hihetetlenül rossz gazdasági helyzet egész egyszerűen nem engedte meg az ilyen programok lefolytatását, ezért a korábban a háború során épített – jellemzően fából épített – egykori hadikórházakat, illetve vasúti kocsikat állítottak be azok számára, akiknek ebben a helyzetben is csak kellett valahol lakniuk:

Ehhez képest megváltás lehetett, ha valaki a fent említett lakásokba költözhetett, de ki kell emelni, hogy az a viszonylagosan alacsony lakbér is igen nehezen volt előteremthető egy egykeresős munkáscsaládnak. De legalább történt valami, és a program célja nem kizárólag a lakhatás megoldása volt – még ha nem is érte el minden kitűzött célt… A korabeli sajtó így írt a programról:

„Mikor aszékesfőváros nagyszabású építési akcióját megindította, nemcsak az a cél vezette, hogy a lakásnyomort enyhítse, hanem az a cél is, hogy az éveken át munka nélkül lévő építőipart fellendítse. Éppen azért a munkák vállalatba adásánál arra törekedett a tanács, hogy mentől több iparos jusson munkához és egy építőiparos egy munkánál többet ne kaphasson.

Sajnos, a munkák elvállalása nem mindig járt anyagi eredménnyel.

A sok évi munkanélküliség, a nagy versengés miatt az iparosok kénytelenek voltak olcsón vállalkozni s sok vállalkozó nemcsak hogy nem keresett, de még rá is fizetett városi munkájára. Annál nagyobb az érdemük, hogy munkájukat mégis kifogástalanul, az építészek teljes megelégedésére fejezték be.”

Ma már nehéz lenne eldönteni, hogy a fentiek az építő szakma mai időkben jellemző kötelességszerű sirámainak előképe, vagy sok esetben tényleg veszteséget termelt egy-egy elvállalt munka, de egy tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni! Ezekben az időkben lódult meg az infláció (éppen az ilyen jellegű programok – és sok ilyen volt! – finanszírozása okán fellépő államháztartási hiány bődületes emelkedése miatt), így azt gondoljuk, hogy a fenti idézetet nem valamiféle önsajnálat táplálta.

Ami a lényeg azonban az, hogy az akkori döntéshozók azt is célozták, hogy munkát adjanak az építési vállalkozóknak, de az is, hogy az építkezéseken dolgozók végre keresethez jussanak.

Látható a számokból, hogy a program ugyan szép eredményeket ért el, ugyanakkor ahhoz mégis kevés volt, hogy alapvető változásokat érjen el a fővárosi lakásínség terén. Ennek egyrészt a ’26-ban induló programot sújtó infláció volt az oka, majd az egész programot elsöprő ’29-ben kitört világgazdasági válság – a programot bizony nem sikerült végigvinni…

Ezzel együtt a cikkben csatolt képek arról árulkodnak, hogy olyan épületeket emeltek, amelyek még mind a mai napig meghatározói egyes városrészek, kisebb területek városképének.