Almásy László, az „angol” beteg, az első „motorizált” felfedező
Almásy László a család borostyánkői várában született. A borostyánkői birtokot még nagyapja, Almásy Ede szerezte, aki a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató, Almásy György, édesanyja Pittoni Ilona volt.
Borítóképen: Almásy László
„Szombathelyen, a Hollán Ernő utca 3. számú házban exotikus diadalmi jelvények, különleges fegyverek, felszerelések, soha nem látott ruhák, kardok és rengeteg térkép között él Almássy László, a 35 éves magyar Afrika-kutató. Ez a nyughatatlan vérű ember, aki már kétszer járta keresztül-kasul repülőgéppel, majd autóval a Szaharát, október 1-én harmadszor is útnak indul. Az afrikai kutatót egy régi legenda izgatta. Ez a legenda arról szól, hogy a Szahara-sivatag legelhagyottabb, legkietlenebb részén van egy mindenkitől elfelejtett oázis, ahol hatalmas zöld pálmafák alatt egy különös néptörzs él” – írta a Friss Ujság 1933. szeptember 29.-i száma.
Almásy László – ahogy a hírben is áll – akkorra már többször járt Afrikában, és mindig is az elveszett törzset kutatta, de közben – miután a kor nem volt éppen békés… – sok más kalandban is része volt…
De kezdjük az elején! Az indíttatás megvolt, ugyanis nagyapja – az alapító tag – és édesapja, aki maga is tett földrajzi felfedezéseket, ott volt példaképnek, és a fiú, az unoka nem tért le az útról!
Almásy György
A Grazi Egyetemen szerzett – társadalmi rangjához illően – jogi doktorátust. Egyetem után állami hivatalnokként dolgozott Budapesten, de ezt feladva a birtokán gazdálkodott. Kezdetben az állattan és azon belül is az ornitológia érdekelte. Könyve jelent meg Chernel Istvánnal társszerzőként. 1897-ben első komolyabb utazását Dobrudzsába és a Duna-deltájába tette madártani megfigyelésektől vezérelve, ahonnan értékes állattani gyűjteménnyel tért haza.
1900-ban utazott először Közép-Ázsiába Stummer-Traunfelsszel, a Grazi Egyetem zoológus tanárával. Március 20-án indult Budapestről a Dunán, keresztülhajóztak a Fekete-tengeren Batumiba, ahonnan vonattal folytatták útjukat Taskentbe. Felkeresték Szamarkandot és Alma-Atát, majd Ilijszkbe vándoroltak. Bejárták az Ili folyó környékét, az Iszik-köl tó keleti vidékét, a Tien-san addig ismeretlen harmadik, Han-Tengriből kiágazó, déli hegyláncát. Itt elsősorban a gleccsereket tanulmányozta.
Ez az útja hozta el számára az elismerést, de nem a zoológiai megfigyelései, hanem a pontos és szemléletes néprajzi leírásai miatt, mely a kirgizek és a kazakok mindennapi életéről szól. Földrajzi tekintetben legértékesebbek a gleccserek és a glaciális formák leírásai.
1906-i második ázsiai útján Kína északi részének földrajzi, földtani, meteorológiai, néprajzi és gazdasági viszonyait tanulmányozta. Ezen az úton részt vett Herbert Archer és a fiatal Prinz Gyula is, de nem értették meg egymást, világlátásuk eltért így útjaik hamarosan elváltak és külön-külön tettek értékes megfigyeléseket, de erről Almásy csalódottan érkezett haza, ettől fogva visszavonulva élt grazi birtokán.
Az idézett újság által említett indulás előtt egy német expedíció próbálkozott az oázis felkutatásával, de hernyótalpas járgányaik elakadtak a mély homokban.
