Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem

Ahogy azt akkoriban… A Majláth-ház, a csúcsmodern autóközpont

„Május 1-én új autóközpont nyílik meg Budapesten. A Lehel-utca és Bulcsu utca sarkán lévő hatalmas telken építi fel Majláth Mihály modern autótelepét, ahol a német automobilgyártás két kitűnő márkája, a DKW és a BMW talál otthonra” – írta az Autó 1937. évi 3-4. száma

Borítóképen: Majláth standja a ’38-as autókiállításon

Majláth Mihály nevével először a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) 1922 júliusában szervezett versenyével kapcsolatban találkoztunk, mikoris a szervező KMAC azt célozta meg, hogy – hasonlóan az akkor már évek óta működő túraautózáshoz – túraversenyt rendez motorkerékpárok számára is, ezzel is népszerűsítve a motorozást. A túra útvonala a következő volt (a részletek nélkül):

Apponyi tér (ma Ferenciek tere, előtte Kígyó tér) – Erzsébet híd – Pilisvörösvár – Pilisszentiván – Solymár- Pesthidegkút – Budakeszi – Budaörs – Kelenföldi Károly király-laktanya Zugligeti vasútállomás – Szent Anna-kápolna cél.

Ezen a hozzávetőleg 80 kilométeres, hegyi szakaszokkal tarkított versenyen Majláth Mihály Triumph motorkerékpárjával a nyolcadik helyen végzett, amivel Haltenberger Samu díját nyerte el.

A magyar taxizás atyjaként emlegetett Haltenberger Samuról az alábbi cikkban írtunk:

Később több kategória-győzelemmel, és sikeres szerepléssel Majláth beírta magát a hazai motorkerékpár versenyek történetébe, akit „mechanikus és motorkerékpárjavító” titulussal látott el a korabeli sajtó.

A KMAC 1923 áprilisi motorkerékpárversenye: Majláth Mihály Triumph-ja tempóban

Ez eddig rendben is van, de azt tudjuk, hogy a Triumph motorok nem voltak éppen nagyon olcsók, a versenyzők pedig saját költségükön versenyeztek. Honnan volt pénze erre? Nos, hősünk Győrrévfalun született 1895-ben, és az első világháború során került Budapestre, mint műszerész. Vaspöri Ferenc egykori varrógép- és kerékpár-kereskedő Hunyadi tér 12. alatti üzletét vette át, amelyet a háború után az özvegy üzemeltetett. Az özvegy, az 1891-ben született Zurián Katalin, aki nevét nemsokára Majláth Mihálynére átváltoztatta.

A Tourist Trophy verseny első kategória győztese, Majláth Mihály Cotton-gépén ezüst serleget nyert – 1924

Majláth kezdetben motorkerékpárok javításával foglalkozott. 1922-ben váltotta ki az automobiljavító és szerelő iparigazolványt, majd 1924-ben bejegyeztette a vállalkozását. Ekkor főleg brit motorkerékpárokat forgalmazott.

Az első Majláth kereskedés előtt a Harley Davidson motorok, a Hunyadi téren

A Hunyadi téren működő kereskedést Majláth hűséges társa, jóbarátja Urbach László vette át, és még itt születtek meg a ’30-as évek végén a legendás Mátra motorkerékpárok tervei!

Majláth-é volt a Triumph, a Cotton és a Francis-Barnett képviselete is. 1926 tavaszán megkapta a Harley képviseleti jogot, s eme alkalomból készült fotó is az üzletről. Az Automobil Motorsport 1926 augusztusában fényképes hírben jelentette be, hogy megérkezett az egyik legelső Harley-Davidson szállítmány Amerikából.

Majláth Mihály 500 cm³ Majláth-Triumph – 1926

A képfeliratból lehet következtetni, hogy Majláth az általa forgalmazott gépek alapjain maga tuningolta versenygépeit. Ehhez pedig mindene megvolt; volt képzettsége, tapasztalata, műhelye, és persze olyan vevőköre, ami eltartotta családját, és még a sportra is futotta!

Newt Nesmith és Andy Juvinal, a világjáró motorosok Harley-Davidson gépükkel a budapesti képviselet előtt, jobbról Majláth Mihály – 1929

1929-ben kezdett el foglalkozni az AJS márka hazai forgalmazásával, ami immár a hazai motorkerékpár-forgalmazók legnagyobbjává tette.

Majláth Mihály, a legnagyobb motorkerékpárkereskedő-cég állami megrendelésre érkezett AJS motorszállítmánya – 1929

Mint látható a fenti képen, az AJS állami megrendelésre érkezett hazánkba, ami feltehetően nem is ártott, mert ekkor köszöntött be a gazdasági válság… Érdekessége a képnek, hogy a gróf Zichy Jenő utcában (ma Zichy Jenő utca) a 17-es szám alatt most is szinte változatlan formában fennmaradt az emeletes épületek között az egyszintes épület:

A Zichy Jenő utca 17. napjainkban

Fontos tudni, hogy ez mg nem az az épület, amiben világszínvonalú bemutatótermet, szervízt, és alkatrész raktárt alakítottak ki, ugyanis amikor végül Majláth az autóforgalmazásba is belevágott, ennek az épületnek a helyiségeit már csak szervízelésre használta, de aztán 1937-ben megvált tőle, eladta a Demény és Fia vállalkozásnak, mi aztán itt foglamazta a brit MG, Wolsley és Morris autókat.

Az eladás oka pedig nem volt más, mint hogy egy vadonatúj épületet húzott fel a Lehet út elején!

A Majláth-ház látványterve 1937 februárjából, a nyitás előtt három hónappal

És igen, 1937-ben tényleg kinyit a vadonatúj üzlet, ahol a DKW és a BMW autóit értékesíti Majláth vállalkozása. Bár a rajzasztal sok mindent elbír, de a látványterv talán igazán vissza sem adja a valódi újdonságát és minőségét a frissen átadott épületnek, ezért mi most egy kicsit részletesebben is bemutatjuk:

Az épület a mai Lehel út 1. szám helyén volt. Sajnos azóta már nem áll, helyén lakóépületeket húztak fel, mert a háború után ugyan Majláth Mihály még ugyan megpróbálkozott újra életet lehelni vállalkozásába, de az államosítást nem kerülhette el, így a Lehet úton (akkor Lehet téren) lévő épületet lebontották…

Az épület elhelyezkedése
Az elkészült épület
A fogadótér/recepció
A javítóműhely
Javítóállás emelővel
Raktár, ahonnan fordítókorongon kényelmesen kivehetők voltak az autók, jobbra fent a szerelők helyiségeihez vezet a lépcső, a tolóajtón túl a szerelőcsarnok
Alkatrészraktár
A világos üvegfal mögé kiállított autók néznek az utcára
Éjszakai díszkivilágítás

Ajánlott Cikkek