Hírek

Amikor a nagytesó beszól… Avagy; tanulság a károgóknak!

„Felmerül néhány, a mobilitáshoz kapcsolódó szempont. Az egyik az infrastruktúra. Hidak: vannak a Romániát átszelő számos folyó, különösen a Duna fölött átíveli hídjaik? Autópályáik, alagútjaik, amelyek lehetővé teszik a gyors haladást Románia felé és Románián belül, amikor a szövetségeseknek gyorsan kell beavatkozniuk – képes az infrastruktúra ennek a támogatására?” – Ben Hodges tartalékos altábornagy, az Európában állomásozó amerikai csapatok korábbi parancsnok.

Borítóképen: Golfpálya simaság! (forrás: adevarul.ro)

Ez történik, ha az ember nem csak hall Romániáról, hanem odamegy, és szembesül az állapotokkal. Csak példaként; az észak-erdélyi autópályára, amely még mindig nem készült el, pedig az eredeti tervek szerint már 2012-re be kellett volna fejezni az építését…

Az említett autópálya egyébként a korrupt román vezetők, meg a Hoover-gátat is építő, kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező amerikai mamutvállalat, a Bechtel ügyködése okán nem épült meg a mai napig sem – persze jó román szokás szerint így is sokba került, mert a második Ponta-kormány felmondta az építési szerződést (miután kifizette a második Boc-kormány által visszatartott, addig járó összeget), és ráfizetett még a felmondásért 37,2 millió euró kártérítést is…

Amikor tehát jönnek a „Bezzeg Románia” című balos okoskodások, nyilván olyanoktól jönnek, akik kiragadnak egy-egy adatot, azt jól félremagyarázzák, majd levonják a következtetést; „Ebben is megelőzött Románia!”. De ez még a disztingváltabb megoldás, mostanság erre se veszik a fáradtságot, csak kijelentik, hogy „Megelőztek!”.

Így, ennyi. Semmi több! Komoly gondolatok és tudás lehet az ilyen megnyilvánulások mögött…

Ami pedig Romániát illeti, nem látjuk életképesnek, de mindig tudnak valami „szponzort” szerezni, mert mindig van olyan, aki nem járt ott, de – a románoktól! – hallott az országról, és annak kiváló teljesítményéről!

Nos, az ilyenek – pénzük elvesztése után… – megfogadják, hogy soha többet nem üzletelnek arrafelé, de mindig akad egy-egy óvatlan alak, aki belesétál a csapdába!

Ui.:

Lehet, hogy Ben Hodges a “román” vasutat még nem is látta!

Ajánlott Cikkek