A Vígszínház feltámasztása

Az talán senkit nem lep meg, hogy a második nagy világégést a Vígszínház sem úszta meg, bombatalálat érte, és kérdéses volt, hogy egyáltalán újjá lehet építeni, vagy sem… A károk jelentősek voltak, de végül mégis az újjáépítés mellett döntöttek. A korra jellemző – de talán segített az újjáépítés elhatározásában és kivitelezésében -, hogy a Magyar Néphadsereg Színháza néven működtették tovább, egészen 1961-ig.

Borítóképen: A bombatalálatot kapott Vígszínház, 1945 (Fortepan)

Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, a magyar fővárosért folyó küzdelem a Szovjetunió és Románia, valamint a Harmadik Birodalom és Magyarország között 1944. december 25-től 1945. február 13-ig tartott, a harcok során a Vígszínház épületét – 1945. január 16-án – bombatalálat érte.

Igen, Budapesten a védők 102 napig tartották magukat, így már csak ez alapján is el lehet képzelni a károk mértékét… Természetesen nem a színházat ért kár volt akkoriban a legfájóbb, és az újjáépítés során sem ennek az épületnek a helyreállítása lett volna a legfontosabb. De a Magyar Néphadsereg „a maga számára igénybe vette”, ami azt jelentette, hogy megindul a felújítás!

Az ostrom alatt ez a színház szenvedte el a legnagyobb károkat – értelemszerűen nem volt elsődleges célpont -, de az itt dolgozó művészek elhivatottságára jellemző, hogy már 1945 tavaszán Jób Dániel máris elkezdte a társulat újraszervezését. Miután az épületben szó nem lehetett előadásokról, így az első bemutató májusban a Rádius mozi (ma Thália Színház) színpadán zajlott le, Gorkij: Éjjeli menedékhely című művét adták elő.

Már a borítóképen is látszik, hogy jelentősek voltak a károk, de mutatunk egy másik képet is, amelyen az látszik, hogy tulajdonképpen a külső falakon túl nem igazán maradt meg semmi…:

Nem volt egyszerű a helyzet, ugyanis az épület egy olyan korban készült, amikor a technika, technológia nem volt azonos a későbbiekkel, és persze a mindenütt jelentkező anyaghiány is nehezítette az újjáépítést.

Ezzel együtt – legalábbis ami a külső megjelenést illeti – a képek tanúsága szerint meglehetősen jó munkát végeztek az akkori szakemberek:

A képek arról árulkodnak, hogy a külső sokat nem változott, hogy az 1951-es képről levesszük az ötágú csillagot, na meg az autót, könnyen elhihetnénk, hogy valamikor az 1900-as évek elején vagyunk. De a nagyobb feladat nem a külső megjelenés, hanem a beltartalom, a belső műszaki berendezések, a színpad, és egyáltalán a színház berendezése volt!

Már csak azért is, mert mialatt az épület romokban állt „levágták a vasból készített munkakarzatokat, a színpadon fellelhető összes vasszerkezeteket, kiszerelték a felsőgépezet ellensúlyszerkezeteit, a zsinórpadlás összes csigái és mozgatóberendezései eltűntek, felszedték a zsinórpadlás fapadlóburkolatát, leszerelték a vas- és egyéb függönymozgatóberendezést. Elvitték a színpadvilágítási összes elmozdítható részeit, az állítóművet, a szabályzóellenállásokat, a falból kitermelték a vörösrézvezetékeket. Ami vasszerkezet a zsinórpadlás főtartóihoz volt erősítve, azt autogénnel levágták, még a záporberendezés csővezetéke is áldozatul esett. A szó szoros értelmében a színpadon nem maradt semmi, a csupasz négy falon és egy tönkreázott színpadi padozaton kívül” – írta az Épületgépészet, 1953. évi 6. száma.

