Vélemény Vélemény-cikkeink

Afganisztán: baklövés, szégyen, árulás… Európa, veled mi lesz?

Igen, ott tartunk, hogy – többek között – ezeket a szavakat használta Jack Keane, az amerikai hadsereg korábbi tábornoka! Nem vitatkozunk vele, hiszen a Financial Times beszámolójában másik három szóval írja le az afgán helyzetet, miután az utolsó amerikai katona is távozott; csőd, pánik, éhezés. Igen, azt már korábban is sejthettük, hogy a tálibok nem rendelkeznek olyan anyagi forrásokkal, amivel akár csak a korábbi (pedig az sem volt a kánaán!) szintet tartani lehetne! Az országra az egyre biztosabb csőd vár…

Persze Keane-t nem csak az afganisztáni polgárok miatti felindultsága ragadtatta arra, hogy igen éles kritikát fogalmazzon meg, hanem az is, hogy bajtársait, az amerikai és más NATO tagállamok katonáit is elárulta Biden, amikor a rendezetlen, végletekig elsietett kivonulás mellett döntött. Egyes vélemények szerint az USA és a NATO nem nyerhetett Afganisztánban, és ebben van is valami, hiszen tartósan ez sem az angoloknak, sem pedig a Szovjetuniónak nem sikerült, de a hatalomátadás ilyen módja bűnös döntés eredménye!

Igen ám, de hogyan tovább, mik a kilátások, mire számíthatunk? Miután Biden döntésén nem változtatott – minden könyörgés ellenére sem! -, most már az a fontos, hogy mi következik. Nagyban megy a vita, hogy megint menekültáradat lepi el Európát vagy sem, és az is óriási kérdés, hogy mit kell vállalnia az öreg kontinensnek. Mert bizony az árulás megáll Európát tekintve is! Gondoljunk bele; az USA elnöke dönt, majd a döntést Európa szenvedi meg, hiszen egyszerű földrajzi tény, hogy ha megindulnak a menekültek, elsősorban Európát veszik célba ismét!

A napokban írt cikkünkben foglalkoztunk a témával, ugyanis a baloldali orgánumok Emanuell Macron nyilatkozatát úgy értékelték, hogy a köztársasági elnök ismét szabad utat adott a menekülteknek! Hát nagyon nem így van, de úgy tűnik, hogy az értő olvasás nem mindenkinek erőssége…

Egyértelmű: Macron hajlandó átengedni (nyilván az Egyesült Államok irányába!) a menekülteket, illetve azt szeretné, ha a szomszédos államok fogadnák be a menekülőket. De vigyázat! Milyen menekülőket? Végig üldözöttekről beszél, ugyanakkor – ahogy azt a Financial Times megállapítja – az ország hamarosan olyan helyzetben kerül, hogy az éhínség elől fognak menekülni az emberek, még azok is, akik egyébként a tálib hatalommal adott esetben szimpatizálnak! És – sajnos! – ők még akár sokkal többen is lehetnek! Nem szabad tehát azt hinni, hogy csakis és kizárólag politikai menekültekre számíthatunk a közeli jövőben Afganisztán irányából!

„Az afgán válság miatt menekültté váló embereknek otthonukhoz minél közelebb kell segíteni.”

Hoppá! Mit nem beszél az a német? Mert bizony ezek már Angela Merkel szavai, aki nem politikai üldözöttekről beszél, hanem egyszerűen csak menekültekről, illetve ami talán még fontosabb; megerősíti, hogy a menekülőket maximum szomszédos országokig szeretné engedni – és nem tovább! Márpedig, ha az Unió jelenlegi két legerősebb országának vezetője ennyire azonos gondolatokat fogalmaz meg, az nem a véletlen műve; ők már döntöttek, nem akarnak újabb menekülteket Európában!

