A végzetes hadparancs – 1943 Január 24.
Mentől messzebb mentek az ellenség üldözésében, annál biztosabb lesz szüleitek otthona, gyermekeitek, magyar embertársaitok jövője.” – Babucs Zoltán a Don-kanyart övező tévhitekről a Ps TV „Ferkó Dániel kérdez” című műsorában Hadtörténész kutatónk a köztudatban meggyökeresedett mítoszokat cáfolva elmondta: a magyar történelem egyik legnagyobb veszteséggel járó hadművelete körül számos legenda kering, köztük az 1945 után meggyökeresedett narratíva, miszerint a magyar 2. hadsereg katonáit elavult felszereléssel meghalni küldték a Donhoz.
Babucs Zoltán kiemelte: a kisebb szövetségesek, köztük Magyarország szerepe is felértékelődött akkor, amikor a Vörös Hadsereg Moszkva alatt megállította a Wermacht támadását. A németek kezdetben a teljes magyar haderő bekapcsolódását követelték, végül 1942-ben került sor a keleti hadszíntérre kiküldött Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg felállítására. A felszerelést illető tévedéssel kapcsolatban elmondta: A HADSEREGET REVÍZIÓS HÁBORÚRA, NEM A VÖRÖS KOLOSSZUS ELLEN KÉSZÍTETTÉK FEL, de ennek ellenére kijelenthető, hogy a rendelkezésre álló időhöz és LEHETŐSÉGEKHEZ KÉPEST MAGYARORSZÁG LEHETŐ LEGJOBBAN FELSZERELT FEGYVERES EREJE VOLT. Vezető kutatónk összegzésképp elmondta: erkölcsi kötelességünk honvédeink emberfeletti, hősies helytállására tisztelettel emlékezni és emlékeztetni. //Magyarságkutató Intézet//