András, az utolsó aranyágacska – III. András halála és az Árpád-ház kihalása 1301 január 14.

Ebben a történeti összefoglalóban visszatekintünk egy jelentős eseményre a magyar történelemben: 1301. január 14-én, amikor III. András, az Árpád-ház utolsó férfi tagja elhunyt, egyben véget érve ezzel az Árpád-ház több mint háromszáz éves uralkodásának. Az alábbiakban Zsoldos Attila cikkének gondolatait és megfigyeléseit elemezzük, amely a História magazinban jelent meg. A nem fősodratú történelemkutatás Turul-nemzettségnek is nevezi az Árpád-házat. Mi tiszteletben tartjuk azok munkáját is és nagyra becsüljük azokat is akik nem tartoznak a hivatalosan államilag elismert kutatókhoz, de ezen cikkben maradunk a hivatalos elnevezésnél.

Az Árpád-ház utolsó sarja

Számos történelmi forrásban találkozhatunk az Árpád-kori Magyarország, valamint az Árpád-ház történetével kapcsolatos említésekkel. Különösen fontos István Ákos nembelijének 1303-ban kiadott oklevele, amely így emlékezik meg III. Andrásról:

„Mikor a Magyar Királyság felséges uralkodója, András, az Úr kegyes hívására távozott a földi életből, ezzel kihalt Szent István, az első magyar király nemzetségének, vérének és törzsének az utolsó szára is. Ezen szomorú hír hallatán az egyház vezetői, a bárók, az előkelők, a nemesek és az ország minden rangú lakói mély gyászba borultak, akár Ráchel, aki gyermekeiért sírt, és mély megrendülés fogta el őket.”

Koszta László fordítása)

Ez a részlet hűen tükrözi a korabeli közvélemény mély gyászát és zavarodottságát III. András halála után. Amikor a király, aki 1290-től 1301-ig uralkodott, elhunyt, az Árpádok már háromszáz éve álltak a magyar trónon. Bár a dinasztia tagjai gyakran küzdöttek a korona megszerzéséért, soha nem merült fel kérdés afelől, hogy a királyi trónon kizárólag az Árpádok férfitagjai ülhessenek.

Az Árpád-ház utolsó királya: III. András és a törvényes utódlás kérdése

Az Árpád-házi dinasztia utolsó uralkodójának, III. Andrásnak a származása körüli bizonytalanságok korábban is felmerültek. A krónikák egy egész fejezetet szentelnek annak megvizsgálására, hogy András herceg milyen jogcímen válhatott Magyarország királyává. A történet szerint II. András, András király nagyapja, első felesége halála után a Szentföldre utazott, ahol sikeresen hadakozott, majd hazafelé tartva Itáliában megállt. Ott Estei őrgrófnál vendégeskedett, aki leányát, egy kiváló szépségű nőt, a király elé vezette. II. András, aki újra akart nősülni, azonnal feleségül vette a lányt és magával hozta Magyarországra.

A történet további részében az szerepel, hogy András király halála után az úrnő visszatért szüleihez Este-birtokra. Ott állítólag fiúgyermeket szült, akit Istvánnak neveztek el. Ezen történet alapján felmerül a kérdés, hogy vajon III. András valóban II. András törvényes utódja volt-e, vagy esetleg egy másik ágról származott-e. A krónikák leírása szerint a királynő bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy gyermekével terhes, így felvetődik a lehetőség, hogy a dinasztia nem halt ki András halálával. Azonban a történelemkönyvek és a középkori források nem nyújtanak egyértelmű választ erre a kérdésre, így az Árpád-ház végső sorsa és utódlása máig tisztázatlan marad.

Az utolsó Árpádok: István herceg és fia, András

A magyar krónikák István herceg kalandos életútját követik, kiemelve, hogy Velencében egy gazdag és befolyásos velencei polgár, meggyőződve arról, hogy István a magyar király fia, feleségül adta hozzá lányát. Ebből a házasságból született András, aki később III. András néven vált ismertté.

Azonban a krónikák néhány ponton korrekcióra szorulnak. II. Andrásnak, István herceg nagyapjának valójában három felesége volt: Gertrúd, akit 1213-ban meggyilkoltak, Jolánta, aki 1233-ban halt meg, és az Estei Beatrixszal kötött házasság, amely 1235-ben jött létre. Fontos megjegyezni, hogy II. András 1217-1218-as szentföldi hadjárata idején Jolánta volt a felesége.

