Amikor a posta a vasútra költözött: a mozgóposta
A posta és a vasút kapcsolata igen régre vezethető vissza, ugyanis amikor a vasúthálózat már egyre nagyobb területet fedett le, de még az úthálózat – annak infrastruktúrája, illetve a megfelelő gépjárművek – még nem volt képes hasonlóan gyors szállításra, a postai küldemények célba juttatása a vasúttal volt a leggyorsabb.
Borítóképen: A Nyugati pályaudvar a postavágánnyal ~1913
Idővel pedig a vasútállomásokon, megállóhelyeken is kialakítottak postahivatalokat, illetve amikor a távíró is csatlakozott a technikai arzenálhoz, azokat is célszerű volt az vasúthoz, az ottani postahivatalokhoz kiépíteni. A legtöbb helyen a posta által üzemeltetett távírhálózat gerince tehát a vasúthoz igazodott, de ezzel még nem volt vége.
Hazánkban az első mozgóposta 1862-ben indult első útjára.
De mi az a mozgóposta? Nos, az elnevezés beszédes, itt bizony már nem arról volt szól, hogy az egyes állomások között az erre alkalmas vasúti kocsik elszállítják a küldeményeket, hanem a speciális vasúti kocsi egy teljesértékű postahivatal!
A Pallas nagy lexikona így írja le a mozgóposta funkcióját:
„A mozgóposta megfelelően berendezett járművekben működő közvetítő postahivatal, melynek feladata az állomásonkint átvett levelezést, hirlap- és egyéb postaanyagot menetközben szétosztani, feldolgozni és azon állomáson leadni, ahova szól vagy ahonnan leggyorsabban jut rendeltetési helyére.”
A mozgóposta tehát egy komplett postahivatal, amelyben minden olyan feladatot elvégeznek a postai dolgozók, amelyeket egyébként más hivatalokban is elvégeznek. Tehát nem csak A-ból B-be szállították a leveleket, hanem azokat feldolgozták, osztályozták a mozgó hivatalban és így juttatták el a megfelelő helyre. Hogy épült fel a rendszer?
Nos, korábban – a postajárati rendszer előtt – a végállomásokon és a postával rendelkező állomásokon, illetve megállóhelyeken településről településre szétválogatták a leveleket, és amelyek egy adott állomás postahivatalához voltak legközelebb, egy gyűjtőbe rakták, azzal bízva meg a MÁV, vagy saját alkalmazottját, hogy azt továbbítsa a megfelelő állomásra.
Ebben a rendszerben a pályaudvari posták csak akkor tudták indítani a küldeményeket, ha egy adott mennyiséget már teljes mértékben feldolgoztak, ami kimaradt, az pedig a következő megfelelő irányú járattal került elszállításra. A lényeg az, hogy a teljes feldolgozás a vasúti postán történt, a vasúton kizárólag a szállítás történt.
Ezzel szemben a mozgó postahivatalok esetében a postai állomások csak a vonalon közlekedő városok szintjén válogatták szét a küldeményeket, a mozgópostán dolgozók pedig az állomások sorrendjébe rendezték azokat, és elvégezték az ilyenkor szükséges adminisztratív feladatokat is.
A mozgóposta tehát kihasználta az utazási idő adta lehetőséget is, így a kézbesítés időigénye csökkent!
Jó száz évvel ezelőtt nem volt véletlen az alábbi postás-mondás:
A mozgóposta a posta vérkeringése.
A fent leírt működés természetesen igaz volt a menet közben érintett postahivatalokra is, azok is feladták a mozgópostára a vonali küldeményeket, és a mozgóposta menet közben gondoskodott a megfelelő helyre történő eljuttatásról. Voltak aztán különleges megoldások is. Előfordult, hogy olyan helyen is fel kellett venni küldeményeket, ahol egyébként menetrend szerint nem állt meg a szerelvény: itt a feladásra váró levelek egy kampóra akasztva egy zsákban lógtak a sín mellett, melyet menet közben le lehetett akasztani, és hasonlóan érdekes volt – a jellemzően kisebb megállóknál – hogy az oda szállítandó leveleket egy zsákban egyszerűen kidobták a (az volt az úgynevezett repülő zárlat) mozgópostáról a megfelelő állomáson.
Az 1910-es években a Budapest 4. számú (főposta), a Budapest 72. számú (keleti pályaudvari) és a Budapest 62. számú (nyugati pályaudvari) postahivatalok voltak a rendszer központi elemei.
Ezekben a hivatalokban a közönséges leveleket részben városok, részben a főbb útvonalak szerint csoportba szedték, valamennyit beletették zsákokba, amelyeket lekötöttek és pecséttel láttak el. A pénzes leveleket tartalmazó zsákot lakattal zárták le: a lakat egyik kulcsa az irányító hivatalnál, a másik a mozgóposta tisztjénél volt, de a lakatot csak úgy lehetett felnyitni, ha előbb a kulccsal áttörték a zár fölé ragasztott vékony papír, amelyen a feladó hivatal pecsétje volt. Ezért a zsákok felnyitásakor elsősorban azt nézik meg, vajon nincs-e megsértve ez a papiros – amelyet egyébként biztonsági zárlatnak neveztek -, és csak ennek megállapítása után nyithatta ki a zsákot a mozgópostás, aki megnézte azt is, hogy a zsák tartalma egyezik-e az ahhoz mellékelt úgynevezett rovatlappal.
A mozgóposták sokáig szolgálták a postai forgalmat, de idővel szerepük megváltozott, amikor a gépesítés lehetővé tette, hogy a levelek igen nagy mennyiségét is gyorsan szortírozzák, ezért jó 20-30 éve mozgóposták már nem működnek a vasúton. Ezek a mozgóposták is megszüntetésre kerültek 2004-ben.
A MÁV akkori szóvivője hivatalos sajtóközleményében az Európai Unióban már bevált gyakorlatra hivatkozott, míg mások véleménye szerint az állam a közúti fuvarozásért kevesebb adót (úthasználati díj, súlyadó stb.) szedett be fajlagos egységre számítva a Magyar Postától, mint amennyit a MÁV pályahasználati díjként, ezért a megszüntetés oka az egyenlőtlen versenyfeltételek voltak.
Ma tehát már csak a mozgóposták és a postakocsik csak emlékként élnek tovább, de szerencsére párat megmentettek az enyészettől!