Amikor ismét magyar kézbe került Fiume: az Adria Rt. fiumei palotája
Olykor előfordul, hogy egyes történelmi események elhomályosítanak más eseményeket. Sőt, még az is elő-előfordul, hogy ebben még segítségére is vannak egyesek a feledékeny emberi elmének. Ilyen amagyar-horvát kiegyezés is, ami az osztrák-magyar kiegyezés árnyékában szinte teljesen észrevétlen…
Borítóképen: Az Adria palota 1906 körül
A magyar–horvát kiegyezés a magyar Országgyűlés által 1868. június 25-én elfogadott 1868. évi XXX. törvénycikk közkeletűbb elnevezése, mely az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően indult tárgyalások lezárása Horvátország és Magyarország egymáshoz fűződő viszonyának rendezéséről.
Az egyezség Horvát–Szlavónországnak belügyi autonómiát biztosított.
Ezen túlmenően természetesen sok más változást is hozott a kiegyezés, de a mi szempontunkból az a lényeg, hogy a magyar politikai elit elfogadta a horvátokat, mint politikai nemzetet, ugyanakkor csak Horvátország, Szlavónia és a Határőrvidék egyesült Horvát-Szlavónország néven, mivel Dalmácia Ausztria fennhatósága alatt volt…
Azt nem fogjuk megfejteni, hogy ez miért pont így alakult – helyesebben: miért így alakították -, de témánk szempontjából a lényeg, hogy a kiegyezés folyományaképpen Fiume ismét magyar fennhatóság alá került 1870-ben. Míg az osztrákok inkább Triesztet preferálták, mint a tengeri kapcsolatok kikötőjét, a magyar törekvések – nem véletlenül! – inkább Fiume önálló fejlesztését célozták.
Lehetett ennek akár politikai oka is, de ha csak a gazdasági oldalát nézzük a dolognak, akkor „csak” annyi történt, hogy Magyarország nem szeretett volna az osztrákoknak fizetni a tengeri kijáratért!
Ha pedig épült a kikötő, és persze ott volt az 1873-ban megnyitott új vonalszakasz a Déli Vasúton, ami immár közvetlen összeköttetést jelentett Budapest és Fiume között, akkor itt megtelepedtek a hajózási társsaságok is. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a Déli Vasút a kezdeti időkben francia és angol tőkéscsoportok álltak, tehát itt is volt azért némi függőség… De a kapcsolat megvolt!
Az 1872-ben kezdődő kikötőfejlesztés, és a következő évben megépülő vasút természetes módon vonzotta a hajózással foglalkozó társaságokat, melyek között az első magyar 1879-ben jelent meg még angol néven a Hungarian Sea Navigation Company volt. Ez a társaság volt a jogelődje az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt.-nek, ami komoly kormánytámogatást élvezett, és évi 150-170 járatpárra kötött szerződést 150.000 forint ellenérték fejében.
Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. a nyugat-európai kikötőket célozták, ugyanis Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter a trieszti székhelyű Lloyd helyett ezekre az utakra az Adria Rt.-vel kötött megállapodást, és csak a távol-keleti megbízásokat hagyta meg a Lloydnál.
Miért volt szüksége az Adriának egy ilyen monumentális épületre? Nos, a vállalat nagyságát, a stabilitást, az erőt kellett mutatni, az épület méreteire ez az egyszerű magyarázat. Ha azonban kicsit a dolgok mögé tekintünk, akkor rájövünk, hogy az Adria nem csak nagy kiadásba verte magát azzal, hogy egy ekkora épületet emeltetett, hanem bevételre is szert tehetett, ugyanis;
A földszinten a posta- és távirda-hivatalt, első emeleten a részvénytársaság helyiségeit, a többi emeleten pedig lakásokat alakítottak ki!
Az épület tehát nagyságot sugárzott, de a társaság valójába nem tartott igényt az egész épületre, ellenben találtak olyan funkciókat, amelyek bevételt termelnek a társaság számára. Ezzel pedig elérték, hogy lett egy monumentális épületük, aminek fenntartása igencsak olcsó volt, ha nem egyenesen nyerséges!
Nézzük meg a terveket, melyet a kiváló magyar építész – aki Budapesten is letette névjegyé! – Freund Vilmos készített! A terület, ahova az épületet fel kívánták húzni, előnyös volt, ugyanis lehetőséget biztosított arra, hogy mind a négy oldalán szabadon álljon, ráadásul a főhomlokzat a Szapáry rakpartra nézett.
Az építész a már Budapesten is alkalmazott módon tervezte épületét: a négy határoló utca mentén négy kettős szárny került kialakításra.
Mit jelentett ez? Ezt talán a leginkább a lakások szintje mutatja meg: a négy oldal külső falaival párhuzamosan, és az udvar felé eső homlokzat fala közé – hozzávetőleg az épület mélységének felénél épült egy belső tartófal. Ez utóbbitól az utcák felé voltak a szobák, szalonok és ebédlők, mg az udvar felé a mellékhelyiségek, konyhák, fürdők, cselédszobák. A lakásokat és egyéb helyiségeket az oldalt elhelyezett lépcsőházakból megközelíthető körbefutó függőfolyosókon lehetett megközelíteni.
A főfalakat tekintve azonos volt a más célú emeletek elrendezése is, azonban a válaszfalak kialakítása eltérhetett – attól függően, hogy mit követelt meg a funkció.
Az épület főbejárata a Szapáry rakpart felől volt, ahonnan belépve egy nagy méretű előtér fogadta a vendéget. Az épület ezen főhomlokzatára merőleges két oldalon járművek számára nyitottak ajtókat, így a postakocsik megfordulás nélkül tudta be- és kihajtani. A földszinti belső udvar üvegtetővel volt fedve.
Mint említettük, a társaság helyiségei az első emeleten voltak, így a tágas előcsarnokból nem lehetett a földszinten a belső udvarba kijutni, hanem egy széles, szintén monumentális méretű lépcső vitt fel az első emeletre.
A hivatali helyiségeket úgy alakították ki – hasonló tagolással, mint ahogy azt a lakáscélú emeletek esetében! -, hogy minden irodahelyiséghez tartozott egy-egy előszoba, ami váróként funkcionált.
Az épület belső kialakításának további érdekességeit ebben az írásban nem mutatjuk be – de egy következő írásban azokra is kitérünk -, annyit azonban meg kell jegyezni, hogy aki az Adria Rt.-hez ment bármilyen ügyben is, azt látta, hogy ez egy nagy, igazán stabil és gazdag vállalat!
És ezt hangsúlyozták az épület külső részén elhelyezett nagyméretű szobrok is, melyek a déli és az északi egyforma homlokzatra kerültek, az első emelet magasságából indított, és a negyedik emeletig emelt 2–2 oszloppárra.
A szobrok mintáját Ligeti Miklós már 1894-ben elkészítette Várbazári műtermében. A palota tenger felöli homlokzatára négy férfialak került – a tengerhajózást szimbolizálva. A dinamikus figurák összetéveszthetetlenül mutatják be mesterségüket, helyüket a hajózásban. Az északi homlokzatot hölgyek ékesítik, a világ négy égtáját szimbolizálva. A szobrokat a gipszminták alapján Sebastian Bonomija horvát szobrász faragta mészkőbe a Wikipédia horvát kiadása szerint.
Nos, ilyen volt hát az épület, ami 1895-ben került tető alá és 1897-re készült el, és amelyben manapság a Horvát Hajózási Társaság működik.
Csak névrokon – a központja Triesztben volt -, de az Adria Biztosító is egy igen komoly épületet hagyott ránk:
