Aki soha nem szenvedett vereséget – Ezen a napon született Damjanich János honvéd vezérőrnagy Aradi Vértanú
Damjanich János: A Hős Vezérőrnagy és Az Aradi Vértanú
Egy Katona Életpályája
Damjanich János, aki Jovan Damjanić néven , 1804. december 8-án született Stazában, ami ma Horvátország része. Egy szerb származású családból érkezve, karrierjét a Császári-Királyi Hadseregben (Kaiserlich-Königliche Armee) kezdte. Vezetői képességei hamar nyilvánvalóvá váltak, és a 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt kiemelkedő magyar tábornokká vált. Ebben a zűrzavaros időszakban Damjanich vezetett zászlóaljat és hadsereget is, mutatva stratégiai és taktikai tudását.
A Győztes Katonai Vezető
Damjanich neve számos fontos győzelemmel fémjelzett, ahol gyakran képes volt a reménytelen helyzeteket is megfordítani. Ez a kiválóság azonban nem volt folyamatos; egészségügyi problémái és egy baleset, amelyben eltörte a lábát, időnként kritikus hiányosságot okozott a tisztikarban. Ennek ellenére, a harcmezőn soha nem szenvedett vereséget, minden ütközetet és csatát megnyerve.
Az Aradi Végzet
- október 6-án, Damjanich János élete tragikus fordulatot vett. Kötél általi halálra ítélték, és az aradi várban hajtották végre a kivégzést. Az aradi vértanúk közül utolsó előttiként került sorra, ahol híressé váltak az utolsó szavai: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” Ez a mondat nem csak hősiességét, hanem mély hazaszeretetét is tükrözte. Felesége, Csernovics Emília iránti szeretete is megjelenik e szavakban, akit az aradi főbíró lányaként vett feleségül 1847-ben.
Damjanich János öröksége tovább él a magyar történelemben, mint az egyik legkiválóbb tábornok és a szabadságharc kiemelkedő alakja. Az ő története a bátorság, elkötelezettség és a hűség példája, amely a mai napig inspirálja a magyarokat és a katonai vezetőket egyaránt.
A Korai Évek és Katonai Karrier
Damjanich János, a szerb származású, de mélyen magyar hazafias érzelmekkel rendelkező katonatiszt, egy vagyontalan családban született. Apja, aki maga is katonatiszt volt az osztrák Császári-Királyi Hadseregben, jelentős hatást gyakorolt fiára. Damjanich a temesvári katonaiskolában folytatta tanulmányait, és 1820-tól kezdve hadapródként kezdte meg katonai pályafutását. 1848-ra főszázadossá léptették elő a 61. gyalogezredben, Temesváron.
Szembeszállás a Felettesével és a Magyar Hazaszeretet
Damjanich karrierjének egyik meghatározó momentuma volt, amikor összeütközött felettesével, Haynau altábornaggyal, aki élesen bírálta a magyarokat és Kossuth Lajost. Damjanich nem hagyta szó nélkül Haynau szidalmait, és bátran kiállt a magyar nemzet és annak vezetői mellett. E vita következtében Itáliába vezényelték, gránátos század parancsnokaként. Azonban nem sokkal később visszatért Magyarországra, és őrnagyi rangban vett részt a híres fehértollas szegedi 3. honvédzászlóalj felállításában és kiképzésében.
A Fehértollasok és a Katonai Sikerek
Damjanich parancsnoki képességeit katonái tisztelettel ismerték el, akik rajongva szerették őt. A fehértollasok – a szegedi 3. honvédzászlóalj – a szabadságharc egyik legbátrabb és leghősiesebb egysége lett az ő vezetésük alatt. Damjanich határozott és elszánt vezetésével ez a zászlóalj kimagasló sikereket ért el a harcok során.
Haynau szadista bosszúja
Damjanich Jánost 1849. október 5-én a császári hadbíróság halálra ítélte, az ítéletet október 6-án Aradon végrehajtották. Több helyütt megjegyzik:
a kivégzések módja és sorrendje a Habsburgoknak okozott fizikai és eszmei kár mennyiségétől és a Haynauval való személyes viszonytól függött,
vagyis a „hiéna” patikamérlegen számolta, ki jön ki után.
Minél később végeztek ki valakit, annál több lelki kínt szenvedett, hiszen bajtársai halálát is végig kellett néznie, akasztás pedig akkoriban a köztörvényes bűnözőknek járt, amivel az osztrákok a megaláztatás érzetét próbálták növelni – el sem tudjuk képzelni, milyen fontos „apróságok” voltak ezek a 19. század közepén. Így már érthető, miért az utolsó előtti helyre került az akasztásra ítélt Damjanich: ő okozta a legtöbb gondot, Haynauval is összeveszett. Nála csak Haynau egykori haragosa, Vécsey gróf járt rosszabbul, aki utolsóként ment a bitó alá.
„Haynau korábbi rossz személyes viszonyukból adódó kicsinyes, de annál szadistább bosszújaként
A csaknem kétméteres Damjanich-ot szabvány-méretű bitófán végezték ki. Lábai, így törött lába is leért a földre, miközben a pribékek a kötelet húzva kézi erővel fojtották meg”
– írja Máthé Áron történész.
Damjanich 44 éves volt ekkor, kettő éve vette el fiatal szerelmesét, Csernovics Emíliát. A férje halálakor csupán 30 éves özvegy a tábornok kérése ellenére, hosszú élete végéig nem házasodott újra: haláláig, 60 éven át gyászolta hitvesét, de nem tétlenül – ahol tudott, segített az özvegyeken, árvákon.
Örökség és Emlékezet
Damjanich János élete és karrierje mélyen beágyazódott a magyar történelmi emlékezetbe. Mint katonai vezető, aki soha nem szenvedett vereséget, és mint hős, aki az aradi vértanúk között vállalta a halált a hazájáért, példaként áll a magyar nemzet előtt. A bátorsága, elkötelezettsége és a magyar hazaszeretete azok a jellemzők, amelyek miatt tisztelet övezi nevét, és amelyek továbbra is inspirálják a magyarokat.
Damjanich János története nem csak egy hősies katonáról szól, hanem egy olyan emberről is, aki mélyen ragaszkodott hazájához és népéhez. Ez az örökség maradandó hatást gyakorol a magyar történelemre és nemzeti identitásra.
arcanum
