Aki aláírta a Trianoni diktátumot – Vitéz Szilvágyi Benárd Ágost

Vitéz Szilvágyi Benárd Ágost (1880-1968) jelentős alakja volt a korai 20. századi Magyarországnak. Budapesten született a nemesi Szilvágy családba, és hírnevet szerzett orvosként, eszperantistaként és keresztényszocialista politikusként. Édesapja, Lajos Benárd, magyar nemesi címet és címert kapott I. Ferenc Józseftől. Ágost anyai ősei is neves személyek voltak, köztük egy 1848-as forradalmi tábornok.
A piaristáknál tanult, majd orvosi diplomát szerezve belgyógyász és sebész lett. Élete drámai fordulatot vett az első világháborúban, ahol több mint négy évet töltött a fronton hadiorvosként. A háború után különböző jobboldali politikai mozgalmakban vett részt, és rövid ideig fogva tartották a Magyarországi Tanácsköztársaság idején, halálra ítélve. Sikeresen megszökött, és folytatta antikommunista tevékenységét Bécsben.
Hazatérve Magyarországra, Ágost szociális érzékenysége a középpontba került; a I. kerületi Munkásbiztosító Pénztár főorvosaként dolgozott, és ingyenes betegellátást biztosított a szegények számára Kelenföldön és Lágymányoson. A Tanácsköztársaság bukása után kinevezéseket kapott különböző minisztériumokban, és aktív szerepet játszott a politikában, többek között a KNEP nemzetgyűlési képviselőjeként és miniszterként.
Politikai pályafutásának csúcspontja a trianoni békeszerződés aláírása volt, ahol a magyar kormány képviseletében részt vett. A békeszerződés aláírása után a Teleki-kabinet tagja maradt, majd a Bethlen-kormány idején már nem kapott meghívást, így a Nép című jobboldali újság főszerkesztőjeként folytatta pályafutását, ahol élénk publicisztikai tevékenységet is kifejtett.
Síri csendben fogadtak, és általános figyelem közepette foglaltuk el helyünket. Millerand elnök kihirdette, hogy következik a magyar megbízottak által a békeszerződés aláírása. A ceremóniamester először hozzám lépett, és felkért, írjam alá a békét. Udvariasan hellyel kínált:
– Prenez place, Exellence!, Benár
– Merci beaucoup, Monsieur! – válaszoltam, amint udvariasan visszautasítottam a nekem átnyújtott dísztollat is, és állva, szinte oda se nézve, félvállról, a szálló asztalán talált és magammal hozott rozsdás, puhafa szárú tollal írtam alá a békeszerződést, majd családi pecsétes gyűrűmmel megpecsételtem. Azután otthagytam a tollat az asztalon. Majd meghatalmazott-társam, Drasche Lázár Alfréd írta alá. (Praznovszky Iván, a későbbi párizsi követ, aki a magyar békedelegáció főtitkára volt, még a szállóban felajánlott egy elég díszes tollat, amit erre a célra Budapestről küldtek. Érdekes, hogy a Hadtörténelmi Múzeumban őrzik ezt a tollat, amivel állítólag aláírtuk a békeszerződést, de felvilágosítottam a múzeum vezetőjét, hogy nem ezt használtam!) Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszeritett aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszeritett és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintettem.”
Benárd Ágost visszaemlékezése az aláírás tizedik évfordulóján, 1930-ban.
1924-ben kilépett a kormányt támogató Wolff-pártból, mert véleménye szerint a kormány elvesztette keresztényszocialista alapjait. Gömbös Gyula kormányának megalakulásával visszatért a pártpolitikába és a Nemzeti Egység Pártjába is belépett, ahol a budai szervezetek munkájában szerzett érdemeket. 1935–39 között pártja színeiben a veszprémi választókerületet képviselte az Országgyűlésben.
A második világháború kitörése után végleg visszavonult az aktív politikai élettől. 1968. június 22-én halt meg.