Almásy László viszont Zichy gróffal epülőn próbáltak szerencsét, azonban ez a vállalkozás sem sikerült, gépük összetört…
Az újság szerint ekkor Almásy László egyedül vágott bele a lehetetlenbe – Juszuf herceg, Faud király öccse segítségével – és végül sikerült felfedeznie Zárzura oázist, de arról nem tudunk, hogy ez lett volna az az oázis, amit Almásy László keresett. Helyesebben; biztosan nem ez volt, mert az újabb expedíciónak akkor nem az addig ismeretlen oázis felkutatása lett volna a célja…
De hogyan jutott el addig, hogy egyáltalán megpróbálkozzon Afrikába menni, és olyan helyeken kutatni, amit még a beduinok is inkább elkerültek? Nos, így:
Diákévei alatt, 1909-ben egy újságban látott repülőgép után épített egy vitorlázó repülőgépet, amellyel egy kőbánya faláról elrugaszkodva végzett próbarepülést. 10 métert zuhant, de bordatöréssel és kisebb sérülésekkel megúszta.
Meghatározó élményt jelentett számára, amikor 1911-ben az Aero Rt. egyik Blériot típusú motoros gépével repülhetett a Rákosmezőn.
Tanulmányait 1911 és 1914 között a London melletti Eastbourne-ben folytatta, ahol műszaki képzést kapott. Angliában töltött évei alatt tökéletesen elsajátította az angol nyelvet, és megismerkedett az ottani kultúrával és életformával. Itt találkozott először a híres Afrika-kutató, Frederick Selous könyveivel, és ekkor kezdett érdeklődni Afrika iránt.
Szintén itt ismerkedett meg a cserkészmozgalommal is, amelynek kezdettől fogva tagja volt. 1921-ben ő lett a Magyar Cserkészszövetség nemzetközi biztosa.
Az első világháború kitörésekor a Vas vármegyei 11-es huszárokhoz vonult be. Pilótaként az orosz, majd olasz fronton teljesített szolgálatot. Több kockázatos felderítő úton vett részt a Dnyeszter mentén. Előbb zászlós, majd hadnagyi rendfokozatban megfigyelő tisztként, majd pilótaként szolgált a Monarchia légierejénél.
Első saját gépét 1914-ben vásárolta meg, egy használt Farman 3-ast. Ugyanebben az évben tett szert első kétfedelű gépére. A háború után részt vett az elűzött IV. Károly magyar király visszatérési kísérletében, az úgynevezett királypuccsban.
1921. április 5-én Mikes János püspökkel kísérte el az uralkodót a határig.
Királypuccs
IV. Károly visszatérési kísérleteit a korabeli sajtónyelv és egyes történetírók királypuccsnak nevezték, amelynek során 1921 márciusa és októbere között Habsburg-restaurációs kísérletek zajlottak le, amikor is IV. Károly, az utolsó magyar király két alkalommal is visszatért, hogy a magyar legitimisták támogatásával visszaszerezze magyarországi uralkodói hatalmát.
1922 és 1926 között Mikes János püspöki várában tevékenykedett, Szombathelyen. 1922-től a Steyr Daimler Puch cég megbízottja lett, és automobilok értékesítésével foglalkozott.
A technika iránti érdeklődése vezette először Afrikába is, sógora, Esterházy Antal társaságában. A két felfedező és vadász 1926-ban indult egy Steyr autóval Alexandriából, és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutottak, majd átkeltek a Libiai- és a Núbiai-sivatagon.
Az utazás nagy visszhangot keltett, hiszen addig járatlan utakon mintegy 3.000 km-t tettek meg négy keréken.
1929-ben a Steyr cég két autóját is kipróbálta a viszontagságos sivatagi körülmények között, amikor a Keleti-Szaharában tett egy 700 km-es utat, és egészen Abu Moharig eljutott. Az úton Ferdinand von Lichtenstein és Anthony Brunner, valamint Rudi Mayer operatőr kísérte.
Ugyanebben az évben Kairóban repülősiskolát létesített, ezzel megteremtette Egyiptomban a sportrepülés alapjait.
Almásy László első repülős felfedező útjára barátjával, Zichy Nándorral indult 1931. augusztus 21-én, Mátyásföldről, amelyről a korabeli filmhíradó is beszámolt. A felvétel Budapesten, a Mátyásföldi Repülőtéren aznap készült. Almásy Londonban, használtan vásárolta a G-AADP brit lajstromjelű, DH-60-as repülőgépet.
