Amikor áttértünk a jobboldali közlekedésre

Bár Magyarországon 1941-ben megtörtént az átállás – valójában száz százalékosan a mai napig nem álltunk át! -, mégis 1945 után is még mindig jelent volt a politikai humorban a megváltozott forgalmi rend. Mini „jobbra tarts! történelem.

Borítóképen: Jobbra hajts! – 1941

Arra a bizonyos (nem egészen) száz százalékra, na meg a politikai humorra is kitérünk, ámde előtte egy kis történelmi kitekintést adunk, mert az emberi történelem során – helyesebben; amióta vannak a közlekedésre vonatkozó szabályok – döntően a „balra tarts” érvényesült.

Az ókori birodalmakban baloldali közlekedés volt. Ez tényleg pontosan tudható egyes leletekből, és fennmaradt történetekből, a középkor is követte ezt a gyakorlatot. Mi lehetett az oka, hogy így alakult? Nos, a történészek szerint ennek oka, hogy például a lovagok (de előtte és utána is általában a fegyveresek) – miután jellemzően jobbkezesek voltak – kardjukat a baloldalon hordták, így jobb oldali irányban jobban tudtak harcolni, és az sem mellékes, hogy a lóra szállás is egyszerűbb volt a fegyverrel ellentétes oldalról.

Azt meg más tudományok képviselői mondják, hogy a régi időkben sokkal több balkezes volt – ha úgy tetszik, a balkezesek kihalóban vannak -, mert a többségi jobbkezes genetikai dominancia lassan teljesen kiszorítja őket. Ezzel együtt megjegyzik azt is, hogy a történelmi idők során így is a jobbkezesség volt az uralkodó, tehát az elméletet bátran elfogadhatjuk.

Európában mindezt egy balkezes, méghozzá Napoleon rúgta fel, aki bevezette a jobboldali közlekedést.

Innen, a mából szemlélve azt gondolhatnánk, hogy ma azért van értelme annak, hogy bal oldalon legyen a kormány, mert a többség (amiegyre nagyobb) jobbkezes, márpedig a kezelőszervek jellemzően középen sorakoznak, így azokat megfelelőbb az ügyesebb jobb kezünkkel kezelni.

De – ezek szerint – ez nem így van! Állítólag a francia forradalom idején szimbolikus jelentősége volt annak, ki melyik oldalon halad: a szegények a jobb oldalon, a ribillió ellenfelei, az arisztokraták pedig a bal oldalon. Így nem csoda, hogy Napóleon a közlekedés megváltoztatása mellett döntött.

Ennek az elméletnek egyetlen gyenge pontja, hogy ez csak egyirányban értelmezhető, ha egy úttest két oldalán, mindkét irányba haladnak a ribillió ellenfelei és az arisztokraták a maguk oldalán, előbb-utóbb összeütköznek… Persze, lehet, hogy éppen ez volt a cél!

Ez persze vagy igaz, vagy nem, ahogy az már lenni szokott, de tény, hogy az első világháborúig a legtöbb országban levezényelték a jobboldali közlekedésre történő átállást – kivéve a Monarchiát… És persze Nagy-Britanniát, ahol a baloldali közlekedés a mai napig is fennmaradt.

1920 után a kontinentális Európában Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország, valamint Svédország maradt meg a baloldali közlekedésnél, de az osztrákok 1938 szeptemberében átálltak mégis. Érdekes, hogy a németek az anschluss után hagytak egy kis időt, ami viszont nagyon németes, az nem más, hogy pontosan 6 hónapot! A csehek nem kaptak ennyi időt, ugyanis – miután Josef Tisót, aki a Führer biztatására 1939 március 14-én kikiáltotta a független szlovák államot – Hitler Emil Háchát is magához rendelte, és március 15-én hajnalban közölte vele a „maradék” Csehszlovákia megszállását, és ezzel tulajdonképpen azonnal bevezetésre került a jobboldali közlekedés.

Miután azonban a Tisó féle bábállam voltaképpen csak papíron nem volt német kézen ott is megtörtént az átállás, így az 1938 november 2.-i első bécsi döntés után a Felvidéken más forgalmi rend volt, mint az 1920-as határokon belül, de így történt ez 1940 augusztus 30., a második bécsi döntés után is Erdély esetében.

Miután ez nem volt éppen ideális, és a közvetlen, valamint a tágabb környezettől (Oroszország például az első világháború alatt állt át a jobboldali közlekedésre) eltérő forgalmi rend egyre nagyobb gazdasági terhet jelentett, így az államkasszát sem kímélve – a tervezett 9 millió pengő helyett 12 millióra rúgtak az átállás költségei – 1941-ben véglegesen elhatározta magát az ország vezetése.

Július 6-án Magyarország jelentős része hajnali három órától a megszokott bal oldal helyett jobbra hajtott. Budapest több időt kapott az átállásra, de néhány hónappal később, november 9-én itt is megtörtént az átállás.

Egyedül maradtak tehát a Svédek, de aztán ők is váltottak:

Hogy igazán pontosak legyünk, meg kell jegyeznünk, hogy mind a mai napig nem teljes az átállás, ugyanis a Gödöllői HÉV mind a mai napig baloldali közlekedési rend szerint közlekedik – és szedi áldozatait…

Azt tehát tudjuk, hogy miért nem mondhatjuk, hogy az átállás száz százalékig megtörtént, de hogy is szólt a vicc annakidején? Nos, itt van egy kép formájában:

• Nagy Ferenc 1945 augusztus 20.-tól FKgP elnöke, a vicclap megjelenése idején a Nemzeti Főtanács (háromtagú testület volt, amely az általában köztársasági elnököket megillető bizonyos hatásköröket gyakorolt kollektív államfőként) tagja.
• Kovács Béla 1945. augusztus 20-ától az FKgP főtitkára volt, aki ellenezte, hogy a ’45-ös választásokon 57%-os többség ellenére – a szovjet csapatok jelenléte nyomására – pártja koalícióra lépjen a Magyar Kommunista Párttal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal.

Nagy Ferenc 1947-ben Svájcban maradt, miután távollétében miniszterelnöki pozíciójáról való lemondásra kényszerítették, majd megfosztották állampolgárságától. Az USA-ben telepedett le. részt vett az emigrációs politikai közéletben, támogatta a Szent Korona visszaadását, hazalátogatása előtt azonban – amit már megszerveztek – 1979-ben, 76 évesen elragadta a halál.

Kovács Bélát 1947-ben letartóztatták, a Szovjetunióba hurcolták, és csak 1955-ben engedték vissza Magyarországra – az ÁVH börtönébe – és csak ’56 áprilisában engedték szabadon. Ezután két évvel érte a halál, 51 éves korában…

A karikatúra pedig nem más, mint némi propaganda; azt hivatott bizonyítani, hogy az KFgP nem megbízható, széthúznak, így nem komoly politikai erő…

Nos, ennyit a politikáról, és a jobboldali közlekedésről!