“Államosított rendőrséget!”
„Ismerve kormányunk korszerű reformirányát, hiszszük, hogy most, befejeztetvén a bírósági szervezésre vonatkozó ügy, a közigazgatásiak legfontosabbikát, arendőrség szervezését fogja munkába venni, mert rend, személy és vagyonbiztosság, valamint közerkölcsiség az államokszabadsága s felvirágzásának alapja.”
Borítóképen: Rendőrök a komáromi határátkelőnél – 1970 körül
Ma már nehezen elképzelhető egy olyan helyzet, amikor a rendőrség nem az állam szintű szervezet. Bármilyen furcsa is, de a mai értelemben vett rendőrséghez hasonló elveken alapuló állami szintű szervezet létrejötte még 100 éves múlttal sem bír!
A bevezető idézet 1869-ből származik, és arra mutat rá a cikk további része, hogy éppen ideje lenne az állami szintű rendőrség megteremtésének – mindezt úgy, hogy az 1848-49-es Szabadságharc idején Pesten már felállították az Országos Rendőri Hivatalt!
Kossuth Lajos Madarász Lászlót jelölte, azonban Szemere Bertalan Nyáry Pált javasolta a pozcióra.
De ahhoz még igen sok idő kellett, hogy valóban a mai fogalmak szerinti rendőrség ténylegesen működjön is! Az Országos Rendőri Hivatal feladata lett volna a teljes országot lefedő rendőri felügyelőségek létrehozása, ez a szabadságharc bukása miatt azonban nem valósulhatott meg!
Igen, Bécs még a rendfenntartás, a bűnüldözés területén is figyelt rá, hogy a Szabadságharc alatt megteremtett szervezetek, az akkori elképzelések szerinti szervezetek még csak véletlenül se működjenek. Úgy tűnik, ezen a téren is fontos volt demonstrálni az uralkodó mindenek feletti hatalmát. A közbiztonság védelmét egészen másképp oldották meg!
A kiegyezésig a császári rendelet alapján felállított zsandárezredek feladata lett a nagyobb városokon kívüli területek közbiztonságának védelme. Budapesten és a törvényhatóságú városokban a települési önkormányzat felügyelete alá tartozó rendőrségek működtek.
A kiegyezés után a zsandárezredeket feloszlatták, a városokon kívüli területek felügyeletét – a csendőrség megszervezéséig – a vármegyék fennhatósága alá tartozó pandúrszervezetek végezték. Munkájukat a csendbiztosok irányították. 1881-ben végül elkezdte a működését a belügyminiszter és a hadügyminiszter alárendeltségébe tartozó, katonailag szervezett Magyar Királyi Csendőrség.
1910-re a csendőrök száma meghaladta a 10.000 főt!
Azt gondolhatnánk, hogy ezzel tulajdonképpen létrejött egy olyan szervezet, ami a maihoz hasonlóan működött. De ez csak részben igaz, ugyanis a városi rendőrségek továbbra is az önkormányzatok felügyelete alatt működtek, majd:
1873-ban a budapesti rendőrség a belügyminisztérium felügyelete alá került, és a továbbiakban Budapesti Államrendőrség néven működött.
Ez már majdnem a teljes megoldás volt, és arra, hogy miért volt fontos a belügyminisztérium hatáskörébe utalni a Budapesti Államrendőrséget, szintén az 1869-es cikk – amikor még csak tervezék a budapesti közbiztonsági szervezet létrehozását! – mutat rá:
„Egy, csupán fővárosi államrendőrség felállításával a gonosztevők gyors elfogatását gátló körülmények sem lennének eltávolítva. Mert a szökevény Új-Pestet biztos menhelynek alig tartván, továbbáll, és akkor az újpesti rendőrség, daczára hogy állami, mégis más hatósághoz kénytelen fordulni, és míg ettől a szükséges intézkedések megtétetnek, addig azüldözött elérve a külföldet, nevetve olvassa a fővárosi államrendőrségnek sikertelen fáradozását.”
De számos más példa is volt erre, hogy a törvényhatósági szintű közbiztonsági szervezetek nem alkalmasak feladataik ellátására. A mindennapokban persze nem volt különösebb probléma, de az 1950-ig fennálló kétszintű kétszintű helyi önkormányzati rendszerben nem igazán vált el a politikai vezetés, illetve a rendfenntartás irányítása. Mi volt a probléma?
Nos, a törvényhatóság jogköre 1870 és 1950 között majdnem kizárólag a szorosan vett közigazgatás területére szorítkozott és az alábbi három fő területre terjedt ki:
- Az önkormányzat, vagyis a saját ügyek elintézésének joga,
- az államigazgatás közvetítése, vagyis az állam közigazgatási feladatainak ellátása a törvényhatóság szervei által, továbbá
- az úgynevezett politikai hatáskör, melynél fogva a törvényhatóság bármely közérdekű és országos ügyekkel is foglalkozhatott, véleményét kifejezhette, azt más törvényhatóságokkal és a kormánnyal közölhette és kérvény alakjában az Országgyűlés bármelyik házához közvetlenül felterjeszthette.
