Magyarság Nagyjaink Történelem

Akiért ma a harang szól – Selmeczi Roland

Selmeczi Roland (Budapest, 1969. október 2. – Újhartyán, 2008. január 30.) magyar színpadi, film- és szinkronszínész.

1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően a Vígszínház társulatához csatlakozott, majd szabadúszóként tevékenykedett. Később a Soproni Petőfi Színház társulatának lett tagja. Fellépett még a Szigligeti Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban is. Játszotta többek között a detektívet A padlásban, Orsinót a Vízkereszt, vagy amit akartokban, a 8. esküdtet a Tizenkét dühös emberben és Stanley-t A vágy villamosában.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, számos televíziós sorozat és játékfilm főszereplőjének kölcsönözte magyar hangját. Gyakran szólaltatta meg Antonio Banderast, Brad Pittet, Patrick Swayzet, Clive Owent és Viggo Mortensent.

Még főiskolás sem volt, amikor szerepelt az Angyalbőrben című tévésorozatban. Komolyabb filmszerepeket nem kapott, de úgy vélte, hogy legutóbbi szerepei a Kútfejek, az Üvegtigris és az Üvegtigris 2. című filmekben „hozzásegítenek ahhoz, hogy megváltozzon a jelenlegi helyzet, és a későbbiekben többször láthassanak a nézők a vásznon. Én bízom benne.”.

Számtalan felvétel maradt utána. Kiváló orgánumú színész volt. Oldalunk profiljába leginkább ez a felvétel illik. Mi leginkább ezzel emlékezünk a kiváló művészre. Véleményünk szerint ilyen átéléssel senki nem idézte fel Wass Albert sorait .

Selmeczi Roland mindössze 38 éves volt, amikor 2008. január 30-án végzetes autóbalesetet szenvedett. Kollégái szerint aznap jókedvű volt, ami ritkán fordult vele elő, miután nem sokkal előtte váltak el ügyvéd feleségétől. Szerda délután a szolnoki Szigligeti Színházban Hunyadi Sándor Fekete szárú cseresznye című darabját próbálta, majd pár órát pihent és elindult autójával Budapestre. Újhartyánig jutott. Az M5-ös autópályán mindmáig ismeretlen okból lesodródott az útról, letarolta a vadvédelmi kerítést, elvitt egy segélykérő póznát, az árokba csapódott, két fának is nekiütközött, majd háromszor megpördült és fejre állt. A színész súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, a helyszínen életét vesztette. Két kisgyereket hagyott maga után, Dorottyát és Gergelyt.

A baleset pontos okát azóta sem sikerült kideríteni, azonban a színész környezete a tragédia előtt aggodalommal figyelte, ahogy Selmeczi Roland túlvállalja magát, és egyik munkából siet a másikba. Munkatársai szerint a rengeteg próba, forgatás és szinkron miatti hajtás és állandó kimerültség okozhatta a pillanatnyi figyelemzavart, ami sajnos a nagyszerű színész életébe került.

Színházi, valamint sorozat- és filmszerepei mellett Selmeczi Roland volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész hazánkban, közel 800 filmben hallhattuk a hangját.

forrás:wikipedia, színmúvész magazin

Ajánlott Cikkek