Akiért ma a harang szól – Sztankay István

Sztankay István (Budapest, 1936. február 14. – Budapest, 2014. szeptember 12.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a József Attila Színház örökös tagja.

1957-61 Színház és Filmművészeti Főiskola
1961-63 miskolci Nemzeti Színház
1963-74 Nemzeti Színház
1974-90 Madách Színház
1990-91 szabadfoglalkozású
1991- József Attila SzínházDíjak:
Jászai Mari-díj (1966, 1974)
Farkas-Ratkó-díj (1967)
SZOT-díj (1970)
Érdemes művész (1978)
Erzsébet-díj (1992)
József Attila-gyűrű (1994),
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1997)
Kossuth-díj (1998)
A József Attila Színház Nívódíja (2003)
A József Attila Színház örökös tagja (2006)A Nemzet Színésze (2012)

Édesapja görög katolikus pap volt, mely nem vetett túl jó fényt az ötvenes években színésznek felvételiző fiúra. Amikor a Színművészeti Főiskola felvételijén édesapja foglalkozása felől érdeklődtek, ő azzal vágta ki magát, hogy pásztor. A felvételiztetőket azonban nem sikerült ennyivel megnyugtatni, s be kellett vallani, hogy lelkipásztor.

A templom varázsa, a misék koreográfiája keltette fel benne az érdeklődést a színház iránt, mert ezen a téren a kettő meglehetősen hasonlít egymáshoz. Mielőtt azonban véglegesen is a világot jelentő deszkákat választotta volna, az élet számos területén kipróbálta magát. Volt segédkántor, dolgozott kifutófiúként a Bástya Ktsz-ben, anyagmozgatóként a Hídépítőknél és csillés is volt föld alatti építkezéseknél. 1957-61 között tanult a Színművészeti Főiskolán, majd diplomájának megszerzése évében Miskolcra szerződött, ahol 1963-ig időzött, majd a budapesti Nemzeti Színház tagja lett 1974-ig, a Madách Színháznál pedig 1974-90 között volt érvényes szerződése.

Ezután a szabadúszást választotta, majd 1991-ben a József Attila Színház társulatához csatlakozott, amelynek azóta is tagja.

1963-ban a Hattyúdal című sikeres magyar film egyik főszereplőjeként az egész ország megismerte arcát. Népszerűségét csak fokozta az 1968-71 között vetített a Bors című tévésorozat, melynek címszerepét játszotta.
Egy időben a művészt is zavarta, hogy nem nőtt épp “kosaras” magasságra. Különösen egy darabban jött ez elő erősebben, amelyben hős, férfias férfit kellett alakítania. A rendező, Egri István, félrehívta Sztankayt és megkérdezte, mi zavarja. “Nem vagyok én ehhez kicsi?” – kérdezte a színész. “Ezt nekem mondod?” – kérdezett vissza Egri, aki még Sztankaynál is alacsonyabb volt. Ezért nem lett belőle válogatott labdarúgó, mert bár jól védett, de – és erre 18 évesen rá is ébredt -, nem nőtt bele a kapuba. A futball szeretete azonban megmaradt, s mellette máig teniszezik és tornázik is.

A színész legendás színpadi párost alkot Schütz Ilával. Rengeteg darabban dolgoztak együtt. A “Jövőre veled ugyanitt” című vígjátékkal mintegy 450-szer kacagtatták meg a nagyérdeműt. Erről, róla szól Sas György ” Újra veled ugyanitt” című könyve is.

A művész több Shakespeare-vígjátékban játszott már, de nagy vágya még nem teljesült, hiszen királydrámában eddig nem kapott szerepet. Nagyszerű színészi feladatok megoldása elé állítja azonban a József Attila Színházban most futó Kilencen, mint a gonoszok című darab főszerepe, melyet az író, Horváth Péter Sztankay számára írt.

A színész, rendező kedvenc időtöltése a szőnyegrojtok kiegyenesítése és a terítők megigazítása. Szabadidejében megszállottan gyűjti a rádiókat és a zseblámpákat, több tucatot tart a ház minden zugában. Valamennyi darabját féltve őrzi. Egyszer felesége autójában elromlott a belső világítás és kölcsönkérte férje egyik zseblámpáját. “Nekem nincs egy fölösleges sem!” – hangzott a válasz.

2012. január 24-én a nemzet színészévé választották Garas Dezső helyére.

Élete utolsó éveiben átmenetileg visszavonult, de 2012-ben úgy tűnt, visszatér egy szerep kedvéért a fiának a saját életéből merített és írt színdarabjában a Pesti Magyar Színházban, azonban csak filmbejátszása révén jelent meg a színműben, amelyet Facér pasi naplója címmel mutattak be. 2013-ban azonban végleg visszavonult mindenfajta szerepléstől.

Élete utolsó hónapjaiban leromlott az egészségi állapota. Depresszióban szenvedett, sem inni, sem enni nem akart, fizikailag legyengült. Alzheimer kórban szenvedett.  Utolsó televíziós interjújában rendkívül letargikus, reményvesztett ember benyomását keltette, akiből teljesen elszállt az életkedv. A kórházban szerettei körében, békésen távozott az élők sorából 2014. szeptember 12-én.

Szeptember 26-án kísérték utolsó útjára, a budapesti Farkasréti temetőben.  A temetésen beszédekben búcsúzott tőle Hoppál Péter államtitkár, Szirtes Tamás a Madách Színház igazgatója, Besenczi Árpád színésztárs és Léner Péter rendező, majd lánya Sztankay Orsolya. A temetésén részt vett többek között Törőcsik Mari, Nemcsák Károly, Karinthy Márton, Szerednyey Béla, Sándor György, Vándor Éva, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Kautzky Armand, Horváth Lajos Ottó, Lőte Attila, Verebély Iván, Molnár Piroska, Láng József, Székhelyi József, Reviczky Gábor, Kern András, Őze Áron, Szakonyi Károly, Heller Tamás és Schnell Ádám.

30 évig élt Budapesten a Városmajor utcában, ahol emlékére táblát avattak a ház falán