Aki megemelte a templomot – ahogy addig még senki! Egy világelső magyar

Aki megemelte, az nem volt más, mint Fridrich Lajos székesfővárosi műszaki tanácsos! Az igaz ugyan, hogy már előtte is emeltek meg épületeket, de a módszer, amit a magyar mérnök kitalált és alkalmazott, egyedülálló volt a világon, a szabadalmi joga pedig a feltalálót illette!
Borítóképen: A vasgerendákkal aláfogott templom emelés közben – 1937
Hogyan indult a történet? Nos, Budapesten, az I. kerültben található Fő utca több alkalommal is feltöltésre került. Ennek oka – többek között -, hogy a budai oldalon megépített felső rakpart a korábbiaknál magasabbra került, de a területen nem szűnt meg a vizesedés…

Természetesen a templom története jóval korábbra vezethető vissza, ezért is döntöttek a megemelés mellett. A templom eredeti formájában 1754-ben épült, majd 1759-1760-ban jelentős mértékben kibővítették Nepauer Máté tervei szerint. A templom főoltárképét 1770-ben adták át. Az 1920-as években a templomot felújították, ugyanakkor barokk berendezési tárgyait eltávolították (ezek egy része ma a közeli Kiscelli Múzeumban található).
Akkoriban úgy becsülték, hogy a templomot 100.000 pengőből lehetett volna újra felépíteni, ezen felül pedig műtörténeti eszmei értékét, valamint a bontással járó költségeket fel sem mérték.
Hogy miért volt ez, arra később visszatérünk, a lényeg azonban az, hogy 1928-ban a levezető lépcsők megszüntetése okán a templomot az oszlopszékek magasságáig feltöltötték, így viszont belső arányait igencsak elrontották… De nem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy a falak olyannyira vizesedtek, hogy az már a templom állékonyságát veszélyeztette!

De kívülről sem volt jó a helyzet – legalábbis ami az esztétikai szempontokat illeti -, ugyanis a korábbi karcsú templom arányai itt is megváltoztak, a főbejárati ajtót például magasabbra kellett tenni, hogy ne legyen kellemetlen belépni. Fridrich Lajos a következőképpen határozta meg célját:
… a templom külső megjelenését és belső térhatásának eredeti arányosságát a régi szépségében állítsuk vissza.
Fridrich Lajos
Fridrich Lajos címfestő és Döttl Jozefa fiaként született. Középiskoláinak elvégzése után a királyi József Műegyetem hallgatója volt és 1905-ben építészi oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányainak befejeztével a kultuszminisztériumtól nyert ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra ment. 1908–1909-ben, majd az 1911–1914-es tanévekben műegyetemi tanársegéd volt a II. középítéstani tanszéken. Párizsban a Julien Akadémián alakrajzot és festészetet tanult. 1909-ben a székesfőváros szolgálatába lépett.
Az első világháború kitörésekor hadba vonult, mint tartalékos mérnökfőhadnagy. 1915-től kezdve mint tartalékos százados szolgált és ezen idő alatt igen sok katonai kórházat, üdülőtelepet és egyéb építkezést tervezett és vezetett.
A hadvezetőség megbízásából Kisfaludi Strobl Zsigmonddal együtt tervezte és vezette a kassai „Gorlice“ emlékmű munkálatait.
A háború befejezése után előkészítette a főváros első háború utáni építkezéseit. 1921-ben a földművelésügyi minisztériumtól elnyert ösztöndíjjal gazdasági, falusi kislakásépítkezési tanulmányokat folytatott. 1922-ben a főváros megbízásából Németországba ment lakásépítkezési tanulmányok céljából. Útjairól több ízben tartott beszámolót.
Magánépítkezésein kívül a fővárosnál megindult nagyszabású építkezések és átalakítások legnagyobb részét tervezte és kivitelezte. Tagja volt számos társadalmi egyesületnek.
A két világháború között működött, elsősorban bérházak tervezése fűződik a nevéhez. Részt vett Liber Endre kislakásépítési programjában, ennek keretében egy nagy méretű lakóépületet tervezett a budapesti Mester utcába.
Kicsit részletesebben az esztétikai és a praktikumot érintő problémákról:
- A főhomlokzat két kicsi, földszinti ablaka mindössze 60 centiméterre volt az utca szintjétől.
- A 75 centiméteres feltöltés következtében az oldalajtó magassága mindössze 1,36 méteres lett.
- A jón pillérek oszlopszékeinek betemetésével az oszlopok zömökek, rossz arányúak lettek.
- A felemelt oltárok magassága miatt a belső főpárkányt le kellett falazni, a bejárati csarnok boltozatát oda nem illő úgynevezett hattyúnyak ívű boltozatra cserélték.
- Az orgonakórus alatti ívezet pillérfeje 1,39 méteres szintre került.
- A falak vészesen vizesedtek, veszélyeztetve az épület állékonyságát.
Ezek alapján pedig nem csak esztétikai, hanem használati és egészségügyi szempontból sem felet meg a templom, azt mindenképpen szigetelni kellett, és vissza kellett állítani eredeti formájára és arányaira.
A helyzet egyértelmű volt; ha a templomot meg akarják menteni, meg kell emelni! Mint írtuk, épületek megemelésére már korábban is volt példa, de azt a módszert, amit itt alkalmaztak, addig soha mér nem alkalmazta senki!
De kezdjük az elején! 1936 november elején azzal kezdték a munkálatokat, hogy a falsíkban, a falak teljes hosszában vasgerenda koszorút építettek be, ezzel tulajdonképpen aláfogtak az épületnek. Ezek után a megfelelő pontokon kivésték a falba azokat a helyeket – ahogy nevezték akkor; fészkeket -, és ezekbe a fészkekbe a fal külső és belső oldalán egy-egy emelőt állítottak be.
Az emelők közt volt 15, 20, 100, 180 és 200 tonna teherbírásúak is, a kisebbek az úgynevezett amerikai csavarok voltak, míg a nagyobbak hidraulikus emelőgépek voltak. Az emelőket ezen a ponton előfeszítették, hiszen amikor ezzel megvoltak, akkor következett a falak teljes szélességében történő átvágása! Helyesebben következett volna, csakhogy a vegyes falszerkezetre való tekintettel a falvágással foglalkozó vállalatok nem vállalták a falak átvágását…
Így nem volt mit tenni, fúrógépekkel kellett elválasztani a falak vasgerenda koszorú alatti részét a felette elhelyezkedő részekről.
Az összesen 92 darab fúrógéppel elvégzett művelet jóval hosszabb időt vett igénybe, mint ha tényleg falvágásos technológiával dolgoznak, így viszont az igen hidegre fordult időjárás megakadályozta, hogy folytassák a munkát… Ennek az volt az oka, hogy az emelőgépek teljesítőképessége okán maximum 15 centiméteres lépésekben haladhattak. Mivel minden ilyen lépés után ki kellett falazni a keletkezett rést, ezt viszont -10, -13 C⁰-on nem lehetett megtenni, nem volt mit tenni, várni kellett az enyhébb időre.
1937 február 8.-án aztán engedett az idő, így elkezdték az emelést. Igen ám, de – talán éppen a korábbi nagy hidegek okán – a víznyomásos emelők nem működtek megfelelően, volt olyan, ami egyáltalán nem volt működőképes, így az első napon mindössze 15 mm-ig jutottak.
De ezen a napon mégis elkezdett emelkedni a templom, a technológia tehát működött, ha az emelők nem is…
Az emelőket még aznap megjavították, így a következő napon újra nekiláthattak az emelésnek, és megszületett a várt eredmény! A második napon ugyanis már 14 centiméterig sikerült eljutni! Csakhogy újabb 11 darab emelő döglött be, így azokat ki kellett cserélni. De ez az emelés már elég volt arra, hogy bedolgozzák a falba a szigetelőréteget, am a talajvíz faalakba történő felszivárgását volt hivatott megakadályozni.