Továbbá, bár igaz, hogy II. András halálakor Beatrix királyné terhes volt, a történet, miszerint ő önszántából hagyta el az országot, torzítás. Valójában IV. Béla és Kálmán herceg, II. András felnőtt fiai, gyanúsították a születendő gyermeket házasságtörő kapcsolat eredményének. Ennek következtében Beatrix királyné kénytelen volt titokban elhagyni az országot és külföldön adott életet Istvánnak.

István nevének választása is jelentőségteljes volt, hiszen ezzel anyja kifejezni kívánta, hogy fia a magyar dinasztia törvényes utóda. Azonban Istvánt IV. Béla és Kálmán herceg sosem ismerte el féltestvérének, ami miatt kénytelen volt külföldön élni. István Velencében feleségül vette Thomasinát, Michele Morosini leányát, és ebből a házasságból született András, aki később, valószínűleg 1265 körül, III. András néven vált magyar királlyá.

Ezek a történetek bemutatják, hogy az Árpád-ház története tele van bonyolult és sokrétű eseményekkel, amelyek a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakát jelentik.

A trónöröklés bizonytalansága az Árpád-házban

András herceg, akárcsak apja, jogot formálhatott a magyar trónra, ám a valóságban erre kevés reménye volt. A korabeli magyar királyoknak általában voltak fiú utódaik: IV. Béla után idősebb fia, V. István következett a trónon, majd őt rövid uralkodása után elsőszülött fia, IV. László váltotta.

IV. László gyermekkorban került a trónra, ami lehetőséget teremtett az ország befolyásos előkelői számára, hogy megerősítsék hatalmukat és magántartományokat alakítsanak ki. Ugyanakkor a dinasztia további léte is veszélybe került, mivel IV. László idegenkedett feleségétől, Anjou Izabellától, és jobban kedvelte kun szeretőit. Ez az ellenszenv különösen súlyos volt, mivel 1278-ban IV. László öccse, András meghalt, így a király maradt a dinasztia egyetlen élő férfi tagja.

A dinasztia és az ország jövője miatt aggódó előkelők egy alkalommal, amikor fogságba vetették a királyt, összezárták őt Izabellával, abban a reményben, hogy gyermek születik tőlük. Azonban ez a kísérlet sem hozott gyermekáldást. IV. László 1290-es halála után sokan azt gondolták, hogy a dinasztia kihalt.

Ebben a zavaros időszakban a trónigények és az utódlás kérdései folyamatosan változtak, és az Árpád-ház jövője bizonytalan volt. Az Árpád-ház végső fejezetei ebben a környezetben játszódtak le, amelyek jelentős hatással voltak a késő középkori Magyarország történelmére és politikai struktúrájára.

Trónkövetelők és III. András királyi koronázása

Mikor IV. László 1290-es halálával a trón váratlanul megüresedett, a magyar korona iránt többen is érdeklődtek, a Habsburgoktól kezdve a nápolyi Anjoukig, és a pápa is igényt tartott az öröklési kérdés döntésére. Ebben a zűrzavaros helyzetben emelkedett ki a velencei András herceg, IV. László unokaöccse, mint lehetséges trónörökös.

András korábban már ismert volt Magyarországon, ahol az oligarchák, különösen a Kőszegi család, próbálták őt trónkövetelőként felléptetni. IV. László halálakor András Habsburg Albert osztrák herceg fogságában volt, de hamarosan Lodomér esztergomi érsek emberei Magyarországra szöktették.

A magyar előkelők és főpapok, akik az idegen uralkodók túlzott befolyásától tartottak, gyorsan elfogadták András trónigényét, és 1290. július 23-án királyukká koronázták, noha bizonytalanságok maradtak a származásával kapcsolatban. Ezt kihasználva, több szerencselovag is megpróbálta magát IV. László elhunyt öccsének, András hercegnek kiadni, de ezek a kísérletek kudarcot vallottak.

Érdekes módon, még 1317-ben is felbukkant egy újabb ál-András, aki azt állította, hogy ő IV. László öccse. Az ügy további részleteiről azonban nincs információnk.

III. András személye és uralkodása a középkor folyamán eltérő értékelésben részesült. E változások okai továbbra is kutatás tárgyát képezik, és remélhetőleg a jövőben fény derül ezekre a rejtélyekre.

Ezek a történetek a középkori Magyarország politikai és dinasztikus zűrzavarát tükrözik, amikor az Árpád-ház kihalása és az új dinasztia megjelenése alapvetően megváltoztatta az ország sorsát.