Épített örökség Magyarság Történelem

A Szent-Gellért-hegyi Czitadella

Ha idegen ember vetődött Budapestre, mindig zavarba hozott azzal a kérdésével: «mire való az az ormótlan kőépület ott annak a szép hegynek a tetején?» Azt nem válaszolhattuk neki, hogy az egy olyan erősség, amelyből ezt a szép fejedelmi várost akarjuk megvédelmezni, ha az ellenség bántani akarná.

Borítóképen: Citadella, 1890

Hiszen arra, a mai ostromágyúk ellenében gyenge is, aztán meg kicsi is, nincsen benne több, mint kilencvenegy katonára való hely; végre meg egészen a tövében is van a fővárosnak, ha az ellenség odáig jutott, hogy golyókat röpíthet a falaira, no azok a golyók a fővárost magát is biztosan elérik s előbb ontják rommá, mint a bástyafalat.

S hogy az idegen ne maradjon fölvilágosítatlanul a gellért-hegyi erőd czélja iránt, el kellett mondani egy szomorú históriát, felújítani fájó emlékét egy sötét, nehéz időnek, mikor az uralkodó hatalom ellenségként állott a nemzettel szemben, bizalmatlan, gyanús szemmel leste minden mozdulatát, s hogy készen álljon minden eshetőségre, fölemeltette ez erődöt a hegy tetejére, magára a fővárosra irányozván annak ágyutorkait.

Ez történt 38 évvel ezelőtt, mikor a Szent-Gellért-hegyen addig állott csillagvizsgáló telep helyére a citadellát emelték. Arra a czélra, melyre készült, jól is volt megválasztva a hely. Domináló pont Buda vára és Pest háztengere fölött, honnan porrá lehetett lőni mind a kettőt néhány negyedóra alatt. És a citadella ott állt azután is, mikor alapjában megváltozott a helyzet, mikor a király kibékült hű magyar népével, s nem lehetett többé politikai bizalmatlanságra semmi ok. Ott állt, mert hát meg volt épitve s elég jó karban volt.

De multak az évek, multak évtizedek, s az idő nem kíméli a kőfalat sem, akárminő erős. A citadellát reperálni kellett volna, ami tömérdek pénzt vett volna igénybe; sokkal többet, mint a mennyit a hadászatilag teljesen hasznavehetetlen erődnek föntartása igazolhatott. S igy a katonai kincstár inkább arra szánta magát, hogy fölhagy vele. Magyarország főhadparancsnoka, gr. Pejacsevics táborszernagy, fölterjesztésére a hadügyi kormányzat elhatározta, hogy az erőd a fővárosnak adassék át s miután ebbe ő felsége is beleegyezett, s az örvendetes hit nyilvánosságra hozatott.

Szükségtelen tán mondanunk, hogy ez elhatározásról a legőszintébb örömmel értesült az ország, hiszen a nemzet egy régi vágyának teljesülését s a bizalmatlanság szemet és szivet sértő jelének eltávolítását látta benne. A gellért-hegyi váracs tehát meg fog szűnni s lekerül a hegy tetejéről, hogy ott egy sokkal méltóbb alkotásnak, talán a magyarok ezredéves uralmának jelzésére emelendő emlékműnek adjon helyet. A Gellért-hegynek ma nagyrészt befásított, nyaralókkal és kertekkel tarkított oldalairól föl fognak nyúlni az ültetvények a hegy tetejére, elborítják annak szép fensíkját, s egy oly nyári kirándulóhely, sőt talán nyári város alakul majd itten, a minőhöz hasonlóval a világnak egyetlen egy nagy városa sem dicsekedhetik.

Mielőtt ez megtörténnék, bemutatjuk a tisztes sziklahegyet még egyszer mai alakjában, tetején a lebontásra szánt erőddel. Egyik képünk a vámháztérről, tehát déli oldaláról láttatja a Dunáig nyúló hegyet, melyen túl a budai hegység, jobbra Budavárával a királyi palota is föltűnik; a másik a pesti lánczhídfőtöl van fölvéve, honnan maga alacsonyabbnak látszik a valóságnál, de e pontról való fölvétele igazolását találja abban, hogy a most már lebontásra itélt czitadellának legtöbb része innen látható.

forrás: Vasárnapi Ujság, 1890, 25. szám

Ajánlott Cikkek