Amikor a kirándulók paradicsomát felforgatták a benzingőz megszállottjai
Ma már hiába keresnénk a térképen a Guggerhegyet, mert olyan bizony nincs. Félreértés ne essen, a hegy létezik, de ma már Látó-hegy néven kell keresnünk, ha meg akarjuk találni. A hely érdekessége, hogy bár talán az itt rendezett hegyi felfutókról híresült el leginkább, de tudni kell, hogy a MAC – helyesebben leginkább a MAC – rengeteg más sporteseményt is rendezett itt.
Borítóképen: A célban csak kevesen szomorkodtak, mert itt lehetett a legkevesebbet látni – 1932, Guggerhegy
Ennek pedig az volt az igen egyszerű oka, hogy a terület akkoriban még nem, vagy csak alig volt lakott, sokkal inkább a budapestiek kikapcsolódását szolgálta, mint manapság. Ahogy a város egyre terjeszkedett, a korábbi kirándulóhelyeket úgy foglalták el a házak, épületek.
Egy mai képen – a valamikor versenyzésre használt pálya nyomvonalán – azért még ma is látszik, hogy milyen hajtűkanyarok voltak itt (a képen a cél előtti utolsó kanyar, ahogy ma láthatjuk):
De vissza a múltba, amikor még nem álltak a villák egymás hegyén-hátán, hanem sokkel inkább a természet volt az úr! Na meg egy idő után a versenygépek!
„A Magyar Turista Egyesület budapesti osztálya folyó hó 23-ikán két kirándulást rendez. Útirányok: I. Piliscsaba, P.-Szent- Kereszt, Hosszúhegy, Margitliget, Pomáz. Indulás a nyugati pályaudvarról 6 óra 45 perckor. Vezető: dr. Tódorffy Domokos. Gyaloglás 6 óra. II. Rózsadomb, Guggerhegy, Hűvösvölgy. Találkozás 3 órakor a Margit híd budai oldalán. Vezető: Kauzál István. Gyaloglás 3 óra.”
A fenti egy felhívás 1904-ből, amit az MTE jelentetett meg a Hazánk című lapban október 20.-án. Látható, hogy ekkoriban a terület turisták által látogatott hely volt, de a helyzet fokozatosan változott. Lakatlan azért nem volt, hacsak arra gondolunk, hogy az Országos Tébolyda 1868. december 6.-án nyitotta meg kapuit innen nem messze, Lipótmezőn, de az itt kezelt betegekkel senki nem nagyon akart találkozni, máskülönben pedig nem igazán volt szabad kijárásuk…
A Svábhegyen már feldübörögtek a motorok, de itt még csend honolt 1925-ben is… De már jöttek a hírek, amelyekből bizony arra lehetett következtetni, hogy Buda e másik dombján is komoly küzdelmeket látnak majd a kilátogató nézők!
„Mint egyszer már közöltük olvasóinkkal, a MAC motorkerékpárosztálya, szintén alakulóban van és valószínűleg a Guggerhegyi versennyel akarja felavatni működését.”
A megalakulással nem is volt baj, de versenyt először „csak” 1926-ban rendeztek a Guggerhegyen. A KMAC közleménye erről 1925 október 15-én jött ki (a Nemzeti Sportban tették közzé), amiből megtudhatjuk, hogy a következő év április 18.-án kerül sor!
Nos, ez nem pontosan így történt… Ugyanis volt egy-két nem is igazán elhanyagolható probléma, amit meg kellett oldani. Egyrészt ott volt a pálya kialakítása, hiszen nem lehetett csak úgy, a közúti feltételek közö9tt megrendezni egy versenyt már akkor sem, másrészt kellett a rendőrség engedélye, de – bár akkoriban azt írták a lapok, hogy a terület jobbára lakatlan – ott volt még a villa tulajdonosok ellenállása is…
Az egész pálya nem több, mint 1.800 méter volt, de rajta hét komoly fordító nehezíti a feladatot – mint azt megtudhatjuk a Nemzeti Sport 1926 június 18.-i számából -, ezek a körülmények pedig a rendezők szerint alkalmassá teszik arra, hogy amatőröknek hirdessék meg. A viszonyleg rövid távot ugyanis véleményük szerint az amatőrök is teljesíthették, ugyanakkor a kanyarokban ügyességüket is próbára tehették.
