A Szózat költőjére – Vörösmarty Mihályra emlékezünk

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Vörösmarty apja, idősb Vörösmarty Mihály és anyja, Csáty Anna is római katolikus vallású, nemesi leszármazottak voltak. Mikor Vörösmarty Mihály született, 1800. december 1-jén, apja már három éve Nádasdy Ferenc birtokán dolgozott Nyéken gazdatisztként. Elemi iskolába Puszta-Nyéken járt, középiskolába pedig két helyre, először 1811-től 1816-ig a székesfehérvári ciszterci gimnáziumba, majd az utána következő két tanévben Pesten a piarista gimnáziumba járt. Ételt, lakhelyet saját maga biztosította, mivel két fiú mellett alkalmazták, ezáltal szüleinek nem okozott nehézséget a tanulmányok fedezése.

Pesten az új magyar költők műveivel ismerkedett meg, több klasszikus műfordítással is, melyek mély benyomást tettek rá. A kevés tanulás ellenére sok verset írt. 1917 nyarán, mikor egyetemen tanult tovább, apját kellett eltemetnie, az önálló gazdálkodás nem hozott számára jó eredményt. Elhunyta után felesége volt kénytelen végezni a munkát, de öt év alatt a teljes vagyonukat elvesztették, és mind az asszony, mind a gyerekek egyik napról a másikra éltek.

Vörösmartynak nagyobb szerencséje volt, nevelőként került a három Perczel fiú mellé. Miklóst, Móricot és Bélát nyolc éven keresztül tanította. Leánytestvérükbe, Adélba viszonzatlanul beleszeretett. A fiúk nevelése után Börzsönybe, Perczel Sándor birtokára ment tanulni, és kitűnően végezte el a jogot. Ebben az időben a könyvtárban kutatva olvasta Egyed Antal, valamint Teslér László műveit.

1822-től 1823-ig Görbőn joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc alispán mellett, majd ugyanezen évben kezdte el írni Zalán futásá-t, ősszel Pestre utazott. Itt királyi táblai jegyző volt, valamint a Perczel fiúkat újra rábízták. A következő év decemberében letette az ügyvédi vizsgát, de egyáltalán nem használta fel ezt a tudást. Megismerte Zádor Györgyöt, akin keresztül Fáy András és Deák Ferenc ismeretségét is megszerezte. 1826-ban letett a nevelői pályáról, és kizárólag íróként szeretett volna megélni. Ekkor már országszerte ismerték a nevét, és a rossz megélhetés ellenére ennek a vágyának tett eleget.

A Zalán futása című honfoglalási eposz miatt nem csak íróként, hanem költőként is ismerték őt. E mű alapján többen is „A nemzet ébresztője”-ként emlegették.

1827-ben minden megyét végiglátogattak Zádorral a Dunántúlon. Ekkor fogott bele a Tudományos Gyűjteménybe, saját folyóiratába, mellyel 1831-ben lett kész. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává vált 1830-ban, ezért 500 forint fizetést is kapott. Az ő erélyes felszólalása volt a legfőbb oka, hogy a Révai-féle nyelvtani rendszert tekintették a normának az Akadémián. Mivel kapott pályadíjat, és munkái első gyűjteményét 1100 forintért adta el, képes volt a saját jobb helyzete mellett az anyjának is élhetőbb környezetet biztosítani. 1834. szeptember 15-én édesanyja eltávozott az élők sorából, és ő sajnos nem tudott elbúcsúzni fiától annak alföldi utazása miatt. Vörösmarty egy epigrammát írt a tiszteletére.

1837. február 6-án kilenc ember közreműködésével megalakult a Kisfaludy Társaság. Következő jelentős műve az Athenaeum, melyen Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel, 1837-től 1843-ig dolgoztak.

Színikritikus is volt, pályafutását 1837-ben kezdte, de ez nem volt jelentős, csupán a színészekkel, drámaírókkal került jobb viszonyba. Együtt jártak a Csigába, ahol az első emeleten megalakult a Nemzeti Kör, melynek az elnökévé választották, majd nem sokkal később az Ellenzéki Kör is, amelyen belül pedig az alelnöki posztot tudhatta magának.

1843-ban, május 9-én Csajághy Laurával házasodott össze. Laura nála 26 évvel fiatalabb volt, és négy gyermeknek adott életet: Bélának, Ilonának, Erzsébetnek és Mihálynak, viszont ez utóbbi még kisgyermekkorában elhunyt. Sok gyermeke aggodalomra késztette, mivel bevétele csupán az akadémián és a verseiért kapott pénz volt. Utolsó nagy költeménye a „Czillei és a Hunyadiak” című dráma. Egy könyvárus összes műveit megvásárolta, de a kapott 2600 forint csupán pár évre volt elegendő. Batthyány Kázmér gróf ajándékozott neki két telket, utána pedig 500 forintért visszavásárolta azt. 1845-ben ő lett a táblabíra Zala vármegyében.

1848-ban jó szemmel nézte a forradalmat, majd a szabadságharcot, de áprilisban mégis gyászolt: Mihály, legkisebb fia ekkor hunyt el. Ezután a politikában lépett fel, a zsidók oldalán állt. Ugyanezen évben kapott egy felajánlást a pesti egyetemre, amit visszautasított. Június 9-én képviselővé választották. A trónfosztás után ő lett a közbíró a kegyelmi törvényszéken, amely 4000 forinttal járt.

A fegyverletétel után elmenekült, bujdosott, majd megbetegedett. 1850-ben felment Pestre. Nyáron kegyelmet kapott és Csepre utazott, de nem érezte jól magát felesége szülőfalujában. Id. Pázmándy Dénessel Boross Mihály megbeszélte, hogy egy tiszti lakot két hold kerttel Vörösmarty megkapjon, csupán egy forint bér ellenében.

1853 őszén betegsége súlyosbodott. Utolsó versét, „A vén czigány”-t a Pesti Napló adta le 1855-ben. Ebben az évben Vörösmarty családjával együtt Pestre költözött, mivel állapota folyamatos orvosi felügyeletet igényelt.

Utolsó látogatói Deák Ferenc és Kemény Zsigmond voltak. November 19-én délután egy órai látogatásuk után a költő perceken belül meghalt. A kerepesi úti temetőben nyugszik, melyet a Rákosi-korszakban majdnem megsemmisítettek. Vörösmarty semmit nem hagyott feleségére és három gyerekére, viszont Deák Ferenc harcolt az apa nélkül maradt családért, 103 ezer forint adományt gyűjtött a gyerekek számára.