Amikor KGST fegyvert gyárt, és már az elején lemarad…
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) nevű szervezetet 1949. január 25-én hozták létre Moszkvában szovjet kezdeményezésre, miután világossá vált, hogy a Marshall-terv a Szovjetunióra nem fog kiterjedni, ugyanakkor veszélyes vonzerőt jelenthet a Jaltai konferencia után a szovjet érdekszférába került országok számára.
Borítóképen: Tarasz Sevcsenko rakpart a Kutuzov híd felé nézve, balra a KGST-palota (ma a városi duma és polgármesteri hivatal). (forrás: Fortepan, 89340)
Bár a Szovjet Hadsereg Vezérkara nyíltan kimondta az 1951.január 9. és 12. között Moszkvában megtartott értekezleten; úgy ítéli meg, hogy a NATO 1953 végére teljesen fel lesz készülve a következő háborúra, egy ideig mégsem kezdődött el a hadiiparban a tényleges együttműködés a szovjet érdekszféra területéhez tartozó államok között.
Sztálin pedig egyenesen közölte utasítását a kommunista testvérpártok jelenlévő vezetőivel és honvédelmi minisztereivel: a korábban 1956-ra tervezett hadsereglétszámot és felszereltséget legkésőbb 1953 végére el kell érni!
Sőt, 1951 januárjában – Sztálin kezdeményezésére! – alakult egy koordinációs bizottság, amely a haditechnikai szállításokat lett volna hívatott koordinálni; érdemi működést mégsem fejtett ki. 1953-54-ben a szovjet Állami Tervbizottság (Goszplan) mutatta ki, hogy a koordinálatlan licencátadások nyomán vegyes összetételű és többnyire korszerűtlen fegyverzetet gyártanak a közép-kelet-európaiországok.
Mi volt az oka annak, hogy a félelmetes szovjet kényúr akarata ellenére sem indult meg az együttműködés?
Nem vesszük végig egyesével az akkori KGST országokat, de látni kell, hogy egyrészt voltak olyanok – mint például a csehek, helyesebben akkor éppen Csehszlovákia -, amelyek maguk is kiváló hadiipari eszközöket gyártottak, míg más tagországok egész egyszerűen nem tudtak volna semmilyen anyagi áldozatot hozni felfegyverzésükre akkoriban – mint például Albánia -, Magyarországra pedig történetesen részben igaz volt mindkét állítás.
Moszkva számára azonban figyelmeztető jel volt, hogy Magyarország az amerikai export-import banktól felvett kölcsönökből – többek között – Jeep-eket vásárolt…:
Ez bizony nem hagyhatták az akkori szovjet vezetők, ugyanakkor a fent említett okok mellett a szovjet vállalatok is vonakodtak az együttműködéstől, nem szívesen adták ki kezükből a modernnek számító fegyverek dokumentációt, na meg különösen a gyártás jogát.
Ha úgy tetszik, ilyen módon a résztvevő országok voltaképpen elszabotálták Sztálin parancsát, az 1949 és 1956 közötti időszakot csak a szovjet blokkon belüli kétoldalú kapcsolatfelvételek jellemezték, de ezek jelentették a kölcsönös szállítások elindulását.
Igen ám, de ha Sztálin NATO-támadást illető szavait komolyan vették az illetékesek, akkor rá kellett jönniük, hogy a felkészüléshez nem nélkülözhető az a közel 180 hadiipari üzem, ami 1954-ben a közép-európai népi demokratikus országokban működött mintegy 500 ezer alkalmazottal! Azt is be kellett látni, hogy modern hadiipari termékekkel rendelkező országok termékportfóliója nem elég széles az ország haderejének teljes felszerelésére, ahogy azt is látni kellett, hogy nem kellett a szovjetek által csúcstechnológiának minősített termékek dokumentációit, vagy gyártási jogát átadni, éppen elég volt, ha kevésbé modern, ámde munkaigényes hadiipari termékekkel fizetnek a szegényebb országok a modern szovjet fegyverekért.
A magyar legfelsőbb vezetés a fegyvergyártás helyett egy védeli vonalra koncentrált ezekben az időkben, mert a NATO láncos kutyája minket támad meg elsőként…:
Ilyen körülmények között is csak az 1956 nyarán létrehozott KGST Hadiipari (Együttműködési) Állandó Bizottsága teremtette meg az alapvető szervezeti keretek, azonban a két- és többoldalú együttműködés formái csak ezek után, a következő években alakultak ki véglegesen.
1958–1962 között 7 alapkategóriában (repülőtechnika, páncélosanyagok, gyalogos-, tüzérségi- és aknavető fegyverzet, híradástechnikai eszközök és rádiólokátorok, műszakianyagok, vegyvédelmi eszközök, valamint hadihajók) mintegy 50-70 féle haditechnikai cikk gyártásfelosztására került sor.
Attól eltekintve, hogy a legtöbb hadiipari eszköz tekintetében előbbre járt a NATO – darabszámban is, de különösen minőségben! -, a KGST országai már az induláskor verve voltak…
Már csak azért is, mert a Varsói Szerződés elindítására is csak 1955-ben került sor. Ez a késlekedés szintén elég nehezen érthető, hiszen már 1949 áprilisában létrejött! Adott volt tehát egy – akkori „tudás” szerint – pár éven belül támadó ellenség, adottak voltak a hadiipari gyárak, adottak voltak a relatív modern fegyverek, és 1958-ig mintha nem nagyon történt volna semmi…
Úgy tűnik tehát, hogy az akkoriban erősnek hitt gazdasági (KGST) és katonai (VSZ) blokk, ami a szovjet érdekszféra területén jött létre már a kezdetek kezdetén gyengének mutatkozott.
