A Városliget története: Rogerius kanonoktól Batthyány József hercegprímásig (1. rész)
Helyesebben maga a Városliget története – helyesebben történelme – a fő témánk, amit képekkel is igyekszünk bemutatni. Persze az igazán korai időkről sajnos nincsenek képeink, de a korábbi kutatások alapján egész pontosan – már a tatárok idejétől! – vannak források a hely történetéről.
Borítóképen: A Városliget a térképen (kéke körvonallal kiemelve) – 1823
Tudni kell, hogy ez a terület sokáig nem volt szigorúan véve Pest része, hiszen még az Első Katonai Felmérés térképén (1782-1785) is az látható, hogy a város (fala) a mai Szinyei Merse Pál utca – Kodály körönd – Felsőerdősor utca – Rottenbiller utca – Fiumei út vonalában húzódott. A helyet külön nem is jelölték, de tőle északra Rákos mezőt már igen. Hogy ez mennyire hiteles ábrázolás, arra még visszatérünk!
Hogy a fenti térkép mennyire hiteles ábrázolás, arra még visszatérünk!
De történetünk nem itt kezdődik, hanem a tatároknál! A Városligetet először Rogerius nagyváradi kanonok említi Carmen Miserabile (Siralmas Ének) című művében, amely a tatárjárás pusztításait írja le. A mű szerint IV. Béla a Rákos-mezőn, valamint a mai Városliget területén állomásozott a tatárok ellen összehívott seregével. A jó ivóvizű, vadban gazdag fás legelő (ligetes sztyepp) egykor Újbécshez tartozott; a Rákos-patak egyik ága a jelenlegi Petőfi Csarnok és Városligeti-tó között kanyargott.
Újbécs
Csak nevében van köze az osztrák fővároshoz, valójában Pest egyik külvárosa volt, belső határa a mai Régi posta utca, Váci utca vonala volt. Előzményéről, egy Bécs nevű településről több forrás is említést tesz. Ez a Bécs eredetileg egy önálló település volt, aminek a birtokáért per folyt a pesti polgárok és a margitszigeti apácakolostor között a 13. században, majd a 14-15. században világiak kezére került. 1374-ben Bécsként, 1476-ban Bécsváraként, 1522-ben a Váci kapu Bécsi kapuként fordult elő. E mellett alakulhatott ki Újbécs, ahol az Anjou-kortól kezdve jelentős építkezések folytak.
A mai Városliget területén 1241. március 17-én Sejbán tatár vezér könnyűlovasai megsemmisítő vereséget mértek Ugrin kalocsai érsek seregére.
1259-ben IV. Béla Újbéccsel együtt az akkor alapított Nyulak-szigeti dominikánus apácakolostornak adta. A következő két évszázadban az itt tartott országgyűlésekre érkező urak szolgaserege folyamatosan lepusztította a vidéket: az apróvadat kiirtották, a növényzetet letiporták.
Sajnos ennek komoly következményei lettek, ugyanis a Duna hordalékát addig megkötő növényzet eltűnése után – mivel az itt található folyóvizek továbbra is bőségesek voltak – a nagyobb áradások visszamaradt következményeként egyre inkább elmocsarasodott… A helyzet azonban Mátyás király korában változott:
Nagy királyunk az itt létesített vadasparkba vonult vissza pihenni, és itt volt a király agarasa is, vagyis az agarak tanyája.
1526-ban II. Lajos innen indult a középkori magyar állam temetőjéhez, Mohácsra… A török uralom alatt elhagyott zsombékosra Pest városa és a domonkos apácák jogutódai, a klarisszák is igényt tartottak. I. Lipót a területet kisebb pereskedés után Pestnek adta.
A 18. században Ökrösdűlőnek nevezett terület legelő, illetve homokpuszta volt, benne egy mocsárral és annak két szigetével. A maláriaveszély csökkentésére a város fel akarta számolni a mocsarat, és 1755-ben fűzfákat ültettek a környéken. Az akció teljes kudarc volt, mert a fácskákat a város nem gondozta, nem védte, így aztán a csemetéket a közeli legelőkről átránduló marhák apránként felfalták. Ebből a telepítésből egyetlen fa sem maradt meg.
