Hírek

Afganisztán: Összeomlás!

Több, mint egy hónapja írtunk arról, hogy nagy baj lehet abból, ha az Egyesült Államok és a NATO kivonul Afganisztánból. Nem tudni, miként fordulhat elő, hogy mi innen, a világ másik részéről láttuk azokat a szörnyűségeket, amik máris megtörténtek, akkor Washingtonból miért nem látták, de Scott Miller, az Egyesült Államok afganisztáni kivonulását koordináló tábornok elmondása szerint komoly ok van az aggodalomra, ugyanis a tálibok olyan ütemben törnek előre a hátrahagyott országban, ami immár a teljes összeomlást vetíti előre!

Borítókép: Nyugati katonák a terroristák ellen (forrás: amiidonk.hu)

„Aggódnunk kell. A területveszteség és a területveszteség gyorsasága aggasztó, egyrészt azért, mert a háború fizikálisan zajlik, másrészt pedig van pszichológiai és morális része is. A remény számít. A morál számít.”

Talán nem is marad más, mint a remény… De ez igencsak kevés azoknak, akik a tálibok terrorja alatt szenvednek! Mert az igaz ugyan, hogy ma Afganisztán 421 körzetéből „csak” körülbelül 50-60 van a tálibok kezén, de látni kell, hogy alig egy hónapja még csak nagyjából 20 körzetet tartottak ellenőrzésük alatt! Ez bizony azt mutatja, hogy igen gyorsan összeomolhat a rendszer, amit most a nyugati partnerek elhagynak. Az igaz ugyan, hogy méretes segélyt kap az afgán kormány, és jól felfegyverzett, kormányhű csapatokat hagynak maguk mögött, de óriási a veszélye annak, hogy az egyre kiterjedtebb harcok humanitárius katasztrófához vezetnek…

És ha ez még nem lenne elég… a kormányhű katonaság állásai feladása során rendre hátrahagyja fegyvereit, így aztán az Egyesült Államok által bevitt fegyvereket végül a kormány ellen fordítják… Látni kell, hogy a folyamatok nagyon rossz irányba tartanak, de Washington vagy hallgat, vagy éppen olyan üzeneteket küld, mintha minden a lenagyobb rendben menne. Ez pedig nagyon nem igaz! Gondoljunk csak bele; a tálibok mindenkit megölnek, aki csak a legkisebb jelét is mutatja (sőt, ha csak gyanítják az is elég…) annak, hogy nem értenek egyet szélsőséges nézeteikkel, nem nézik, hogy nő gyerek, öreg, vagy fiatal, nekik mindez nem számít! És ez még „csak” a belső probléma, de vegyük észre, hogy az Afganisztánban tapasztalható történések az egész világra kihatnak!

Igen, például Kína és Oroszország is kaphat abból a terrorista-exportból, amit a tálibok kitermelnek, de juthat a világ bármely pontjára is belőlük… Ez pedig igen komoly fenyegetés, ezt egész egyszerűen nem lehet egy legyintéssel elintézni! És azt sem, hogy Európába most megint egyre nagyobb nyomás nehezedik a migráció fokozódása okán. Ez a két téma pedig összefügg, mert a terroristák minden további nélkül képesek elvegyülni az életüket mentő emberek tömegében!

Értjük, hogy az Egyesült Államoknak most inkább az az érdekes, hogy a problémákat Kínára és Oroszországra terelje, és azt is tudjuk, hogy Washington egyáltalán nem bánja, ha a müezzin hangjára ébred Európa lakossága, de az már nehezen érthető, hogy az érdekeket ilyen véres eszközökkel érvényesíti! Az nyilvánvaló, hogy minden ország igyekszik valahogy a saját pozíciói erősítésére, de an az a határ, ahol már igazán meg kellene állni! Persze most mondhatja bárki, hogy Amerika mégiscsak ott volt hosszú éveken át, és megerősítette az államhatalmat, a szélsőségeseket visszaszorította, és egy jó honi sereget hagyott maga után! Igen, ez igaz, de a kivonulással mindezt lenullázzák! Nem lehet örökre odatelepíteni egész hadseregnyi katonát, ez érthető, de most, Afganisztán kivonulás előtti állapotában bizony több mint hiba volt a kivonulásról szóló döntés!

„Ha megnézzük a biztonsági helyzetet, ez nem jó. Az afgánok tudják, hogy nem jó. A tálibok törnek előre. Olyan feltételeket hoznak létre, amelyek nem tűnnek jónak Afganisztán jövőjét illetően és van egy nyomásgyakorlás a katonai hatalomátvételre is.”

És akkor még itt a katonai puccs lehetősége is… Ha ez bekövetkezik, az mindennél nagyobb pusztítás kezdete lenne, ugyanis olyanok vennék át a hatalmat, akik az egyébként is ingatag mai vezetés után semmiféle legitimitással nem rendelkeznek, de azt fegyverrel megszerezhetőnek vélik! És itt aztán elszabadulhat a pokol, minden eddiginél nagyobb pusztítás következhet. Mindez egyetlen döntés okán…

Ajánlott Cikkek