Hírek

A vereség beismerése, vagy pragmatizmus?

Aki harcként éli meg Oroszországhoz fűződő viszonyát, annak nyilván vereség, aki meg nem harcol, hanem igyekszik a kölcsönös előnyök mentén kialakítani a viszonyt, annak a vereség szóba sem jöhet, hiszen számára harcról sem volt szó. Úgy tűnik azonban, hogy a Nyugat soha nem gondolta komolyan az Oroszországgal való tényleges együttműködést, csak hasznot remélt – addig is, amíg majd legyakhatja Moszkvát.

Borítóképen: Turul és zászló (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: Ninane, licenc: CC BY-SA 3.0) A kép illusztráció

Valamiért a Nyugat így van bekötve. Valamiért? Talán azért, mert mindig is így volt, talán azért, mert a mai Nyugat részeként Európa csak egy eszköz, de semmiképpen nem önálló entitás…

A Nyugatnak az a része pedig, amelyik újra életet lehet a hidegháborúba (ti.: az Egyesült Államok!) soha nem is gondolkodott másképpen, maximum csak az Oroszországgal szemben bevetendő eszközök tekintetében változtatott némileg mindig is érvényes politikai törekvései érdekében.

És mi a helyzet a másik oldalon? Keleten (is) a helyzet változatlan. Nincs bizalom, mert nem lehet, mert ott is dolgoznak a rég- és a közelmúlt tapasztalatai, mert újfent bebizonyosodik, hogy tényleg nem nyugszik az ellen, és tényleg igyekszik ketrecbe zárni a renitens Oroszországot.

Kinek van igaza? Gyanús, hogy senkinek… De legalább a jogot hagyja meg mindkét fél, hogy mi magyarok azt mondjuk; Hagyjatok ki minket ebből ez egészből!

Ajánlott Cikkek