Hát persze! Az olcsó munkaekerő tévképzete megborult, és azt még Macron is elismerte, hogy van összefüggés a bevándorlás és a bűnözés fokozódása között. Csak azzal próbálta enyhíteni a dolgot – magát mentegetve… -, hogy ez nem szervezett dolog, hanem csak elszigetelt esetekről van szó, ugyanakkor ez senkit nem érdekel! Ha rossz a közbiztonság, az csakis a hatóság feladata, hogy rendet tegyen. De hogy mi áll amögött, hogy mondjuk a család egyik tagját meggyilkolják fényes nappal? Kit érdekel? Az a baj, ha előfordulhat ilyen, nem pedig az, hogy ki szervezte meg, vagy ki nem…

Európa tehát ébredezik, de nagy kérdés, hogy mire lesz elég a tagállami vezetők ereje. A probléma ugyanis abban áll, hogy a bevándorlás legnagyobb támogatója maga az Európai Bizottság, ami nemzetek-fölöttiségét nagy előszeretettel bizonygatja oly módon, hogy a tagállamok ellen lép fel! Nagyon érik az a bizonyos bizalmatlansági indítvány az Európai Parlamentben, de az erős kérdés, hogy a baloldali többség hogyan reagálna – hiszen az ő emberük von der Leyen asszony…

Nagy probléma, hogy két EP-választás között olyan mértékű átrendeződés volt a választói akaratban, hogy az Európai Parlament összetétele ma már közel sem képviseli azt a népakaratot, ami annak idején létrehozta a mai erőviszonyokat!

Erős kérdés tehát, hogy mi lesz a menekültekkel, sikerül őket az Afganisztánnal szomszédos országokban tartani. Nézzük! Oroszország nagyon nem szeretné például, ha Afganisztán északi szomszédai – akik egyben Oroszország déli szomszédai! – nagy számban fogadnának be menekülteket, mert Moszkvában már azt is biztonsági kockázatként élik meg, ha szövetségeseik (különösen a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete tagországai) biztonsági kockázatokat vennének a nyakukba nagyszámú menekült befogadásával.

Pakisztán ugyan logikus megoldás lenne, ugyanakkor Pakisztánban több pastu (azaz afgán!) él, mint magában Afganisztánban, és nem véletlen, hogy – a gyanú (több, mint gyanú!) szerint – a pakisztáni kormány és a titkosszolgálat is együttműködik a tálibokkal. Már Oszama bin Láden is Pakisztánon át érkezett meg Afganisztánba… Maradjunk annyiban, hogy a kazahok, kirgizek, tádzsikok, és a többi afganisztáni kisebbség pont nem Pakisztánba menne!

Nagy kérdés tehát, hogy mi lesz az európai menekültáradattal, de még nagyobb, hogy mit lép erre a mai helyzete Európa? Azt már látjuk, hogy Merkel és Macron a határokon kívül, minél messzebb szeretné tartani a migránsokat, így az igazán velős kérdés az, hogy miként alakul át (átalakul-e egyáltalán) Európa vezetése, ami kudarcot kudarcra halmoz! Nem is igazán arról van szó, hogy a jobb-, vagy a baloldal kormányoz, mert a teljes európai politikai rendszer felépítése a gyenge pont!

Az Európai Bizottság lassú, a tagországok szemben egyre agresszívabban lép fel, egyre inkább politikai képződmény. A tagállamoknak pedig egyre kevesebb önállósága marad, és egyre inkább egymás ellen hangolja őket a politikailag motivált legfelső vezetés!

Úgy nem lehet „elmélyíteni az integrációt”, hogy közben árkokat ásunk az egyes országok közé, csak azért, hogy a legfelsőbb vezetés mindenek feletti dominanciája érvényesüljön! Mert bizony a valódi problémákat (gazdasági együttműködések, kisebbségek ügye, bűnüldözés) meghagyja tagországi kompetenciaként, az „Oszd meg és uralkodj!” elve alapján…  A rendszer tehát úgy, ahogy van, rossz, nem felel meg azoknak a kihívásoknak, melyek Európát próbatételek elé állítják!

Ha jönnek Afganisztánból újabb menekültek, ha nem, mindez akkor is érvényes. A tét mindenképpen Európa jövője!

Ui.:

Az Egyesült Államokról pedig még egy hír. Az USA-ban képezték ki a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíróval végző halálosztag több tagját, illetve Jovenel Moise haiti elnök gyilkosait. Nem ők az elsők…

Ajánlott Cikkek