A szüret, ami megmondja, milyen volt az év

Az időjárás miatt mindig lehet sírni-ríni, hiszen a dal is így szó: „Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő…”. Az tehát egyáltalán nem újkeletű, hogy az időjárást nem tartjuk megfelelőnek. A kérdés csak az, hogy mihez képest? Mert az tény, hogy a Kárpát-medence éghajlata elég szélsőséges, ugyanakkor bőven vannak a Földön olyan területek, ahol sokkal rosszabb a helyzet.

Borítóképen: Szüreti mulatság – Erdély, Ménes, 1909 (forrás: Fortepan / Schermann Ákos)

A régiek közül viszont sokan azt tarották, hogy nem az mutatja meg, hogy jó, avagy rossz az időjárás, hogy éppen fázunk, vagy melegünk van, netán elázunk, hanem az, hogy milyen a termés! A júliusi aratás az év időjárásának addigi részéről „állít ki bizonyítványt”, a szüret pedig a tavasz, de különösen a nyári időjárásról „nyilatkozik”.

Nem véletlen, hogy az aratást fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték.

Ez a fajta tiszteletadás a termésen keresztül valójában az elemeknek szól, hiszen a termés mennyiségét és minőségét végső soron a föld, a víz, a tűz és a levegő határozza meg. Nincs ez másképp a szürettel kapcsolatban sem; a népszokások szintén ősi eredetű rítusok.

A kisebb szőlőkben ma is a család meghívott segítőkkel szüretel, ahogy ez korábban is szokásban volt még a nagyobb szőlők esetén is. Fontos azonban megjegyezni, hogy olyan idénymunkásokat alkalmaztak, akik abból a szempontból nem voltak alkalmi munkásnak tekinthetők, hiszen évről évre visszatértek – még ha nem is ugyanazon gazda szolgálatába -, így nagy gyakorlattal rendelkeztek a szőlőben végzett munkák tekintetében. És ez a tudás öröklődött, ugyanis az idénymunkások gyermekeiket is vitték magukkal a munkába, így aztán a tudás generációkon át öröklődött.

A szüreti népszokásokkal kapcsolatban elsőre talán a szüreti mulatságok jutnak eszébe szinte mindenkinek.

A szüreti mulatság elsőre egyfajta vigadalomnak tűnik – és persze van is ebben valami! -, de eredete szintén ősi jegyeket mutat, még akkor is, ha talán ma már ebbéli funkciója kissé háttérbe is szorult. Mire gondolunk? Íme Réső Ensel Sándor leírása 1867-ből a szatmári szürettel kapcsolatban:

„Hangzik a nóta, dalok, lövöldözés, röppentyűk látszanak a légpályán, rajgók a föld színén, öröm és vígasság van mindenűtt, mint bortermő földekhez illik.”

Lövöldözés és röppentyűk? Igen, pontosan, ugyanis a cél a minél nagyobb zaj, a minél erősebb hanghatások elérése volt! De miért volt szükség erre? Miért volt mindennél hangosabb a szüreti mulatság?

A zaj, a robbanások, a hangos zene, a kiabálás, a hangos ének mind-mind a gonosz, rossz szellemek elűzéséhez volt szükséges!

Ez a fajta „ördögűzés” pedig nem egy szatmári sajátosság volt, az ország minden részén gondoskodtak arról, hogy rossz szellemeket elűzzék! Szintén Réső Ensel számolt be a somlói szürettel kapcsolatban:

„A vinczellérek, mintha mozsarakat sütögetnének, úgy dongatják abroncsoló sulykaikkal a hordókat. A szedők pedig szüreti dalokat zengenek a »Bort ittam és boros vagyok« <…> A csöbrösök illendően felpántlikázva, bodor pipafüst között czipelik a megtelt csöbröket. Itt amott szól a zene, közbe közbe durran a puska, száz meg száz torok kiáltásától kísérve.”

Ha kicsit jobban belegondolunk, ez bizony nem a keresztényi értelemben vett démonok elűzéséről van szó, tehát nem a keresztényi értelembe vett ördögűzés volt ez – legalábbis eredeti formájában – hanem a természet ártó erőit igyekeztek féken tartani. Ennek pedig az az értelme, hogy a szőlő éppen a szüret idején a legsérülékenyebb; ugyanis az érett szemek szeles, nagy esőt hozó időben könnyen lepereghettek, nedves időjárási körülmények között akár rohadásnak is indulhattak, és persze esős, sáros körülmények között maga a szüret is sokkal nehezebb volt.

Fontos tudni, hogy a szüret időpontja hagyományosan meghatározott volt. Ennek sok praktikus oka volt – például pontosan lehetett tudni, hogy mikorra kell felfogadni az idénymunkásokat, mikor kellett elszegődni -, de azt is szolgálta, hogy a szőlő biztosan beérjen! És itt válik különösen fontossá, hogy a lehető legjobb körülmények között végezzék el a szüretet: az igazán jó minőség akkor állt elő, ha a szőlő a lehető legjobban megérett, de nem volt még túlérett, és nem kezdett még tönkre menni a tőkén. Ez az ideális időpont egy-egy dűlő esetében márpedig alig pár nap volt!

A hegyaljai szürettel kapcsolatos az alábbi részlet:

„…nézzünk ide, hol most készítik épen a szőllőhegy birtokosának a koszorút nagy gazdag gerezdekből, van közte dinka és gahér, meg egy két mezei virág is. Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arczú leányka czifra rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a czigányok és szedők csoportjától kísérve, végig az utczákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legénység megkínálhassa a tavaliból az elejökjötteket, s midőn hazaérnek, felfüggesztik ott valamelyik szobába a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és tánczolnak.”

Ez már az ünnepi része a szüretnek, itt már a termést ünneplik meg, és ez már az elvégzett munka – az ártó szellemek távoltartásával! – utáni jutalom azoknak, akik részt vettek a munkában. Míg a kisebb szőlők gazdái – akik a család mellett segítőket is igénybe vettek – mustot adtak a szüretelőknek a fizetségen túl, addig a nagyobb gazdaságok, illetve hegyközségek a vigadalmat adták a fizetségen túl.

És amikor aztán vége a mulatságnak, és elkezdődik a szőlő feldolgozása, akkor derül ki igazán, hogy milyen volt az év! A szüret eredménye mindennél jobban megmutatja!