A világ élvonalában: Standard, a magyar elektronikai óriás

„Isztanbul és Ankara között az utóbbi időben megnövekedett telefonforgalom a meglevő távbeszélő-berendezés megfelelő átalakítását tette szükségessé. <…> versenytárgyaláson, melyen Európa legelső vállalatai vettek részt, a megbízást a magyar Standard Rt. nyerte el” – írta a Honi Ipar 1935-ös 19. száma, ami arról is beszámolt, hogy „Távbeszélő készülékek szállítására megbízást kapott a Postavezérigazgatóságtól a Standard Rt. és az Ericsson Rt.”

Borítóképen:

Igen az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-ből 1928-ban kivált vállalat a nemzetközi piacokon versengett, és sok esetben nyert a már akkor is nagyhírű riválisokkal szemben. Hogy ma mégis miért nem emlékszünk rá, arra pedig egy hárombetűs rövidítés a megoldás, és ez nem más, mint a BHG.

De ne rohanjunk ennyire előre, és különben is, biztosan sokan vannak, akiknek – teljesen érthető módon a BHG sem mond sokat. Kezdjük az elején, menjünk vissza 1928-ig! A kiválás évében igen komoly fejlesztést hajt végre a vállalat Budapesten, hiszen…

Üzembe helyezik az első forgókefés (Rotary rendszerű) 7A típusjelű központot. Ezek a központok (7A1, 7A2) több mint, ötven évig szolgálták a magyar távközlést!

A telefonközpont, mint a telefonhálózat része ekkor már nem újdonság, de azért nem árt megemlíteni, hogy ez a szerkezet is magyar találmány:

Az utca embere azonban mégsem a telefonközpont miatt ismerte a vállalat nevét, hanem azért, mert ez a vállalkozás volt az, amely elsőként állított elő kiváló minőségű, nagyobb darabszámban gyártott rádiókat, illetve rádióalkatrészeket.

A 4B, a 3A, a Standardyne, majd a 30-as évek elején a gyűjtők körében a mai napig közkedvelt Darlig rádiót tervezték és gyártották.

A Standard rádiók, a Conus márkanéven forgalmazott hangszórók, a fejhallgatók, vagy éppen a szintén Standrd név alatt piacra dobott erősítők hamar népszerűek lettek, de a Standard kapott megbízást a székesfehérvári rádió távíróállomás bővítésére, a Postának pedig egy 25 kW-os műsorszórásra is alkalmas távíróadót szállított le.

Ezek után jöttek a külföldi megrendelések is – többek között az is, amelyeket a bevezetőben említettünk -, de a nagyteljesítményű adókat is sorra szállította külföldre a vállalat.

Nem csoda, hogy a világ élvonalába tartozó elektronikai vállalat katonai megrendeléseket is kapott, így már a ’30-as években gyártottak hordozható adó-vevőkészülékeket a katonaság számára. Sőt, 1941-ben a Honvédelmi Minisztérium megrendelésére ők készítették el a Botond gépkocsikba szerelt R-4 adóvevőket, valamint gyártottak még – szintén katonai megrendelésre – légvédelmi figyelő-és riasztó berendezéseket, több fajta lokátor típust (Bagoly, Borbála, Sas).

Munkájuk minőségére jellemző, hogy 1942-ben EKA védjeggyel hozott forgalomba 3.800 rádiókészüléket, de a Telefunken számára is készültek Telefunken tervek alapján rádió vevőkészülékek.

Ezek már a háború évei voltak, és – mint minden – a vállalat is a katonai termékek gyártására állt rá. Igen ám, de a háború végén ezért nem járt köszönet, sőt… A történet ismerős lehet, ezer meg ezer vállalattal esett meg, hogy 1949-ben végül államosításra került sor.

Annak ellenére, hogy a katonai eszközök gyártásában kiemelkedőt nyújtott a gyár, mégis szerencsésen megúszta a világégést, gépparkjának nagy része épen átvészelte a legnehezebb időket is, így természetesen nagy értéket jelentett ekkor is. És az akkori hatalom nem válogatott az eszközökben…

Az államosításhoz szabotázs- és kémperre volt szükség, melyet az akkor szokott módon el is indítottak – az államosítással egyidőben -, a gyár vezetőinek egy részét 1949. november 25-én letartóztatták!

Geiger Imre vezérigazgatót 1954-ben halálra ítélik, de ott volt a letartóztatottak között dr. Kozma László műszaki igazgató is. Névváltás az államosítással még nem történt, azt csak 1950-ben ejtették meg, ekkor kapta a vállalat a BHG nevet.

A BHG már többek számára ismerős lehet, de azt már talán kevesebben tudják, hogy a rövidítés a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár nevet takarja.

A cég legnagyobb megrendelői továbbra is a HM, a BM és a Posta maradtak. Elsősorban rádiókat, adó- és vevőkészülékeket, valamint CB és LB telefonkészülékeket és központokat gyártottak itt, szigorú tervutasításos rendszerben. A BHG komoly fejlesztésekbe kezdett a telefonközpontok terén. 1959-ben kifejlesztették az ikerhidas Crossbar rendszerű kapcsolómezőt, majd 1962-ben a Teréz központ épületében üzembe helyezték az első elektronikusan vezérelt Crossbar központot.

Termékei Algériában, Brazíliában, Görög- és Lengyelországban, valamint Kubában és Irakban hirdették a magyar mérnöki tudást.

A gyár kiváló minőségű termékeivel olyan hírnévre tett szert, hogy azt még nyugaton is elismerték, így – hosszas tárgyalások után természetesen! – 1968-ban műszaki együttműködési szerződést köthettek a svéd Ericssonnal, amely a Standard gyárnak az egyik tulajdonosa volt 1933-ig.

Ekkor már több vidéki telephelyen is gyártott a vállalat, igen jól teljesített, majd 1985-ben beolvasztották az akkor csődbe ment Híradótechnika Vállalatot, amely elsősorban a Néphadseregnek és a külügynek termelt.

Sajnos a ’90-es évek körül kialakult gazdasági káosz a BHG-t is elérte, több vevője nem fizette ki a leszállított termékeket, a vállalat így 1989-re jelentős veszteségeket halmozott fel. 19991-ben felcsillant a remény egy nemzetközi tender formájában a vállalat előtt, de a Northern Telekommal együtt induló vállalat végül nem nyert a versenyben, az anyagi helyzet tovább romlott, ez pedig a vállalat széteséséhez vezetett…