Andrássy Gyula születésnapja
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (teljes nevén Andrássy Gyula Károly) (Oláhpatak, Osztrák Császárság, 1823. március 3. – Volosca, (ma Abbázia része) Osztrák–Magyar Monarchia, 1890. február 18.) az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus, szabadkőműves, előbb a Magyar Királyságminiszterelnöke1867 és 1871 között (ideiglenesen a Monarchia pénzügyminisztere és Magyarország honvédelmi minisztere is), majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere
1871 és 1879 között. Jelentős szereppel bírt az 1868-as horvát–magyar kiegyezés létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában, és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Emlékét számos köztéri szobor, emléktábla, intézmény, valamint a róla elnevezett Andrássy Gyula-díj, és a budapesti Andrássy út is őrzi.
A magyar főnemesi származású gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy családban született. Apja gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Károly (1792–1845), országgyűlési követ, nagybirtokos, anyja gróf szapári, muraszombati és szécsiszigeti Szapáry Etelka (1798–1876) csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye. Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen valójában fia, ifj. Andrássy Gyula gróf született, 1860-ban.)
1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált.
1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének, gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször ment Párizsba és Londonba is. A magyar szabadságharc bukása után nem térhetett haza.
1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott. Ezek hatására lemondott, ami előtt még sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.
wikipedia arcanum