Miután az információk az 1926 júniusában megjelent lapban olvashatók, könnyű kitalálni, hogy az eredeti terv nem sikerült, máris két hónap csúszásban volt a rendezés, de azért nem adták fel!
Végül 1926 június 29-re írják ki a versenyt, és az akkori beszámolók szerint bizony jó munkát végeztek a pálya előkészítésével, azonban volt egy s más probléma is…
„Az útvonal a starttól a célig a legtökéletesebb állapotban van, a start után elhúzódó hosszú egyenes aszfaltsimaságú, a szerpentinek olyannyira kemény felületet mutatnak, hogy a mai viszonyok között ideálisabb terepet semmi körülmények között sem lehetne találni.”
A pálya tehát megfelelő, mi lehet a baj? Nos…:
„A guggerhegyi motoros kirándulók között óriási konsternációt keltett egy hegylakó konyha- és díszkertészmester kvalifikálhatatlan viselkedése, aki notesszel és ceruzával kezében, sorra megállította a hegyre igyekvőket, sőt egyeseket erőszakkal kényszerített a megállásra. A virágok barátja, aki a tulipánok ápolása helyett az írás és értelem-s gyakorlat fejlesztésére szánta el magát, Constantin Lászlónak hívják s nem mai gyerek a motorosok előtt. Híre jár ugyanis, hogy a poetikus foglalkozású aggastyán üvegcserepek szétszórásával is szokott foglalkozni, amivel gummidefekteket igyekszik létrehozni.”
Már akkoriban is azért költöztek ide azok a párak, akik itt éltek, mert szerették a csendet és a nyugalmat, azonban a motorosok, autósok bizony ennek egy pillanat alatt véget vetettek…
A verseny idejére ezt már tudni lehetett, hiszen a megmérettetés előtt máris kimentek gyakorolni – nem is kevesen – így volt tapasztalat a helyiek ellenállásával kapcsolatban. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a lelkes versenyzők nem feltétlenül a gyakorlásra kijelölt időpontokban verték fel a csendet, na meg veszélyeztették a gyanútlan gyalogosokat a relatív szűk, és kanyargós úton.
Közben a beszámolókból azt is megtudhatjuk, hogy immár feltehetően van annyi nevező, hogy nem csak sportszerű, de célszerű is külön kategóriákba versenyeztetni őket:
- Szóló motorkerékpárok 175, 250, 350, 500 és 5000 kcm-en felüli hengerűrtartalommal,
- oldalkocsis gépek 350, 600 és 600-on felül.
- Túraautomobilok 100, 1500, 2000, 2500, 3000 és ezen felüli hengerűrtartalommal,
- sportkocsik 1100, 1500, 2000, 3000 és ezen felül.
Közben mennek a tréningek szervezése tovább tart:
„A hivatalos tréningek a meghatározott napokon reggel hét órakorkezdődnek és tíz órakor érnek véget. A tréningeken mindenki igyekezzék már jóval hét óra előtt megjelenni, hogy a beosztásban ne legyen zökkenő. Sajnos a háromóraitréningidő olyan kevésnek látszik, nem igen lehet arra számítani, hogy a versenyzők alapos munkát folytathassanak.”
forrás: Nemzeti Sport, 1926 június 25.
Igen, egy olyan pálya, amin egyebek iránt más napokon és időpontokban közúti forgalom bonyolódik – akkor még inkább a lófogatok a jellemzők -, sok nehézség adódik, ugyanis az első tréningnapon… Először is ott vannak a bizonyítási vágytól fűtött versenyzők, na meg a rendőrök…:
„Háromnegyed hétkor érkezett meg az első trenírozó a starthelyre, mely a teljes megszállás képét mutatta, a kivonult rendőrök izgalom nélkül írták fel azokat, akik hét óra előtt rúgtattak neki a szerpentineknek.”