A nézőtér kialakításáról a tervezők úgy döntöttek, hogy a földszinten kívül még két erkélyt létesítenek, egy-egy közbetolt oldalerkéllyel bővítve. A régi Vígszínház rangszínház jellegét meg kellett szüntetni, ennek estek áldozatul az eddigi páholyok.

Akkoriban egyébként szerették volna bővíteni a színházat, de – miután a külső falak megmaradtak, ezért pedig nem akartak áthelyezésükkel újabb költségeket – oldalirányban sem a nézőtér, sem a színpad bővítésére nem nyílt lehetőség, a zsinórpadlás magasabbra helyezéséről pedig statikai okok miatt kellett lemondani. Még szerencse!

Mint említettük, a színházat inkább a tömegeknek szánták ekkor, így az addig alápincézetlen nézőtér alatt kialakítottak egy, az előtérből megközelíthető, 600 személy befogadására alkalmas sörözőt.

Miért ilyen sok, amikor eredetileg a színház 1.860 személyre volt tervezve, de miután az állóhelyeket megszüntették, ez 1.560 főre csökkent, viszont a felújítás után immár csak 1.204 férőhelyes lett, miután a színpadnyílás két oldalára 3—3 egymás felett elhelyezett reprezentatív páholyt létesítettek?

Minden bizonnyal anyagi, pénzügyi okok játszottak szerepet abban, hogy a sörözöt így túméretezték.

Ettől azért sokkal fontosabb volt a színpad kialakítása, melyen eredetileg egy 11 méter átmérőjű forgószínpadot alakítottak ki. Ezt is szerették volna bővíteni – ha már mindenképpen hozzá kellett nyúlni annak meggyengült szerkezete miatt… -, de a maradó falak miatt erre sem kerülhetett sor.

A forgószínpad meghajtáshoz 7,5 lőerős, csúsztatógyűrűs forgóáramú villanymotor szolgált, mely csigahajtómű segítségével forgatja az egyhornyú hajtótárcsát, mely azután a funkciós acélsodronykötelet mozgatja.

A színpad egész padozatát új borovifenyő padlóra cserélték ki, ugyanúgy természetesen a padlóba süllyesztett forgószínpadot is.

A felsőgépezetet teljesen meg kellett újítani és ebből a célból 42 lógó díszletmozgató, 3 világítási szuffitamozgató és 1 horizontvilágítási szerkezetmozgató berendezést készítettek. Valamennyi mozgatás kézierővel történik, ellensúlyos rendszerrel. A díszlettartók 20varratnélküli acélcsőből készültek, 15 m hosszban, egyenként 4 sodronykötélre csavarorsós feszítővel való felfüggesztésre, egyenként 8 díszletrögzítő kallantyúval.

A színpadnyílás két oldalán, természetesen a színpad felőli oldalon, két világítási tornyot helyeztek el. Ennél a pontnál kissé hosszabb ideig kell időzni. A színpad egyéb belső méreteihez a színpadnyílás 12 métere túl soknak bizonyult. Különösen soknak bizonyult a méret a forgószínpad 11 m átmérőjének tekintetbevételével. Ezen az egészségtelen arányon segíteni kellett és mivel építészeti adottságok folytán a forgószínpad átmérőjét nem lehetett megnövelni, a színpadnyílást 11 m-re szűkítették.

A világítás vezérlése, és a kapcsolóház természetesen a nézőtértől és a színpadtól elszeparáltan került kialakításra, az addigi egyenáramú hálózatot is teljes egészében kicserélték, a szelkőzést és a fűtést is megoldották, de ezek már olyan bonyolultságú rendszerek, hogy bemutatásuktól ezúttal eltkintünk.

Azt viszont egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az akkori lehetőségeket, és a kor technikai szintjét figyelembe véve, a szakemberek kiváló munkát végeztek, amit az is bizonyít, hogy még hosszú évtizedeken keresztül használták ezt a kialakítást.

A következő nagy felújításra így csak 1993-94-ben került sor, igaz, akkor már nagyon ráfért az erősen „leharcolt” épületre!