Alapvető Beszerzési Cikkek (ABC) az Ikarustól!

Kedvenc kis falunkban nincs posta, de van postajárat, ami minden nap végig zenéli a falut az alvégtől a felvégig, majd a felvégtől az alvégig lassan legurul, hogy akinek valamilyen postai szolgáltatásra van szüksége, az kiszaladjon elintézni. De hasonló módon érkezik a PB-gáz, a fagyasztott termékek, és van mozgó húsos is. Egy valami nincs a kis faluban; vegyesbolt…
Borítóképen: Hátsó manuális ajtóval szerelt 260.90-es az 1977-es BNV-n
Fontos tudni, hogy ez nem az önkormányzat, vagy az akármilyen szintű politikai vezetés hibája, hanem azon egyszerű közgazdasági tény, hogy cca. 70 ember egész egyszerűen kevés ahhoz, hogy eltartson egy vegyesboltot – még ha a turizmus okán a faluban azért ettől rendre többen vannak.
Ezzel együtt azért derekasan próbálkozik a polgármester, hiszen támogatást, helyiséget is ad annak, aki üzletet akar nyitni, de „nem jön ki a matek”. A gyerekek iskolába járását – pár környékbeli falu összefogásában! – saját busz biztosítja, és ez a tény bizony elgondolkodtató!
Nem lenne jó megoldás, ha a vegyesbolt üzemeltetése is valamilyen együttműködésben valósulna meg?
Nem elvetemült ötlet, de hol legyen a bolt? Hát mindenütt! Mi kell ehhez? Nos, nem kell más, mint egy „mozgó ABC”, ami minden, az együttműködésben részt vevő faluban megjelenik minden nap, ahol beszerezhetők a fontos termékek.

ABC
Nem véletlenül használjuk az ABC megnevezést. Annak ellenére, hogy ez a megnevezés ma már kezd kimenni a divatból, mégis nagy idekívánkozik.
Az ABC ugyanis nem más, mint az Alapvető Beszerzési Cikkek rövidítése! Ez annyit tesz, hogy az termékkínáltot jól leíró megnevezésnek itt a helye!
Kell mondani, hogy ezzel feltaláltuk a spanyolviaszt? Bizony, nem mi vagyunk az elsők, akiknek ez eszébe jutott. Mert bizony korábban létezett ilyen mozgó ABC!
Tudtuk, hogy volt ilyen, na de azt már nem, hogy ez nem ám egy-egy ügyes mesterember által kendácsolt fércmegoldás volt, hanem az Ikarus egy fejlesztési programjának terméke!
Innen igazán érdekes a dolog! Addig ugyanis volt hasonló, de az a fajta „szovjet-típusú” megoldás se nem volt kulturált, se nem volt kielégítő – persze a szükség nagy úr, amikor másra nem volt lehetőség az is jobb volt, mint a semmi.


Az Ikarusz című újság így adott hírt 1976-ban az ötletről:
„Úttörő vállalkozásba kezdett az Észak-budai Munkás ÁFÉSZ: a mozgóbolt-rendszert kívánja meghonosítani hazánkban. A nyugat-európai országokban régóta sikerrel alkalmazzák ezt a kereskedelmi formát. A mozgó boltok jól szolgálják az ellátást az üzlettel nem rendelkező településeken, peremkerületekben. Menetrend szerint közlekednek, széles áruválasztékkal állnak a lakosság rendelkezésére, nagy forgalmat bonyolítanak le.”
Az autóbuszt úgy alakították ki, hogy felszámolták az utasteret, kiszerelték a gyárilag beépített üléssorokat, valamint megszüntették a középső ajtót és a hozzá tartozó lépcsőt.
Az elkészült járművek kialakítását úgy tervezték meg, hogy az „utasáramlás” a hátsó ajtótól az első irányába tartott, ahol a vezető mögött lévő pénztárnál lehetett fizetni és elhagyni a buszt.
A kasszás leginkább a sofőr volt, bár előfordult, hogy külön pénztáros is volt a gépjárművön, de leginkább a buszvezető üzemeltette, segítette a boltot.
Ezek a mozgó ABC-k egy-két kivétellel kizárólag háztartási és vegyi cikkeket árusítottak. A buszokban átlagosan mintegy 500 terméket szállítottak, és az ott elhelyezett hűtőládák mínusz 18 és 22 fok közötti hőmérsékletre is képesek voltak.
A szűk hely ellenére a folyosón ketten is elfértek, bár a sorban állás jóval praktikusabb volt a vásárlás folyamán. Ezek a mozgó boltok körülbelül egy 300 négyzetméteres üzletet helyettesítettek a leírások szerint:

Egy-egy megállóhelyen mintegy másfél-két órát is állt, de az első hónapok tapasztalatai alapján valahol többet, valahol kevesebbet várakozott.
A buszok jelentőségéről még 1982-ben is így írt a Kereskedelmi Szemle:
„Jelentős minőségi változást hozott a helyi ÁFÉSZ mozgó ABC-járatának beindítása. A mozgó ABC a kulturált vásárlási körülmények, a friss termékek legkedvezőbb helyhez szállítása miatt rövid idő alatt közkedvelt lett. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján úgy látszik, hogy hosszabb időre megfelelő, jó ellátás biztosítható e módon.”
A mozgó ABC-buszokból 1985-ben már 32 járta az országot, és bár úgy reklámozták, mint a legmozgékonyabb kereskedelmi forma.
És ez az a pont, ahol ismét azt kell, hogy mondjuk, mégis lenne benne fantázia ma is, ugyanis, ha a kisebb települések anyagi áldozattal járó próbálkozásait nézzük a telepített kisboltokkal kapcsolatban – eredmény nélkül… -, akkor talán nem lenne nagyobb áldozat egy közösen üzemeltetett mozgó ABC sem.
A buszokról annyit, hogy a hátsó falon elhelyezett ajtóra úgy nyílt lehetőség, hogy az Ikarus 260-at vették alapul, aminek a padló alatt elhelyezett motorja különlegesen nagy és szabadon variálható teret biztosít.

Ma más nem igazán divat a padló alatti motor-elhelyezés, mert magas padlószintet eredményez, ugyanakkor a mai megoldások mind az alapterület rovására helyezik el a motorokat… És persze akkoriban is voltak más megoldások is:

Egyes helyeken azt olvastuk, hogy ez egyfajta kezdetleges házhozszállítás volt. Lehet, de akkor mit mondjunk a csomagpontos “házhozszállításról”? Ami – elvileg – hű de modern…