Akiért ma a harang szól – Fehér Miklós labdarúgó
Fehér Miklós (Tatabánya, 1979. július 20. – Guimarães, Portugália, 2004. január 25.) magyar válogatott labdarúgó. Pályafutását a Győri ETO csapatában kezdte, majd fiatalon külföldre került, a portugál FC Porto csapatához. Később megfordult több kisebb luzitán csapatban és a lisszaboni Benficában. Egyszeres portugál bajnok és kupagyőztes, a Primera Ligában 80 találkozón 27 gólt ért el. 2004. január 25-én hunyt el, a Vitória SC elleni bajnoki mérkőzés közben.
Fehér Miklós 1979. július 20-án született Tatabányán, majd Győrben kezdett futballozni. 1995-től szerepelt az első osztályban, ahol három év alatt 62 meccsen 23 gólt szerzett. 1997-ben a legjobb ifi játékosnak választották. 1998 nyarán, akkor rekordösszegnek számító 700 ezer dollárért került az FC Portóba, ám ott nem kapott túl sok lehetőséget. A Porto többször is kölcsönadta, ahol több játéklehetőséget kapott. Előbb a Slagueirosban 14 meccsen lőtt öt gólt, amivel ő lett csapata legeredményesebbje, majd a nevesebb Sporting Braga játékosa lett, ahol házi gólkirályként fejezte be a 2000–2001-es idényt, 26 találkozón szerzett 14 góljával. 2001-ben a legjobb fiatal játékosnak választották. 2002-ben szerződtette a Benfica, de Portóhoz hasonlóan, itt is inkább a kispadon kapott helyet. Egyszer nyert portugál bajnokságot és kétszer portugál Szuperkupát. Már a távozáson gondolkodott, amikor José Antonio Camacho közölte vele, hogy a sérült Nuno Gomest kell pótolnia. A lisszaboniaknál 27 meccsen és 7 gólt szerzett addig a meccsig, amikor bekövetkezett a tragédia.
A Magyar labdarúgás olyan korszakában született amikor a tehetségek nem nagyon törtek felszínre . A helyzet mára azért javult de Fehér Miklós ma is kitűnne tehetségével és technikájával. Halála nagyon megrázta az itthoni és a nemzetközi közvéleményt is. Rámutatott mennyire szükséges a prevenció a rejtett egészségügyi problémák feltárása a tragédiák elkerülése értelmében. Sajnos ez Miklóson már nem segít de talán az ö tragédiája megmenthetett másokat. Félbeszakadt pályafutása és az, hogy nemzetközi szinten hova jutott így is , példaértékű lehet a mai fiatal focistáknak is. Vince András soraival emlékezünk rá:
A fiú, aki győzni akart
Nekem mindig élni fog. Ha majd újra válogatott meccsre készül a csapat, ha kezet nyújtunk egymásnak a reptéri találkozásnál vagy a pálya szélén, amikor az edzés végén az öltöző felé vonul a csapat, mindig látom őt is. A mosolyát, ahogyan nyilatkozik, a szemét, ahogyan követi a papírt szántó tollat, minden szavára, minden gesztusára figyelve, tudva azt, hogy minden, ami róla szól – egy cikk, egy rövid idézet, egy felvillanás a televízióban – azoknak ad hitet, akik majd azért szurkolnak, hogy sikeres legyen. Ő tudta, mert hiszen a lelke ilyen volt, az ő szolgálata a földön arról szól, hogy örömöt szerezzen – egy csellel, egy góllal, egy fejessel. Nekem és neked mindig élni fog. És bár a most földre hulló sok ezer könnycseppet megint a kegyetlen halál fakasztja, a fájdalmasan üvöltő lelkekből – legyen futballistáé, edzőé, szurkolóé – feltörő vízgyöngyök között mindig kell legyen egyetlen azokból is, ami akkor is megbújt a szemekben, amikor azt nem ez a mélységes mély fájdalom, hanem az öröm csalta ki, és amit csak azok érezhettek, akik gyermekien, őszintén, fanatikusan örültek annak, ha a magyar csatár a kapu előtt magasba emelte a kezét, és boldog eksztázisban ünnepelt – góóól! Nekem, neked és nekünk, mindannyiunknak mindig élni fog. Ha lehunyjuk a szemünket, és csendben emlékezünk magunkban, akkor látjuk őt egy távoli dimenzióban, és ott is mindig ugyanúgy, mint itt, az életben, amíg közöttünk volt, amíg nekünk és értünk játszott: mosolygósan, tettrekészen, boldogan. Ám, ha a fájdalom lesz az erősebb, ha az emlékeink sodrásában a kegyetlen képsor, az ifjú futballistára a pályán lesújtó halál utat tör, akkor csendesítsük le a lelkünket, a gondolatainkat azzal, hogy felidézzük azt a mondatot, amit a halál által legyőzött fiú hagyott itt nekünk, a magunk létével viaskodó életben maradottaknak: “Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…” Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6-1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően nyilatkozott így, egy olyan meccs után, amelyen ő három gólt szerzett, és lám, még akkor is szerény és kedves maradt. Mert ő volt az, aki ha sikeres volt, máris előre tekintett, mert újra és mindig győzni akart. Értem, érted – mindannyiunkért…– Vincze András, Nemzeti Sport rovatszerkesztő
wikipedia, Fradimedia, Youtube itthonrolhaza.hu