A fenti térkép jócskán árnyalja az Első Katonai felmérés térképen látható állapotokat, ugyanis egyértelmű, hogy már akkor sokkal több volt a terület, mint egy puszta, ugyanakkor a fent látható 1760-as térkép viszont éppen ellenkezőleg csalja meg szemünket, mert ekkoriban a város még nem volt olyan szinten kiépítve, mint az a térkép sejteti, a kékes-lilás elemek a jobb felső részen nem házakat, hanem csak majdani épületek helyét, a telkeket jelölik.
1770-ben Mária Terézia Erdőrendtartása (erdőtörvénye) előírta, hogy ahol kiirtották a fákat, az erdőt újra kell telepíteni, de ennek végrehajtását Pest másfél évtizeden át elszabotálta, mert így is kevés volt a legelője, azonban II. József szigorúbb volt…
1785-ben Hüllf Farkas Móric, a király feltétlen híve lett a város vezetője, aki azonmód terveket dolgoztatott ki a Városerdő csatornázására és újrafásítására. Ezzel Stolcz János (néhol Stolc) selyemhernyó-tenyésztőt és selyemtenyésztési felügyelőt bízta meg. Stolcz az akácok mellett eperfák (Morus spp.) ültetésére is utasította Tréfa János erdőkerülőt – az azokon tenyészteni remélt hernyók selymével kívánta ellátni Budapest terézvárosi (Valero) selyemgyárát.
Közben kialakítottak egy sétálóutat is a mai Városligeti fasortól az Erzsébet királyné útjáig. Az ettől délre eső részről egy árokkal lecsapolták a vizet; a terület apránként visszaerdősült. Az utolsó, Stolcz által telepített fűzfa 1913-ban, 135 évesen pusztult el.
1794-ben Boráros János városbíró, a várost irányító belső tanács tagja javasolta, hogy az egyre kedveltebb kirándulóhellyé váló Városerdőt alakítsák mulató- és üdülőhellyé. A tanácsnak látszólag tetszett az ötlet, a több tucat napszámossal elkezdett munkát azonban lépten-nyomon kicsinyes gáncsoskodásokkal hátráltatták.
E helyett a tanács 1799-ben 24 évre bérbe adta a leendő ligetet Batthyány József hercegprímásnak, aki bérleti díjat nem fizetett, de vállalta a terület tervszerű fásítását, kiépítését. A város pedig vállalta, hogy az elkészült gazdasági épületeket és fogadókat a 24 év elteltével napi áron átveszi. Vállalta továbbá, hogy megépíti az „Angol királytól” a Városerdőbe vezető utat, annak két oldalát fasorrá képezi ki a hercegprímástól kapott fákkal, majd azokat és az utat gondozza, karbantartja.
A munkálatokkal Batthyány Witsch Rudolf mérnököt, a bánáti német határőrezred földmérőjét bízta meg, aki kétezer emberrel fogott hozzá. Irányításával csatornákból táplált, 10 000 négyszögöl területű, nyílt víztükrű tavat hoztak létre, és a kitermelt földből a mocsárban két szigetet töltöttek fel:
- a Mocsár-szigetet a mai Széchenyi gyógyfürdő helyén,
- a Drót-szigetet a mai Vajdahunyad vára helyén (ezt 1861-ben Széchenyi Istvánról Széchenyi-szigetre keresztelték át). A tavat Witsch olyan szakszerűen alakította ki, hogy a betelepített halak megnőttek, és elszaporodtak.
Ezzel véget ér az első rész, ugyanis a mai ismert Városliget alapjait ekkor rakták le, és innen már olyan történetek következnek, melyeknek eredményei ma is láthatók, de legalábbis képeken sokk jobban megmutatható.