Épített örökség Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Világ

Ágyrajárásból lett szecessziós csoda Budapesten

A 20. század elején Budapest kedvezőtlen lakásviszonyainak egyik legsötétebb oldala az ágyrajárás volt. Az ipari és kereskedelmi élet fejlettsége tízezreket vonzott Budapestre a nőtlen és hajadon munkások közül, akiket megfelelően elszállásolni az egyik legnagyobb lakásügyi problémának tartották. A céhkorszakban az ilyen fiatal munkásokat családtagnak minősítették, és mesterüknél, úgynevezett „koszt és kvártélyban” laktatták őket.

Borítóképen: A Népszálló 1912-ben (forrás: Uránia, 1912)

Azonban ez a patriarchális munkaviszony később már a kisiparból is eltűnt, és a munkások lakhatási viszonyai a legszomorúbbá váltak.

Emellett komoly gondot okozott az is, hogy a nagyüzemi munkások féltették függetlenségüket a munkáslaktanyáktól. A nőtlen és hajadon munkások túlnyomó többsége bevándorolt, és lakhatásuknál rendszerint csak két lehetőség közül tudtak választani: az egyik a tömeges éjjeli szálló, a másik az albérlet volt. A fővárosban akkor a tömeges éjjeli szállók mennyisége és minősége egyaránt elégtelennek bizonyult arra, hogy a munkásokat megfelelően elszállásolhassák. Az ilyen szálláshelyek gyakran az egészség, tisztaság és még a személyi biztonság szempontjából is kifogásolhatóak voltak:

Egy-egy éjszakáért akár 10–40 fillért is elkértek a vendégtől, holott gyakran csak a földre szórt rongyok pótolták az ágyat.

Jegyváltás a Népszálló földszinti folyosóján (forrás: Uránia, 1912)

A tisztességes, állandó keresetű szakmunkások rendszerint csak nagy szükség esetén keresték fel ezeket a szállóhelyeket, és természetesen még inkább kerülték a hajléktalanok menhelyeit. Ilyen körülmények között a nőtlen és hajadon munkások többsége csak albérletben lakott, és jellemző volt, hogy Budapesten a lakásbérlők közel egyharmadát képezték az albérlők. Az elkülönített szobák kibérlésére ugyanis a magas lakásárak miatt még a jól fizető munkások sem gondoltak gyakran. Az 1910-es népszámlálás akkor 57 300 albérlőt (helyesebben szobabérlőt) és 67.483 “ágyrajárót” jegyzett fel. Az 52 000 lakás közül, melyekben 1910-ben albérlőket találtak, csupán nagyjából 7.000 volt két szobás és konyhás kategóriában – pedig ez az a lakáskategória volt, amelyet kulturális szempontból egy normális család számára minimális szintnek kellett tekinteni.

Mivel a kisebb lakások sűrűsége egyébként is magasabb volt, az albérlők szerepe különösen nagy hatással volt az egészségtelen zsúfoltság kialakulására.

A Népszálló előcsarnoka (forrás: Uránia, 1912)

Az ágyrajárás a lakásbérlők számára súlyos csapást jelentett, hiszen ez a fajta lakhatási forma drága, veszedelmes és a fizikai pusztulás, az erkölcstelenség és a bűnözés legsúlyosabb kútfeje volt. Azt tetézte, hogy a háztulajdonosok, illetve a főbérlők gyakran kihasználták a lakásbérlők szorult helyzetét, és köztük voltak olyanok is, akik nem csak a magas házbért terhelték rájuk, hanem még hasznot is húztak belőle. Tisztességes ágyat akkor Budapesten mintegy heti 2,5–3 koronánál olcsóbban nem lehetett kapni. Bár a lakásbérlők ttudalévően drágán laktak a fővárosban, senki drágán senki sem lakott mint az albérlő.

Az ágybérletnek az is általános hátránya volt, hogy a bérlőknek napközben nem volt otthonuk, míg estére a gyakori perlekedés és a rendetlenség miatt a kocsmákba kényszerültek.

Az akkori lakhatási helyzetben, még ha az aszszony főzött is az albérlőknek, a családoknak az elért nyereségük mellett számolniuk kellett azzal, hogy az ágybérlők miatt többet kellett mosniuk, gyakrabban takarítaniuk, gyorsabban amortizálódtak a bútorok, és a gazdasági pangás idején bekövetkező elvándorlás is megingathatta a család háztartási egyensúlyát.

Az ágyrajárás egészségellenes hatásai mellett erkölcsi következményei még pusztítóbbnak bizonyultak.

A Népszálló közös étkezője (forrás: Uránia, 1912)

Gyakran előfordult, hogy ugyanabban a szobában, ahol a lakásbérlő és családja élt, idegen nőket és férfiakat is elszállásoltak albérlőként. Az ilyen ágybérlők, akik beavatkoztak az idegen család intimitásába, gyakran megrontották a legszebb családi, szerelmi vagy baráti összhangot, és nagy veszély voltvolt, milyen nemzedék nő fel egy olyan környezetben, ahol még a legkisebb gyermekek is a legdurvább emberi szenvedélyek tanúi voltak…

Az ágyrajárás elleni küzdelem tiltó intézkedésekkel és rendőri akciókkal kilátástalannak bizonyult, hiszen azok tiltása egyszerűen azt jelentette volna, hogy a nőtlen és hajadon munkásokat az utcára kell tenni. Ezek ellen a viszonyok ellen hatékony harcot két fő eszközt határoztak meg:

  1. A modern lakásreform minden eszközével olcsó lakásokat teremtettek,
  2. És a túlzsúfolt lakásokból az ágybérlők számára – lehetőleg a régi árak mellett – megfelelő szállóhelyeket biztosítottak.

