Hírek

Alapjogokért Központ – Stoptábla a genderőrületnek

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója Párkányi Eszter elemzővel tartott közös sajtótájékoztatót „StopGender – gyermekvédelmi népszavazás” címmel.

Párkányi Eszter ismertette: a hét elején megjelent egy közvélemény-kutatás arról, hogy a magyar társadalomnak milyen a hozzáállása a társadalmi nemekhez. Áprilisban is vizsgálták már ezt, és ismét feltették a kérdést, hogy a nem velünk született tulajdonság-e.Áprilisban még 67% mondta, hogy az egy velünk született tulajdonság, és ez a hozzáállás növekvő tendenciát mutat: augusztusi felmérésük során 71% válaszolta ugyanezt, novemberben pedig 72,2% gondolta így.

A másik kérdés arra vonatkozott, hogy csak két nem létezik-e. Jól látható, hogy a magyarok abban is egyetértenek, hogy csak biológiai nem létezik. Áprilisban a megkérdezettek 66%-a, augusztusban a 68%-a, novemberben pedig közel a 73%-a értett egyet ebben a kérdésben.

Összességében látható, hogymíg korábban is több mint kétharmados volt az egyetértés, ez az arány mára már a háromnegyedhez közelít ezekben a kérdésekben.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Falapjogokert%2Fposts%2F4950170765014956&show_text=true&width=500

Szánthó Miklós igazgató elmondta, hogya genderideológia és a gyermekek genderérzékenyítése, „agymosása” kapcsán egy nagyon komoly, súlyos és veszedelmes ügyről van szó.

Éppen ezért üdvözlik az Országgyűlés keddi döntését a gyermekvédelmi népszavazásról, mert stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek. Ez a népszavazás hatásos és hatékony eszköz lehet.

Közölte, hogy sajnos ma olyan Európában kell élnünk,

  • ahol ha egy nőt csinosnak nevezünk, akkor azt szexizmusnak minősítik és elítélik, miközben a gyermekek legalternatívabb és sokszor legaberráltabb, alternatív szexuális viselkedési formákkal történő megismertetését kifejezetten jó és pozitív dolognak próbálják beállítani,
  • ahol ma a magyar kormányt azzal vádolják, hogy a gyermekvédelmi törvénnyel összemosta a pedofíliát és a genderelméletet, miközben pontosan a genderideológia és a szivárványpropaganda volt az, ami elkezdte a gyermekek „szexualizálását” az LMBTQ-tartalmak népszerűsítése érdekében,
  • ahol az EP nagy többséggel megszavazott nyári határozatában kimondta, hogy a férfiaknak is joguk van ahhoz, hogy teherbe essenek,
  • ahol a népességfogyást nem a gyermekvállalás és a családok támogatásával próbálják kezelni, hanem a bevándorlással.

Láthatjuk, hogy az az életmód, ahogyan szeretnénk a hétköznapjainkat élni, totális támadás alatt áll”

– mondta.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Falapjogokert%2Fposts%2F4956451457720220&show_text=true&width=500

888.hu

Ajánlott Cikkek