Bonyolult jogi fejtegetések helyett érdemes megemlíteni, hogy nem egy esetben előfordult, hogy a törvényhatósági közigazgatási területi választások során előfordultak olyan esetek – például Szegeden, Bácskában -, hogy a választással kapcsolatban kialakult zavargásokat a helyi rendvédelmi szervek tétlenül nézték – megszegve ezzel kötelességüket! -, mert az akkor éppen a vármegyét irányító pártnak, amely párttól a közigazgatási jogoknál fogva a rendvédelmi szervek is függő helyzetben voltak, ez állt érdekében…
Azzal együtt, hogy például a fővárosban működő Budapesti Államrendőrség – melynek hatásköre 1873 előtt is a későbbi Budapestre, illetve Újpestre terjedt ki -, valamint a Magyar Királyi Csendőrség egyaránt a belügyminiszter alá tartozott, mégiscsak külön szervezet volt, és nem volt ritka egyfajta rivalizálás, de legalábbis a riválisnak tekintett szervezet munkájának megnehezítése, így az együttműködés korántsem volt zavartalan. És akkor még ott voltak a más törvényhatóságok alá tartozó, rendőrségi feladatokat ellátó szervezetek…
Évtizedekig tartó egyeztetés és előkészítés után végül az első világháborút követő zűrzavaros időszakban, 1920-ban minden városi rendőrséget a belügyminiszter felügyelete alá rendeltek, azaz államosítottak.
Két évet vett igénybe a teljes országot lefedő rendőri kerületek megszervezése, de végleges formáját a 30-as évekre érte el, elnevezése ekkor Magyar Királyi Rendőrség volt. A győztesek diktátuma 1920-ban a rendőrség létszámát 12 ezer főben, a csendőrségét pedig 8 ezer főben határozta meg.
1921-ben jött létre az országos rendőrfőkapitányi pozíció.
Az első nagy világégés utáni zűrzavaros helyzetben történt átszervezéseket nem részletezzük, de látni kell, hogy még akkor is létezett a rendőrség és a csendőrség intézménye! A csendőrség feladatköre szélesebb volt, mint a rendőrségé, hiszen a csendőrség feladatkörébe sorolták a társadalmi és politikai rendezvények nyugalmának biztosítását – beleértve a nem engedélyezett gyűlések feloszlatását is! -, illetve a fennálló rendszer erőszakos megdöntésére irányuló és minden totalitárius eszmét képviselő szervezet ellen való fellépést is.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány aztán 1945 márciusában hozott 1.690/1945 M.E. számú rendeletével megszüntette és feloszlatta a Magyar Királyi Csendőrséget, eszközeit és minden jogkörét a Magyar Államrendőrség vette át.
De máris nagyon előreszaladtunk, ugyanis meg kell említeni, hogy még 1885-ben szervezték meg a fővárosban a detektívosztályt, így igyekeztek javítani a nyomozói munka minőségét. Tíz évvel később a detektívek létszáma már lehetővé tette a specializálódást. A századfordulóra általánossá vált az ujjlenyomatok és a fényképfelvételek készítése, szervezettebb nyilvántartás jött létre.
Az 1920-as és 30-as évek során több engedélyeztetési és nyilvántartási hatáskört helyeztek a rendőrséghez, így egyre inkább bürokratikus szervezetté vált.
A második nagy világégés után a rendvédelmi erők is romokban voltak, és ebben a helyzetben került sor a csendőrség feloszlatására. Innentől a rendőrség már teljes és maradéktalan országos hatáskörű szervezetté vált, ha úgy tetszik, hatásköre – földrajzi területiségét tekintve! – akkor lett a maival egyező. Ugyanakkor egészen más jogkörei voltak, illetve idővel egyre szélesebbé is vált!
De az tény, hogy ez az az időpont, amikor azt mondhatjuk, hogy létrejött a rivális szervezet nélküli állami szintű rendőrség!
De ez nem maradt így sokáig… Előbb kialakításra került a rendőrségen belül a politikai rendészeti osztály, ami aztán később az Államvédelmi Osztály nevet kapta, 1949-től pedig a belügyminisztérium mellett immár a Politikai Bizottság is közvetlenül irányíthatta a rendőrséget! Ezzel az 1950-es évektől kezdve egy politikai feladatoktól túlterhelt, rendkívül központosított, szigorúan katonai hierarchián alapuló szervezet lett egészen a rendszerváltásig.
A történetet nem folytatjuk, de azt meg kell jegyezni, hogy a többször módosított 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről a nemzetközi szinten elfogadott normáknak megfelelő jogi környezetet ad a rendőrség működésének. Az pedig már a napi politika szintje – így pedig egyáltalán nem tárgyaljuk! -, hogy a rendőrség munkájával kapcsolatban időnként viták vannak a közletben.