Úgy tűnik tehát, a korban szokott fegyelmet követeltek meg, de ez sajnos nem mindig volt eredményes, így aztán a mér hét óra előtt kiérkező rendőrfőnök is „beszáll a buliba”:
„… megérkezett Horváth rendőrfőfelügyelő, aki hírül hozta, hogy mind a tréning, mind a verseny le van tiltva és így mindenki menjen haza, mert menés amúgy sem lesz. A rendőrök már hegyezték plajbászaikat, a versenyzők körében már forradalmi hangulat kezdett uralkodni, amikor Deus ex machinaképen megjelent. Szelnár dr., a KMAC kitűnő vezértitkára, zsebében a Rendőri és belügyminiszteri engedéllyel. A rendőri plajbászok búsan vándoroltak vissza a bő zsebekbe…”
De ezzel még nem volt vége, ugyanis a helyi lakók bizony továbbra sem nyugodtak… Miér is? Nos, ennek nem kizárólag az volt az oka, hogy csendre vágytak, hanem is, hogy az ő összefogásukkal és anyagi ráfordításukkal épült meg az a szerpentin, amin versenyezni óhajtottak, és amit persze azért rendbe hoztak a verseny napjára.
Azonban – legalábbis a korabeli beszámolók szerint – az út tulajdonjoga nem illette meg azokat, akik az építési költségekbe beszálltak, hiszen az államnak csak felosztva, adók formájában fizették meg hozzájárulásukat, az utat a főváros és az állam építette, és természetesen a főváros és az állam tulajdonában volt. Márpedig a rendőri és belügyminiszteri engedély nem lehetett volna meg, ha nem így van!
De még ekkor sem volt vége az ellenségeskedésnek…:
„… a szombati tréning alkalmával számtalan gumidffekt fordult elő, túlnyomórészben szögdeffekt. Nem akarunk senkit férfi meggyanúsítani, de mintha a rengeteg szög bizonyos hivatást töltene be a guggerek között. Ebbéli meggyőződésünkben megerősíti az a körülmény is, hogy a hegyen jelenleg nem építenek új disznóólakat és így érthetetlen, illetőleg nagyon is érthető, honnan kerülnek elő a túlnyomószámban vadonatúj rozsdamentes kartács- és sasszegek.”
Végül azonban mégis összeállt a pálya, és a versenyzők is – úgy, hogy – felkészültek, így nem volt immár több akadálya a versenynek, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy tilos volt leszerelni a hangtompítókat (ez is nyilván a helyiek nyomására történt), pedig az akkori hangtompítók igencsak lefogták a teljesítményt. Persze azt ki tudja – és ki tudta akkor… -, hogy egy-egy gépnek eredetileg milyen hangja volt?
„Az idén első ízben — de remélhetőleg nem utoljára — megrendezett Guggerhegy-verseny a rövid előkészítés és egyéb zavaró körülmények ellenére oly fényesen sikerült, hogy sportbeli és propagandaértéke alapján bátran helyezhetjük jelentőségűen talán még a svábhegyi verseny elé is. <…> A nap hőse ismét Delmár Walter, a legjobb all-round magyar motorsportsman volt, aki mind motorkerékpáron, mind autón abszolút győzelmet aratott. Delmárt nem kell bemutatni, neve immár fogalommá vált, a népszerűség nemes patinával vonta be örökké mosolygó szőke fejét.”
Az oldalkocsis motorkerékpárok versenyét Urbach László nyerte. Ugye ismerős a név valahonnan? Íme:
Ahogy azt remélték a Guggerhegyen a versenyek nem álltak le, az elsőt sok másik követte, és talán idővel a villa tulajdonosok is felismerték, hogy sokkal inkább nyernek az ügyön, mint veszítenek azzal, hogy vendégeket hívhatnak meg magukhoz egy kiváló autó, avagy motorversenyre – a teraszról hűsítőt iddogálva, kényelmes foteljeikben. Lehet, hogy ezek a teraszok voltak a mai VIP-páholyok elődei?
Így ment ez akkoriban, 1935-ig folyamatosan megrendezésre került itt verseny, így ez a hőskori történelmi hely bizony ugyanúgy a mai Forma-1-es mogyoródi pálya elődjének tekinthető, mint a Svábhegy, vagy még inkább, mint a Népliget.
