Fáy András – “A Nemzet Mindenese”

Fáy András (született Kohányban, ma Gálszécs része, szlovákul Kochanovce, 1786. május 30. – elhunyt Pesten, 1864. július 26.) író, politikus és gazdasági szakember volt, kiemelkedő személyisége a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak. 1837-től 1841-ig töltötte be a Kisfaludy Társaság igazgatói posztját.

Mikszáth Kálmán egyik írásában megjegyzi, hogy ha Széchenyi István nem viselné “a legnagyobb magyar” jelzőt, akkor ez András Fáynak járna, és ha Deák Ferenc nem lenne “a haza bölcse”, akkor e címet Fáy András érdemelné meg; így azonban csak “a nemzet mindenese” marad.

Mikszáth Kálmán

1803-ban, édesanyja halála és egy súlyos himlőfertőzés után, amelynek hegei élete végéig megmaradtak az arcán, Fáy András visszatért Sárospatakra, ahol először bölcsészetet, majd jogot tanult. Itt kiemelkedő tanárai között volt Rozgonyi József, aki a Kant-filozófiát bíráló munkásságával vált ismertté, és Kövy Sándor, a neves jogtudós. Kövy ösztönzésére a kollégium joghallgatói létrehozták a Pánczél vármegyét, egy diák által vezetett szimulációs egyesületet, amely a vármegyei adminisztrációt modellezte. Fáy az alispáni pozíciót töltötte be ebben a szervezetben, ahol a “megyegyűléseken” nemcsak kitalált ügyeket tárgyaltak, hanem az országgyűlés legfontosabb politikai kérdéseit is megvitatták. Ez a kollégiumon belül a politikai események megbeszélésének fő helyszíne volt, amíg végül a központi hatóságok felszámolták az egyesületet.

Az 1800-as évek elején Fáy Pest városába költözött, ahol hamarosan bekapcsolódott a magyar társadalmi és politikai életbe. Itt kezdett el írni és politikai tevékenységet folytatni, ami gyorsan növelte ismertségét és befolyását a korabeli Magyarországon. A következő években egyre inkább az irodalmi és politikai élet meghatározó alakjává vált, miközben továbbra is aktívan részt vett a magyar reformmozgalomban és az ország modernizációjának előmozdításában.

Miután Fáy András joggyakornoki időszakát követően ügyvédi oklevelet szerzett, a jogi pályát mellőzve állami közigazgatási pozíciókat töltött be, először Pesten, majd Vác városában. Itt alszolgabíróként, később szolgabíróként szolgált, ami jelentős tapasztalatot és betekintést nyújtott neki a helyi és regionális közigazgatás működésébe.

1816-ban, a közigazgatási tevékenysége mellett, Fáy különleges érdeklődést mutatott a cigány kultúra és nyelv iránt. Megtanulta a cigány nyelvet, verseket, szótárt és nyelvtant írt cigányul, ami az akkori időkben ritka és figyelemre méltó törekvés volt.

1818-ban Fáy visszavonult a családi birtokra Gombán, ahol gazdálkodás mellett az irodalomnak és társadalmi tevékenységeknek szentelte magát. Otthona hamarosan az irodalmi élet központjává vált, ahol a kor neves írói és költői gyakran összegyűltek. E kör találkozóinak középpontjában Fáy állt, aki nemcsak házigazdaként, de mentor és inspirátor szerepében is segítette a fiatal írókat.

Az irodalmi és társadalmi tevékenység mellett Fáy politikai szerepe is egyre inkább előtérbe került. 1823-ban, miután Pestre költözött, gyorsan vált a vármegye egyik vezető figurájává. Erős gyakorlati érzékével és széleskörű ismereteivel korán felismerte Magyarország gazdasági és kulturális lemaradásának okait. Már 1825-ben, Széchenyi István tevékenysége előtt, komplex javaslatot terjesztett elő, amely számos területen – mint a színház, a szabad ipar és kereskedelem, a büntetőjog reformja, az erkölcs fejlesztése, a javítóintézetek, valamint a közigazgatás és a törvénykezés javítása – reformokat sürgetett. Ezek a javaslatok rávilágítottak arra, hogy Fáy már ekkor is jelentős előrelátással rendelkezett a társadalom és az ország fejlődését illetően, és aktívan törekedett ezek megvalósítására.

Fáy András házasságkötése az életének egyik jelentős fordulópontja volt, mely csak negyvenhat éves korában következett be. Apja unszolására hosszas keresgélés után sem talált megfelelő társat Nógrád és Gömör vármegyei lányos-házakban, így végül 1832-ben Sziráky Zsuzsikát, a fóti bíró lányát vette feleségül, aki már gyermekkora óta a Fáy család körében nevelkedett. A házasság idején már közös gyermekük, Gusztáv is kilencéves volt.

A politikai színtéren is markáns változások történtek Fáy életében ebben az időszakban. Széchenyi István 1828-as “Hitel” című művének megjelenése után Fáy lelkesen csatlakozott hozzá, felismerve Széchenyi liberális és reformorientált gondolkodását, amely szorosan kapcsolódott saját eszméihez. Széchenyi, felismerve Fáyban a hasonlóan gondolkodó nemzetgazdát, szövetségesnek fogadta őt. Fáy, Pest vármegyei gyűléseken és 1835-ben, mint követ választva, az országgyűlésben is kiemelkedő szerepet vállalt, és elősegítette a gazdasági és társadalmi reformok ügyét.