Ezen a lakhatási elvek mentén alakították ki a székesfőváros új lakásügyi programját is, amely Bárczy István polgármester nevéhez fűződött. Az első lépést a tényleges népszállók létesítésére úgy tették meg, hogy a VI. kerületben építettek egy népszállót.

A négyszintes szálló szecessziós stílusban, a századfordulón újdonságnak számító vasbeton szerkezettel, igényes kivitelben épült a Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében.

Ez az intézmény egészen új volt, egy speciális szállótípus mintájára készült, amelyet Rowton lordról neveztek el. Rowton lord a londoni East Endben tanulmányozta a tömeges éjjeli szállók viszonyait, és a piszkos, zsúfolt közös hálótermek, valamint a sötét és egészségtelen földalatti közös konyhák látványa arra késztette, hogy a nőtlen munkások részére szélsőségesen jobb szállóhelytipo­t teremtsen meg.

B. Maesures építészével egyesülve néhány kísérlet után sikerült létrehozni az új népszállórendszert.

A Népszálló írószobája (forrás: Uránia, 1912)

Londonban 1894 óta egy nagy és virágzó részvénytársaság – amelyet Rowton lordról neveztek el – foglalkozott e szállók építésével. A társaság Londonban hat nagy szállót épített, több mint 4000 hálófülkével, és a Rowton-rendszer nem csupán Londonban, hanem Európa szárazföldi országaiban, például Milánóban, Párizsban és Bécsben is bevált. Bécsben 1905-ben nyílt meg az első népszálló 544 fülkével, majd 1908 májusában már teljesen megtelt. Ennek pozitív tapasztalataira támaszkodva egy másik kerületben egy 890 vendég részére berendezett szállót is megépítettek, amely néhány hónap alatt szintén megtelt.

A Rowton-szállók világhírű sikerét két nagy előnyének tulajdonították. Először azt a technikai megoldást, amely nemcsak az egészséges lakhatást, hanem bizonyos fokú kényelmet és szórakozást is biztosított a vendégek számára. Másodszor, a nagyüzemi gyártás lehetővé tette, hogy az építést oly módon szervezzék meg, hogy az egyéni lakók számára biztosított bérleti díj ne térjen el lényegesen a jobb helyzetű albérlők díjaitól.

A Rowton-intézmény technikai alapja az volt, hogy minden vendég számára elkülönített hálófülkét biztosítottak éjszakára az emeleteken, míg az egyéb szükségleteket a földszinti közös helyiségekben gondoskodtak.

Ez a megoldás lényegesen csökkentette az építési és berendezési költségeket, illetve gazdaságosabbá tette az üzemeltetést, hiszen a közös használatú nappali helyiségekben a testápolás, szórakozás és társas kapcsolatok igényeit is kielégítették. A hálótermeket teljesen el lehetett választani a közös nappali és mellékhelyiségektől; a vendégek általában napközben nem tartózkodtak bennük, csak este 7 órától reggel 9 óráig voltak elérhetőek.

A Rowton-szállók önfenntartó üzleti vállalatok voltak, és Londonban a társaság 4%-os jövedelmezőséget ért el. Az építés során úgy jártak el, hogy az elérhető legmagasabb bérleti díj alapján számolták ki azt az összeget, amelyet a szálló megépítésére és berendezésére lehetett fordítani, anélkül, hogy a vállalat stabil jövedelmezőségét veszélyeztették volna. Így választották ki a telket, és az építési, illetve berendezési költségeket úgy határozták meg, hogy a létrejött díj csak csekélyen tért el a korábbiaktól, mégis sokkal több és jobb szolgáltatást tudtak nyújtani, mint az eddigi szállóhelyek.

E tapasztalatok alapján a székesfőváros törvényhatósága is úgy döntött, hogy az első népszállót a Rowton-rendszerben építik meg.

A Népszálló mosdója (forrás: Urániaa, 1912)

A kiviteli terveket és a berendezést Schoditsch Lajos, felsőépítő-ipari tanár, és Eberling Béla építész készítette, akik az eredeti mintaképen több fontos módosítást vittek keresztül. A lépcsőházat és a nagyobb közös teret Undi S. Mariskagyönyörű freskókkal díszítették. A főváros szociálpolitikai ügyosztálya olyan berendezéseket és liberális házirendet vezetett be, hogy ez a népszálló kellemes tartózkodási hellyé vált a benne lakók számára.

Nos, így jött létre ez az addig nem létező intézmény a tudomány, a műszaki ismeretek, a szociológiai elméletek együttműködésének eredményeként.

És a művészetet is meg kell említeni, hiszen itt találhatók pécsi Zsolnay-gyár falikútjai, az ebédlő falán Undi Mariska falfestményei voltak, a bejárat lépcsősora melletti két munkásábrázolású dombormű pedig Sződy Szilárd szobrász- és éremművész alkotása, akinek legismertebb köztéri szobra a Margit híd budai hídfőjénél álló Przemyśl-emlékmű bronz oroszlánja.

Igen, az épület ma is áll, de manapság már a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) átmeneti szállást biztosít itt a hajléktalanok számára. Íme, az épület 2024-ben:

(forrás: Googla maps)

Ajánlott Cikkek