Az emelés ütemére jellemző volt, hogy ugyan egy 5 mm-es kisebb emelés végrehajtása nem egészen egy percet vett igénybe, de minden ilyen 5 mm után biztosítási munkálatokat kellett végezni kiékelésekkel. Így a napi 15 centiméteres emelés minimum 1,5 órát vett igénybe, utána pedig még ki kellett falazni a kialakított rést.
Említettük, hogy a templom megépítésének költségét akkoriban 100.000 pengőre becsülték, a megemelés „végszámlája” azonban csak 26.000 pengő volt, így elmondható, hogy bizony igencsak megérte!
De mi volt az az egetverő újdonság ebben az épületemelésben? Nos, korábban a falak mellett elhelyezett fa állványzatra szerelték, amikor épületek emelését végezték, de ez a módszer nem volt kielégítő, ugyanis könnyen előfordulhatott, hogy a fa állványzat talajsüllyedés okán megmozdult, így pedig az épület igen könnyen összeomolhatott.
Fridrich Lajos nagyszerű találmánya az volt, hogy az emelés talapzata maga az épület alapja volt, ami az emelés során összességében azonos terhelést kapott, mint az évek során, mióta állt az épület!
Ez kizárta a talajsüllyedés lehetőségét, ugyanis a beépített anyag, amit az emelés során feleztek ki tömegét tekintve nem volt jelentős, illetve az a súlynövekmény a korábbi, igen veszélyes emelési eljárásoknál éppúgy megvolt, ezt kikerülni nem lehetett.
Milyen súlyról beszélünk, mekkora tömeget mozgattak meg? Nos, a templom teljes súlya 1.700 tonna volt, ebből csak a torony súlya 560 tonna, amely a négy pillérre elosztva, pillérenként átlag 140 tonna terhet jelentett. Ezt a 140 tonnát 12, különböző teherbírású hidraulikus emelő emelte meg, de természetesen az emelés mértékét azonos szinten kellett tartani az egész épületre kiterjedően.
És mi lett az eredmény? Ezt ma is láthatjuk, hiszen a templom ma is áll, esztétikai értékeit visszakapta azzal, hogy 140 centimétert emeltek rajta, és a korábbi felsorolásban említett használati és egészségügyi problémákat is megoldották.

Nos, így emel egy magyar mérnök!