1836-ban Pest vármegye táblabírájává választották, ami tovább erősítette pozícióját a politikai életben. Nem csak politikusként, hanem kulturális és tudományos téren is aktív szerepet vállalt: a Nemzeti Kaszinó aktív tagjaként szolgált, ahol könyvtárosként és igazgatóként is tevékenykedett, és az MTA tiszteleti tagjaként, később igazgatótanács tagjaként és helyettes elnökként működött.

Az irodalmi életben is meghatározó szerepet töltött be, hiszen a Kisfaludy Társaság igazgatójaként, valamint a budai színtársulat és az akadémia játékszíni bizottságának tagjaként dolgozott, ahol a drámairodalom fejlesztését célozta meg. Fáy a nemzeti színészetért is sokat fáradozott, többek között a Védegylet és a Nemzeti Kör alapításával, valamint a nevelőnőképző intézet felállításának sürgetésével.

Fáy András munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar társadalomra és kultúrára. Több könyvet írt, mint Széchenyi István és Kossuth Lajos együttvéve, művei pedig a liberál-demokratikus és pedagógiai célzatú irodalom fontos részeivé váltak a magyar gondolkodáskörben.

Fáy András számos újítása közül kiemelkedik a Pesti Hazai Első Takarékpénztár létrehozásának ötlete. Ez a kezdeményezés jelentős ellenállásba ütközött, még Széchenyi István is kétkedve fogadta az ötletet, attól tartva, hogy az esetleg nem fog megfelelő támogatást kapni a közönségtől. Ennek ellenére Fáy András nem adta fel, és 1839. március 19-én, egy Pest vármegyei gyűlésen, hivatalosan is benyújtotta az intézmény felállítására irányuló javaslatát.

Fáy meggyőző képességeire és elszántságára jellemző, hogy sikerült összegyűjtenie a szükséges alaptőkét, és az új pénzintézet 1840. január 11-én megkezdte működését. Az alapításkor őt választották meg a takarékpénztár segédigazgatójának, ezt a pozíciót pedig 1848-ig töltötte be. Bár 1847-ben javasolta, hogy a takarékpénztár tevékenységét bővítsék ki egy életbiztosítási osztállyal is, a politikai és gazdasági helyzet ezt nem tette lehetővé.

A takarékpénztár tevékenysége gyorsan fejlődött és bővült, mindössze hét év alatt 32 fiókot nyitott országszerte, és sikeresen átvészelte a 1848-49-es szabadságharc viharait. Fáy András kezdeményezése, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, az alapítása utáni évtizedekben is sikeresen működött tovább, és a mai napig az egyik legnagyobb és legstabilabb pénzintézetként szolgálja Magyarországot, ami Fáy András előrelátását és hatékony gazdasági tevékenységét tükrözi.

Fáy András, aki élete nagy részében a mértékletesség és az óvatosság pártján állt, kerülte a radikális eszméket és mozgalmakat. Az 1848-49-es szabadságharc idején, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan, visszavonult gombai birtokára, megőrizve távolságát mind a forradalmi, mind a reakciós erőktől. A forradalom leverése után visszavonultan élt, az irodalomnak és a családjának szentelte élete alkonyának éveit. Ebben az időszakban adta ki munkáinak újabb sorozatát.

1852-ben, amikor Pestre visszatért, az írói és tudományos közösség nagy szeretettel és tisztelettel ünnepelte meg az 50 éves írói jubileumát. Az akadémia külön küldöttséggel tisztelte meg, elismerve irodalmi és társadalmi tevékenységének jelentőségét. Fáy számos egyesületben és intézményben vállalt vezető szerepet, aktívan részt vett a közügyekben, és gyakran adott hangot véleményének, támogatva a társadalmi és gazdasági fejlődést.

Szemere Pál, a kor egyik jelentős politikusa, humorral, de teljes komolysággal „a nemzet mindenesének” nevezte Fáyt, utalva sokoldalúságára és az ország iránti elkötelezettségére. Fáy András azon nemzetépítők közé tartozott, akik egész életüket a köz javának szentelték, anyagi javadalmak és elismerések vágya nélkül, gyakran saját vagyonukból áldozva a közösségért.

Politikai szerepvállalása és az irodalom iránti elkötelezettsége mellett Fáy a mindennapi életben is megőrizte jókedvét és humorát, még a kudarcok és a betegségek ellenére is. Ezek a tulajdonságok érdemelték ki számára a „vidám bölcs” megtisztelő címet. Fáy személyét Deák Ferenc is nagyra értékelte, bár az író egészségi állapota miatt már nem tudta politikai tevékenységébe bevonni.

Fáy András hetvennyolcadik születésnapját még nagy szeretettel ünnepelték meg, de röviddel ezután bekövetkezett halála mély gyászba borította az országot. Arany János, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, hódolatteljes nekrológban búcsúzott tőle, méltatva életművét és jelentőségét a magyar történelemben és kultúrában.

Én az embereket három osztályra osztanám. Az elsőbe tartoznának azok, kik sokat szeretnek, de magokat legjobban; a másodikba azok, kik csak magokat szeretik; a harmadikba jőnének azon pharisaeusok és írástudók, kik örömest akarnák elhitetni a világgal, hogy valami egyebet jobban szeretnek, mint magokat.

Fáy András