Angol-amerikai petróleumháború majd’ 100 évvel ezelőtt?

A petróleumháború – ezzel a címmel jelent meg egy írás 1928-ban a Magyarság című lapban 1928 január 19.i számában. Nem, Magyarországról nem esik szó a cikkben, de ha jobban belegondolunk, hogyan is látja és láttatja a szerző (aki nem ismert) a kor gazdasági viszonyait, akkor egészen más megvilágításba kerül a második nagy világégés, és annak következtében Anglia gazdasági helyzete már a háború alatt is, de különösen utána. És a későbbi, sőt, a mai események is…

Borítóképen: Amerikai olajkutak – 1930

Azt nem állítjuk, hogy a szerző nem tévedhet, ahogy azt sem, hogy nyilván a kor gazdasági folyamatait talán más módon is be lehetett volna mutatni, és az sem biztos, hogy egyazon következtetésekre jutott volna a ma olvasója, de mindenképpen érdekesnek találjuk az írást, így azt most változtatás nélkül közöljük:

A világ petróleumtermelése tulajdonképpen két társaság kezében van. Az egyik a Standard Oil Company, ez Rockefelleré, illetőleg Amerikáé. A másik a Royal Deutch ShellCompagnie, amely neve szerint holland (Dutch: Holland), valójában azonban már régen angol kézbe ment át.

Tekintettel a petróleum óriási fontosságára és napról-napra emelkedő jelentőségére, a két petróleumtársaság tulajdonképpen egyben Amerikát és Angliát testesíti meg, versengésük a két ország versengése.

Aki ma több petróleumkúttal rendelkezik, az az erősebb, nemcsak gazdaságilag, hanem hadi szempontból is, mert hiszen a tankok és repülőgépek, sőt a hadihajók mozgató ereje is mind nagyobb mértékben a nyersolaj, illetőleg a benzin.

Ezért szokták a petróleumkutakat, mint a háború titkos, a háttérben mozgató erőit emlegetni és jósolgatják, hogy a jövőbeli háború a petróleumterületekért fog folyni. Bizonyos is, hogy a most lefolyt világháború után Anglia a gyarmati mandátumok megszerzésénél különös figyelemmel volt azokra a területekre, ahol petróleum van vagy sejthető. Innen eredt az egész emlékezetes irak-mószuli komplikáció is.

Már most a két nagy versengő félen kívül van egy harmadik kisebb petróleumbirtokos is. Ez nem más, mint a szovjet az ő délorosz dús petróleumkutjaival.

Ha az egész világtermelésben ezek a petróleumkutak nem is játszanak domináló szerepet, de annál nagyobb a fontosságuk földrajzi helyzetük következtében. A Földközi-tenger vidékéhez ugyanis ezek esnek a legközelebb, amiből rögtön kézzelfogható, hogy Anglia számára óriási lenne a fontosságuk:

Ezek a petróleumkutak szolgáltathatnák a szükséges hajtóerőt az egész középtengeri flotta és Egyiptom számára. A perzsiai olajforrások háború esetén kétesek, mert az oroszok által elég könynyen megsemmisíthetők repülőgépek segítségével. Természetesen, hogy amikor ez utóbbitól is tartania kell Angliának, még kevésbé lehet szó, hogy maguk az orosz források rendelkezésére állnának.

Ellenkezőleg! A szovjet most az a nevető harmadik, aki a két nagy petróleumtársaság versengéséből hasznot húz, magától értetődőleg, ahol lehet, mindkét társaság érdekeit keresztezve, ahol nem lehet, mindenesetre az amerikai társaságot segítve, tekintettel Angliával való viszonyára. Az utolsó év folyamán folyton nagyobb mértékben fészkelte be magát Olaszországba és a közel kelet valamennyi államába, a szállítási előny biztosította olcsóbbságával egyformán kiszorítva maga elől úgy az angol, mint az amerikai konkurenst.

Egyébként pedig újabban nagymértékű előnyöket biztosított a Standard Oil Company-nak, amelynek petróleumfúrási koncessziókat adott. Ezt az amerikai térfoglalást az orosz petróleumkutak kihasználása terén folyton fokozódó bizalmatlansággal nézi az angol közvélemény s elsősorban, természetesen, a közvetlenül érdekelt Royal Dutch Shell-Csoport.

Ennek a vezetője, Deterding, nem is habozott kifejezést adni; elítélő véleményében nyilatkozatot adott ki, hogy a szovjettel való szerződése és általában az angol petróleumkereskedelemnek az orosz szovjet segítségével való kijátszása ellen.

A Standard Oil Co. sokáig hallgatott. Most azonban nyilatkozatot adott ki, hogy a szovjettel kötött megállapodások Hughes államtitkárnak 1926-ban közreadott nyilatkozatán alapulnak és azoknak megfelelők. Ez államtitkári nyilatkozat szerint az amerikai üzletembereknek jogukban áll saját veszélyükre a szovjettel kereskedelmi összeköttetésbe lépni.

A Standard Oil ehhez hozzáfűzi, hogy teljes mértékben élni is akar koncessziós jogaival és ettől Deterding támadásai nem tántoríthatják el. A Standard Oil Companynak ezt a nyilatkozatát Newyorkban a Royal Dutch ellenvaló nyílt hadüzenetként fogják fel.

Egyelőre, természetesen, csak üzleti háborúskodásról van szó. De a hátuk mögött meghúzódó érdekek oly mélyen szántak, hogy azok az Egyesült Államok és Anglia politikai viszonyára is kihathatnak.

Mi ehhez nem fűzünk hozzá semmit, de azt azért meg kell jegyezni, hogy így majdnem 100 év távlatából bizony mintha igazolódtak volna a szerző jövőre vonatkozó állításai… Persze, lehet, hogy csak mi látjuk bele, a tévedés jogát azonban fenntartjuk.