Alpár Ignác csodás világa a Városligetben: Vajdahunyad vára
Rögtön egy pontosítással kell kezdenünk! Az tény ugyan, hogy Vajdahunyad vára a legjellemzőbb része, de a Széchenyi-sziget épületei valójában a millenniumi ünnepségek tiszteletére a magyar építészet történetét épületmásolatokkal ábrázoló Történelmi Épületcsoport!
Borítóképen: A második pályázat pályaterve
A kereskedelemügyi miniszter 1893 február 8.-án hirdetett pályázatot a Városligetben létesítendő ezredéves nemzeti kiállítás történelmi csoportjának épületére. A pályázat 1903 április 30-án járt le, és arra 11 terv érkezett.
A bíráló-bizottság a kitűzött díjat egy tervnek sem ítélte oda, hanem a rendelkezésre álló 6.000 koronát 4 egyenlő részre osztva, Pfaff Ferenc, Schickedanz Albert, Tandor Ottó és Alpár Ignác építészeket szűkebb pályázatra szólította. Fontos tudni, hogy az első pályázati kiírás még nem írta elő a helyszínt, és az épületegyüttes tekintetében sem határozott meg olyan pontos kikötéseket, mint a második pályázatnál.
Az újabb pályázati kiírás szerint – ami 1893 október 15-én kelt – az épület elhelyezése már határozottan városligeti Széchenyi-szigetet jelölte meg helyszínként, azzal a kikötéssel, hogy a történelmi kiállítási épület architektúráját úgy kell megtervezni, hogy;
Az a Magyarországon addig létező főbb építészeti stílusokat szellemükben, részleteiben pedig nevezetesebb hazai műemlékeink hű utánzatait jelenítse meg.
A kiírásban szerepelt, hogy az épületegyüttes egyes részeinek csoportosítása lehetőleg harmonikus legyen, azaz a különböző stílusokban tervezettfőbb épületcsoportokat megfelelő átmenetek kössék össze egymással, anélkül, hogy az összbenyomást színpadiassá tennék.
Az egyik legfőbb cél volt, hogy az épületegyüttes már külső megjelenése okán is általános érdeklődést keltsen a látogató közönségben.
A második pályázat 1893 decemberi határidejére Tandor Ottó nem adott le pályaművet, így hárman maradtak versenyben. A bíráló-bizottság ezúttal egyértelműen Alpár Ignác tervét jelölte meg győztesként. A bírálók külön kiemelték az általános elrendezést, illetve a festői hatást, mint a pályamű legnagyobb erősségeit.
Ezzel együtt a bizottság döntést hozott arról is, hogy az építést a pályázók között megossza, hiszen mindhárom pályázó tüzetesen foglalkozott a megvalósítással, és azért is, hogy a relatív rövid rendelkezésre álló idő alatt a különböző stílusok megfelelő megjelenítésére mégis elegendő idő maradjon.
Itt pontosítani kell: a rendelkezésre álló idő a megépítendő méreteket tekintve nem volt kevés, az viszont rengeteg időt vett igénybe, hogy a tervekben szereplő és megjelölt épületrészeket, azok architektúrája megfelelő megjelenést kapjon, és a rengeteg, különböző stílusú díszítés és kialakítás is igen időigényes feladat volt.
Igen ám, de a kereskedelmi miniszter végül mégis Alpár Ignácot bízta meg, a kiállítási belső dekoratív berendezéseket pedig Schickedanz Albert építészre bízta, de végső tervezéssel és építéssel Alpár Ignácot bízta meg, Schikedanz megbízása ellenére is beleértve az előcsarnokok, lépcsők és csarnokok kiképzését!
A megbízást nem követte a helyszíni munka azonnal megkezdése, ugyanis Alpár ekkor 2,5 hónapot még terve tökéletesítésére fordított: kinyitotta a csúcsíves épület zárt udvarát, nagyobb méretre vette a renaissance épületet, a román csoportból pedig elhagyta a tűzveszélyes fatemplomot, és az egész csoportot összeépítette a főbejárattal, és az egyes épületrészek közötti átmeneteken is tovább finomított.
Az építés végül 1904 augusztusában kezdődött meg a reneszánsz épülettel, ami még abban az évben tető alá is került. A csúcsíves épület ezután következett, aminek 1905 áprilisában volt a bokréta ünnepsége. 1905-ben készült az architektúra:
Román, korai gót, a késői gót, az átmeneti stílus, a reneszánsz stílusok, egészen Mária Terézia koráig.
Ezzel a külső elnyerte végső formáját, de még 1905 decemberében Alpár megbízást kapott a a román csoportban elhelyezendő királyszobák kiképzésére és a bútorok tervezésére. Ezt a megbízást 4 hónap alatt kellett teljesíteni. Miután ez sikerült;
1906 május 1-én a történelmi főcsoport kívül-belül teljesen készen várta a kiállítás nyitóünnepségét!
Fontos tudni, hogy az eredeti épületek favázas szerkezetűek voltak, amelyeket sokáig nem lehetett fenntartani. Az épület-együttest akkoriban már átvette a földművelési minisztérium, ami arról határozott, hogy 1900-ban lebontják az eredeti épületeket, és azok helyére azokkal azonos, második épületeket emelnek – immár tartós anyagokból megépítve.
Erre a magbízást szintén Alpár Ignác nyerte el, akinek a földművelési miniszter kikötötte megbízásában, hogy minden épület pontosan ugyanazon formája teljesen azonos legyen a millenniumi kiállításra épített favázas épületekkel, de azt is kikötötte, hogy a kizárólag muzeális célokat szolgáló épületek ezen funkciónak is felejenek meg!
1904-ben készültek el az építkezés első csoportjával, az egybekapcsolt renaissance és gót résszel, és 1907 júniusban történt meg az ünnepélyes átadás.
Az épület azóta is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár épülete, ma is látogatható, és ma is igen színvonalas kiállítások tekinthetők meg a gyönyörű környezetben.