A Torosz-hegység fölötti átrepülés nehéz volt, a hegylánc túloldalán a leáramló légtömeg a könnyű kis gépet a meredélynek csapta, augusztus 25-én. Almásy majdnem ki is esett a gépből, de Zichy szerencsére átvette a sérült gép vezetését.
Végül Aleppóban, egy szíriai francia katonai repülőtéren szerencsésen leszálltak.
1932. május 1-jén tette első jelentős felfedezését, amikor megtalálta a Zarzura oázist, felfedezőtársai Sir Robert Clayton, Penderel repülő-alezredes és Patrick Clayton voltak.
A csapat felfedezte a Gilf Kebir fennsík északi fővölgyét, a Vádi Abd el Malikot. A csapat a homokdűnéken keresztül, Egyiptomon át közelítette meg Zarzurát. A helybeliek csak a keréknyomok láttán hitték el Almásynak, hogy a homoktengeren keresztül érte el Zarzurát, és az Abu Ramla (a Homok Atyja) nevet adták neki.
Almásy 1934-ben és 1935-ben térképezte fel a Szahara közepén található Nagy-homoktenger nevű hatalmas homoksivatagot.
Ő tudósított először arról, hogy a Nílus egyik szigetén, Vádi-Halfa közelében egy „magyar” nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag I. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai. A törzs magyarabnak nevezi magát.
Miután az olaszok 1940-ben vereséget szenvedtek, a németek olyan segítséget akartak, aki jól ismeri a sivatagot. Almásyt találták a legmegfelelőbbnek erre a szerepre, hiszen ismeretei mellett kapcsolatokkal is rendelkezett. Almásy ekkor a magyar légierő kötelékében teljesített szolgálatot. 1941. február 8-án a német hadsereghez vezényelték, és tartalékos tisztként a Rommel által vezetett Afrikakorpshoz került, ahol mélységi felderítőként szolgált.
Néhány hónapos kiképzés után Heinkel és Junkers gépekre szerzett jogosítványt. Az ő nevéhez fűződik a sikeres Salaam hadművelet („Operation Salaam”), melynek célja az volt, hogy két német hírszerzőt az angol vonalak mögé, Aszjútba juttasson, egy 5600 km hosszú, víz nélküli úton.
A kalandos útról Rommel seregénél Líbiában című könyvében ír.
Budapestre visszatérve szerepet vállalt az üldözött zsidók mentésében. Budapesti, Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úti lakásában, 1944 novemberében több üldözött zsidónak is menedéket nyújtott. Többek között Fuchs Jenő olimpiai bajnok fiát, Györgyöt is rejtegette. A német hadseregben kapott egyenruhát és kitüntetéseit (első- és a másodosztályú vaskereszt) viselve többször elzavarta a razziázó nyilasokat.
A háború után Almásyt többször is letartóztatták, háborús és népellenes bűncselekményekkel vádolták. Végül Germanus Gyula vallomásának köszönhetően mentették fel. A per 1946 februárjától egészen novemberig húzódott.
1947-ben azonban újra letartóztatták, ekkor Faruk király unokaöccse közbenjárására szabadult ki. Lakását is elvesztette, menekülnie kellett. Először Bécsbe, majd Triesztbe ment, ahol Valderano herceg, a brit különleges alakulatok ezredese révén felkerül egy Kairóba tartó gépre.
Kairó Zamalek nevű városrészében élt, és sportrepülés-oktatásból, valamint sivatagi autós kirándulásokból biztosította megélhetését.
1949-ben Párizsból Kairóba repült harmadmagával, egy vitorlázó repülőgépet vontatva, mindössze két leszállással, ami abban az időben távolsági világrekordnak számított.
Több kísérletet tett II. Kambüszész elveszett seregének felkutatására (leginkább ezért vállalta el a német hadsereg felkérését 1941-ben).
1951-ben autókat vitt Ausztriába javításra, útja során súlyosan megbetegedett, amőbás vérhastól szenvedve került a salzburgi Wehrle Szanatóriumba, ahol Viktor Wehrle professzor műtötte meg. A májában kialakult tályogok és egyéb károsodások végül életét követelték.
