A tengerig és vissza: 3.000 kilométer Pannival!
Abban talán nincs semmi különös, hogy egy Panni elment 3.000 kilométert – sokkal, de sokkal többet is bírt! -, de az már nem feltétlenül megszokott, hogy jól megrakott Pannikkal teljesítsenek három olyan Panni nyergében 3.000 kilométert, melyek jól meg voltak rakva csomagokkal, és már nem is voltak éppen újak!
Borítóképen: Panni a 8-as főút a Szentkirályszabadjai reptéri bekötőútnál, háttérben Gyulafirátót (a kép nem ezen a túrán készült!) – 1962 (forrás: Fortepan, 176074)
Az Autó-Motor 1962 szeptember 21.-i számában olvashatunk három fiatalember túrájáról, akik feltették magukban, hogy Pannikkal mennek el egészen a Fekete-tengerig. Az elhatározást tett követte, így egy három hetes túra vette kezdetét.
Természetesen nem három hét alatt teljesítették a távot a Pannik, a nyeregben töltött idő ennek töredéke volt, hiszen a fiatalok pihenni indultak.
A három vállalkozó kedvű túrázó a következő volt: Galaczy Imre, 21 éves technikumi tanuló, aki egyébként tanult esztergályos volt, Szendey Zsolt, 18 éves gimnáziumi tanuló és Kárpáti Gyula, 18 éves bőrdíszműves. Szakmájukat tekintve nem éppen a motorszerelés az első, ami eszünkbe jut – ettől még kiválóan érthettek a gépekhez! -, de nem is kellett nagy szakértelem, mert a Pannik igen jól teljesítettek!
Kettő motorban egyébként az induláskor 15.000 kilométer volt, míg a harmadikban egyenesen 25.000!
Ez persze nem azt jelenti, hogy működésük végéhez közeledtek a kis gépek, de azt igen, hogy azért ennyi kilométerrel nem biztos, hogy olyan magától értetődő volt a 3.000 kilométeres túra, melynek során át kellett kelniük a Kárpátokon is, és útjuk nagy részén meglehetősen rossz utakon közlekedtek, nem éppen ideális motoros-időben…
A mostoha viszonyok ellenére is jól teljesítettek a motorok, ugyanis a 49 cm³-es erőforrásokkal semmilyen probléma nem adódott.
Érdekes, hogy két motor 54 milliméteres, míg egy 52 milliméteres fúvókával szerelt változat volt, de a fogyasztása mindhárom gépnek 2,5-2,6 liter volt 100 kilométerenként, azaz a Panni nem volt éppen iszákos még a hegyi szakaszokon sem, jól leterhelve sem.
Jó teszt volt ez a motorok számára, és akkoriban – gondoljuk mi – a túrázók tapasztalatait meghallgatták a motorgyár szakemberei, így természetesen voltak menet közben problémák, melyeket azonban helyszíni javítással megoldottak:
„… hátsókerék küllők szakadtak, nyúltak a láncok, szakadt a sebességmérő-óra spirálja, Gyula Fannijának megszakító fiberjének szegecse kétszer törött el (újjal pótolták). A fékek nem voltak kielégítők a Kárpátok szerpentinjeinek lejtőin.”
Ma azt mondanánk, hogy ezek súlyos gondok, de akkoriban ez nagyon nem így volt, ellenben azt el kell mondani, hogy a Pannit nem „Földkerülő” túrákra tervezték, így a legtöbb hiba valójában a nem pontosan a funkciónak megfelelő használat, ne meg az áldatlan útállapotok következménye volt.